Melyik időszámítás jó az alváskutatólk szerint?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 27. vasárnap

Az alváskutatás, a napszakos ritmusok jelentőségének és szerveződési mechanizmusainak feltárásáért adott 2017-es élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra tanít bennünket, hogy az órákat nem célszerű átállítani, sem pedig a korán kelést erőltetni, vagyis az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból.

Élő rózsafüzér zarándoklat Magyarországért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 10. csütörtök
Május 12-én, szombaton, kilenc szakaszban szervezik meg a hatodik élő rózsafüzér zarándoklatot Magyarországért, Budapestért és a Budapest körül élőkért. A budapesti élő rózsafüzér kilenc egyidejű gyalogos zarándoklatból áll, városszéli plébániákat, kegyhelyeket, természeti és kulturális értékeket érintve. Egy-egy szakasz körülbelül húsz kilométer hosszú.

Új élet 30 év börtön után

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 26. szombat

„A történetem alapvetően arról szól, hogy Isten tud kutyából szalonnát csinálni” - vallja Boros Lajos, akinek első kézből vannak információi arról, hová vezetnek a sorozatos bűncselekmények, de arról is, hogy – ahogy ő fogalmaz – mit tud tenni isten a bűnbe esett emberrel. Kisebb-nagyobb megszakításokkal összesen harminc évig ült börtönben, ma a Baptista Egyház börtönmissziójának vezetője, saját lakásában él feleségével és hároméves kisfiával.

Baby boomot akar a magyar kormány

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 09. szerda

Kedvezményes autóval és lakással, otthoni munkával, kisgyermekes-utalvánnyal, másoknak felajánlható családi pótlékkal és nyugdíjkedvezménnyel is lehetne ösztönözni a gyermekvállalási kedvet Magyarországon, olvasható az Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma címmel közzétett vitaanyagban, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Családbarát Magyarországért Munkacsoport készített.

„Az életem veled kezdődik el” – Nick Vujicic a Papp László Sportarénában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 26. szombat

Október 25-én délelőtt 11-kor Nick Vujicic tízezer fiatal előtt beszélt a Papp László Sportarénában. Arról, hogy legyenek egymással mindig kedvesek, és bármi baj éri is őket, soha ne adják fel a reményt.

Jól állnak a debreceni úszó Eb előkészületei

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 09. szerda
Jól állnak a május 21. és 27. közötti debreceni úszó Európa-bajnokság el?készületei Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség f?titkára szerint. Senki nem fogja észrevenni, hogy csupán három hónap állt rendelkezésre az esemény megszervezésére, hiszen csak február közepén derült ki, hogy Debrecen lehet a házigazda. Eredetileg Antwerpen adott volna otthont a viadalnak, ám a belga város pénzügyi okok miatt visszalépett. Kiemelte, hogy a debreceni szervez?k nagy tapasztalattal bírnak, és már számos világversenyt szerveztek.

Mi zajlik a kínai átnevelőtáborokban - csak felnőtt olvasóknak!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 25. péntek

„Egy nap a rendőrök azt mondták, most megnézik, sikeres volt-e az átnevelésünk, megfelelően haladunk-e. Kivittek 200 embert, férfiakat és nőket, és azt mondták az egyik nőnek, hogy vallja meg a bűneit.

Liechtenstein: a herceg megvétózza az abortusz engedélyezését

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 09. szerda
A liechtensteini hercegnek vétójoga van a parlament döntéseit illetően. Alois herceg most bejelentette: kész lemondani is, ha az abortusz legalizálásáról szóló május 10-i referendum az ő katolikus meggyőződésével ellentétes döntést hoz – írja a Catholic Herald.

ENGESZTELŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 08. kedd

2012. május 19-én, szombaton Vácott, a Szent Anna Piarista Templomban. El?tte való nap pénteken egész napos szentségimádás és 17 órától családfa gyógyító szentmise, utána közbenjáró imaszolgálat. Részletek:

Oxfordban állítják ki a Rembrandtnak tulajdonított evangéliumi témájú festményt

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 25. péntek

Először állítják ki az Egyesült Királyságban Rembrandt Engedjétek hozzám a gyermekeket című alkotását, amelyet tavaly azonosítottak a németalföldi mester műveként – adta hírül a BBC News október 22-én.

Szomorúság: még mindig a papi pedofília...

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 24. csütörtök

Legalább 166 gyerek ellen követtek el szexuális bűncselekményt katolikus papok az amerikai Colorado államban az elmúlt 70 évben, írja a CNN. Az utolsó húsz évben azonban már nem fordultak elő ilyen esetek...