Kibertámadás érte Magyarországot
A Nemzeti Biztonsági Felügyelet és a BME-n m?köd? kiberbiztonsági laboratórium, a CrySyS Lab újabb, kifejezetten fontos célpontokra specializálódott, Magyarországot is támadó kártev?t fedezett fel. Korábban szokásos támadásnak nézték, azonban kiderült, hogy célzottan magyar diplomáciai célponttól is lopott adatokat. A kutatók TeamSpynak nevezték el programot, mivel az a népszer?, távoli bejelentkezésre használható TeamViewert módosították, és használták a támadásokhoz.
Olaszország és Európa újjászületéséért imádkoztak Rómában
Gualtiero Bassetti bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke július 11-én, Szent Benedek liturgikus emléknapján szentmisét mutatott be Rómában, a Szent Cecília-bazilikában, majd Európa fővédőszentjéhez imádkozott a földrész újjászületéséért.
Az Európai Parlamentben tanácskoznak az európai életvédő szervezetek
Cserdi polgármestere életében történelmet írt
A kedden reggel holtan talált Bogdán László közösségért végzett munkája sokak számára példaértékű lehet. Bogdán László 2006 óta volt a Baranya megyei falu polgármestere. Nevét legalább annyian ismerik, mint magát a települést, hiszen neki köszönhetően megtörtént, amit hosszú évtizedek alatt egyetlen politikai párt vagy vezető sem tudott megtenni. A korábban a bűnözéstől hemzsegő település virágzik az összefogásnak köszönhetően, melynek szellemi atyja Bogdán László volt.
Bemutatták Ferenc pápa címerét és mottóját
Ferenc pápa megtartotta püspöki címerét és mottóját - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján. (Képpel.)
Munkájukat elvesztők - 35%
A mediterrán országokhoz hasonlóan sok magyar panaszkodott arra, hogy anyagi nehézségekkel szembesült a koronavírus-járvány alatt, mégis a "takarékos" északnyugat-európai államok véleményét osztjuk az uniós gazdaság helyreállítási csomagról - derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból, amelyet az Európai Parlament kérésére végeztek online módszerrel.
A magyarok 43 százaléka válaszolta azt, hogy csökkent a jövedelme a járvány kitörése óta, 35 százaléka pedig a munkáját is elveszítette részben vagy teljesen.
Anekdoták és érdekességek Ferenc pápáról
CitizenGo-beszámoló sikeres életvédő akcióról
Az ENSZ Népesedési és Fejlesztési Bizottságának ötvenharmadik ülésén (CPD 53) folytatott hosszú, bizonytalan és heves tárgyalások életpárti sikerrel végződtek.
Barsi Balázs OFM: A jelen élet felszínességéből le kell szállni a mélybe!
Keppel Dániel, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban megjelenő Franka-lap főszerkesztője készített interjút Barsi Balázs atyával. A 2020. nyári számban megjelent beszélgetésből közlünk részleteket.
