Szép új világ - emberhús-tabletták

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 07. hétfő

Megszigorították a dél-koreai vámvizsgálatot, hogy kiszűrjék a Kínából csempészett emberhúskapszulákat, mert az utóbbi időben egyre nagyobb mennyiségben próbálják bejuttatni az országba a hatóságok szerint egészségre ártalmas illegális készítményt. A tablettákat elhalt magzatokból, illetve gyermekek maradványaiból készítik, a hiedelem szerint állóképességet fokozó hatásúak. A vámtisztviselők szerint azonban szuperbaktériummal, illetve egyéb kórokozókkal fertőzöttek, és súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak.

„Egy pohár vízzel megkereszteltem 82 gyereket” – Egy pap az 1956-os forradalom idején

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 24. csütörtök

Varjú Imre nyugalmazott plébános azok között a papok között volt, akik 1956-ban a kórházakban segédkeztek, iratokat sokszorosítottak, és akik a megtorlás idején börtönbe kerültek. Szerkesztőségünk a súlyos történelmi pillanatokban átélt tapasztalatairól kérdezte. A 2014-ben készült interjúnkat olvashatják, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei és áldozatai előtt tisztelgünk.

XXI. századi jósnő-praktikák

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 06. vasárnap

Kristálygömb helyett a világhálót használta jövendölései információszerzéséhez két jósnő Romániában, de bevetett telefonlehallgatást és rejtett kamerát is, egyszer pedig tavi szörnynek béreltek fel egy embert...

A Google hivatalosan is bejelentette a kvantumfölényt

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 24. csütörtök

Ami már egy hónapja kiszivárgott, ma hivatalossá vált. A Google kutatói a Nature-ben publikálták, hogy kvantumszámítógépük elérte a kvantumfölényt, vagyis egy olyan problémát oldottak vele elképesztően gyorsan, ami a hagyományos elven működő szuperszámítógépeknek is több tízezer évbe telt volna.

Két magyar feltaláló került be idén az amerikai Nemzeti Dicsőség Csarnokába

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 06. vasárnap

A Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnoka (National Inventors Hall of Fame) egy amerikai nonprofit szervezet, amely az Amerika és az emberiség javát szolgáló újítások elismerését, bemutatását és bátorítását szolgálja. A szervezet nevét adó dicsőségcsarnokban jelenleg 470 név található, többek között Thomas Edisoné, Ferdinand von Zeppeliné és a Wright-testvéreké. A szervezet minden évben tíz új névvel bővíti a listát, idén negyvenedik alkalommal tette ezt meg.

Az ENSZ főtitkár írása a klímakatasztrófáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 23. szerda

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a klímakatasztrófa miatt felvonuló fiataloknak igazuk van, a klímaváltozás tudományos tényei cáfolhatatlanok, a szeptemberi klímacsúcs után a tagadók és a legnagyobb szennyezők többé már nem tudnak elrejtőzni. Az ENSZ-főtitkár írása:

Amerikai nemzeti imanap: szűken értelmezi Obama a vallásszabadságot

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 04. péntek
Problematikus Barack Obama amerikai elnök felfogása a vallásszabadságról – állítják szakért?k az elnök által május 3-ra meghirdetett nemzeti imanap kapcsán a CNA szerint.

Ökológiai szempontból ijesztő jövő várhat Magyarországra 2050-re

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 23. szerda

Nem túl fényes jövő vár 2050-re Magyarországra ökológiai szempontból, derül ki a Környezeti jövőkutatás – Magyarország 2050 projekt publikálása előtt megjelenő részleteiből.

Terence Hill: Assisi Szent Ferenc a példaképem

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 22. kedd

A katolikus hite gyermekkora óta formálja, Assisi Szent Ferenc pedig példakép a számára. A színészi karrierje során visszautasította azokat a szerepeket - köztük az akcióhős Rambóét - amelyekről úgy érezte, ellenkeznek a keresztény értékekkel. A hite különös érték és rendkívül személyes dolog a számára. Terence Hillel az osztrák Missio oldal jelentetett meg interjút.

Az életpárti bojkott miatt a Pepsi megszakítja kapcsolatát egy magzatokon kísérletező céggel

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 04. péntek
Magzatpárti tiltakozók nyomására elállt a Pepsi attól, hogy embriókísérleteket végző céggel álljon üzleti kapcsolatban – írja a CNA.

Megszüntetnék a Marosvásárhelyi Egyetem magyar karát

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 03. csütörtök

A még csak szervez?d? új román kormány els? intézkedésével meg akarja szüntetni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karát. Éppen a kar létrehozása volt az egyik oka, hogy az ellenzék a múlt héten bizalmatlansági indítványt nyújtott be az el?z? kormány ellen, és meg is buktatta azt. A megbuktatott kormánykoalíció kisebbik tagja az RMDSZ volt.