Kína meghekkelte a Vatikánt?
A Recorded Future, egy állami támogatással működő, hekkereket monitorozó amerikai kiberbiztonsági cég szerint a Szentszék számítógépes rendszereit, beleértve az egyház hongkongi képviselőjének szerverét is a kínai kormány által fizetett hekkerek vették célba.
Bekeményít a református egyház
A református egyház egyik vezető testülete, az esperesi-gondoki értekezlet Bölcskei Gusztáv javaslatára minden korábbinál keményebben elhatárolódott ifjabb Hegedűs Loránt Budapest-Szabadság téri református lelkésztől. Elhatárolódik és a "Nemzeti Érzelmű Motorosokkal" szembeni kemény fellépéshez hasonló eljárást kér a református egyház vezető testülete ifjabb Hegedűs Loránttal szemben is, aki anticionista népgyűlést hirdetett a Zsidó Világkongresszus idejére Budapesten.
Több évvel csökkenti a várható élettartamot a légszennyezettség
Világszerte átlagosan csaknem két évvel csökkenti a várható élettartamot a légszennyezettség az AQLI (Air Quality Life Index), a légszennyezettségnek való kitettség és a rövidülő élettartam közötti ok-okozati összefüggést számszerűsítő index szerint. Ez jelenti a legnagyobb kockázatot az emberi egészség számára – közölték a Chicagói Egyetemen működő Energiapolitikai Intézet (EPIC) munkatársai, az index elkészítői, akik az elmúlt két évtizedet vizsgálták.
Büntetési tarifák 2013 áprilisától
Autósok, figyelem, jobb lesz vigyázni! Íme:
Szinte felére csökkent a tanári képzésre jelentkezők száma
Kihirdettéki a felsőoktatási ponthatárokat, a felvételizők 74,5 százalékát fel is vették. Kevésbé örömteli hír azonban, hogy 19 éve idén jelentkeztek a legkevesebben a felsőoktatásba, mindössze 91 460-an. 100 ezer alatti jelentkezői szám a 2000-es évek eleje óta sem fordult elő itthon. Ezen belül is különösen szomorú a helyzet a tanári képzéseken, pedig az ország eleve súlyos pedagógushiánnyal küzd.
Cigányélet - könyvbemutató Érden
Április 11-én, csütörtökön, a Költészet Napján az érdi Gyermekjóléti Szolgálat ifjúsági irodájában (Érd, Emma u. 7.) 16.30 órától lesz a Cigányélet című könyvünk műsoros bemutatója - több szerző jelenlétével -, amelyre szeretettel várunk mindenkit!
Járvány - mégis a svédeknek volt igazuk?
Továbbra is vitatják a szakértők, hogy jól kezelte-e a svéd kormány a koronavírus-válságot: az észak-európai országban jóval enyhébb korlátozásokat vezettek be, mint máshol...
A NASA aszteroidát vontatna a Hold mellé
A NASA azon dolgozik, hogy elkapjon, majd a Hold közelébe vontasson, és ott pályára állítson egy aszteroidát. Az űrhajósok és a kutatók így ellenőrzött körülmények között kísérletezhetnének az egyelőre ismeretlen terepnek számító égitestekkel kapcsolatban. A később kiválasztott aszteroidát egy robotűrhajó kapná el és húzná a helyére, hogy az asztronauták gyakorolhassák a landolást és a bányászati tevékenységhez szükséges manővereket.
Továbbra is növekszik a katolikus egyház Dél-Koreában
A dél-koreai katolikusok egyre és egyre többen vannak. A keresztségre való felkészítés rövid és intenzív, alkalmazkodva az ország életének zakatoló tempójához.
Ilyen kicsi még sohasem volt...
Az északi-sarkvidéki jégmezők kiterjedésének eddigi legalacsonyabb értékét mérték júliusban, írja az MTI. Az Északi-sark körüli tengerek felszínén lebegő jégmezők összterülete 6 millió négyzetkilométerre zsugorodott, 16 százalékkal kisebbre a 2013-tól 2019-ig terjedő évek júliusi átlagánál – közölte hétfőn a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).
Meggyilkoltak egy keresztény hitre tért nőt Indiában – Erősödik a keresztényüldözés az országban
Az újabb erőszak aggodalommal tölti el az indiai egyházat. Binay Kandulna, a Khunti Egyházmegye püspöke elítélt minden olyan kísérletet, amellyel a kisebbségeket veszik célpontba, hogy a vallások közötti gyűlöletet szítsanak.
