A NASA aszteroidát vontatna a Hold mellé

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2013. április 09. kedd

A NASA azon dolgozik, hogy elkapjon, majd a Hold közelébe vontasson, és ott pályára állítson egy aszteroidát. Az űrhajósok és a kutatók így ellenőrzött körülmények között kísérletezhetnének az egyelőre ismeretlen terepnek számító égitestekkel kapcsolatban. A később kiválasztott aszteroidát egy robotűrhajó kapná el és húzná a helyére, hogy az asztronauták gyakorolhassák a landolást és a bányászati tevékenységhez szükséges manővereket.

Az elképzelést Bill Nelson floridai szenátor, a Szenátus tudományos és űrkutatási albizottságának elnöke ismertette. A NASA terve sokban hasonlít ahhoz a tanulmányhoz, amit a CalTech adott ki a témában tavaly, abban is egy 500 tonnás űrszikla megcsáklyázása szerepelt. A projekt pontos költségvetését a héten ismertetik majd, az már biztos, hogy Obama elnök nagyjából 100 millió dollárt biztosít az űrkutatásra szánt büdzséből. Az amerikai elnök korábban azt mondta, hogy szeretné, ha legkésőbb 2025-ig űrhajósok lépnének egy aszteroida felszínére.

A projekt megvalósításának komoly lökést adhatott az a februári meteor, ami az oroszországi Cseljabinszk fölött robbant fel. Bár főleg ablakok törtek be a robbanás lökéshulláma miatt, az erről készült, közösségi oldalakon és videomegosztókon terjedő amatőr felvételek mintha a politikusokat is felrázták volna. A NASA aszteroidavadász tervének megvalósulását például négy évvel hozhatja előre az ezer sérülttel és több millió dolláros kárral járó, az űrből érkező dolgok veszélyességét jól mutató orosz esemény.

(index)

You have no rights to post comments