Konzervatív értelmiségiek közös imádságra hívnak az Hagia Szophiáért
Közös felhívásban állnak ki az Hagia Szophiáért, illetve a vallások közötti megbékélésért hazai konzervatív értelmiségek.
Harmadjára is százezrek tüntettek a melegházasság ellen
Százezrek részvételével harmadik alkalommal rendeztek vasárnap tömegtüntetést Párizsban a melegházasságot ellenzők. A tüntetők közül néhányan több helyen áttörték a kordonokat, a rendőrség könnygázzal válaszolt. A szervezők szerint 1,4 millióan, a rendőrség szerint 300 ezren vonultak fel.
A magyar fiatal felnőttek közel kétharmada még otthon lakik
A kitolódó tanulmányi idővel, a munkaerőpiaci lehetőségekkel, valamint anyagi okokkal is magyarázható az, hogy sokan a húszas és a harmincas éveikben is még a szüleikkel élnek, olvasható a KSH friss kiadványában. A jelentés szerint 2019-ben a 18–34 éves magyarok 62 százaléka még nem hagyta el a szülői házat, szemben a 2005. évi 50 százalékkal. Jellemzően a férfiak nálunk is később költöznek el a szüleiktől, mint a nők, hasonlóan a legtöbb uniós tagállamhoz.
Galgóczy Erzsébet emlékmise
Kérjük a meghívót adjátok tovább. Köszönöm. Imádságos szeretettel: Medveczky István
Félmilliós kutatás: megint bebizonyosodott, hogy nincs „meleg gén”
Nem igaz, hogy a homoszexuálisok melegnek születtek egy félmillió embert vizsgáló kutatás szerint. Tudományos bizonyíték viszont eddig sem volt arra, hogy bárki is homoszexuálisnak születne.
Tisztulás Útja a Gellért-hegyen
Mesterséges intelligenciával szűri ki a koronavírusos fertőzötteket egy új magyar tesztmódszer
Egy mesterséges intelligenciára és automatikus mikroszkópiára épülő koronavírus-tesztelési módszert dolgozott ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatócsoportja. A kidolgozott szerológiai (vérvizsgálati) teszthez hasonlót még nem használnak sehol.
Véletlen vagy jel? Angyali felhő Floridában a pápaválasztáskor
Rózsaszínes, sokak szerint egy vékony, szárnyas angyalt formázó felhőt láttak többen is Floridában néhány órával azután, hogy Ferenc pápa szerda este elmondta üdvözlő beszédét a Vatikánban.
A szabadkőművesektől féltik Ferenc pápát
A vatikáni ördögűző attól tart, hogy I. János Pál sorsára jut Ferenc pápa. I. János Pál is szegény egyházat hirdetett, de hirtelen halála miatt mindössze egy hónapig volt csak pápa.
Egyházunk szemben a kihívásokkal – Szabó Ferenc SJ sorozata (1. rész)
A Vatikáni Rádió számára készített új sorozatának első részében Szabó Ferenc jezsuita a világválság és az Egyház válsága közötti összefüggésre mutat rá. Egy francia tanulmánykötet alapján elemzi földrészünk elkereszténytelenedésének okait, keresi a lehetséges kiutat.
Eltüntetik a keresztény jelképeket a mecsetté alakított Hagia Szophiában
A Hagia Szophia mecsetté alakítása jogilag megalapozott, és nem zárja el senki elől azt a lehetőséget, hogy belépjen az épületbe – jelentette ki Törökország olaszországi nagykövete, Murat Salim Esenli kedden Rómában.
