Május 12-én nyílik a XXII. Szent István Könyvhét
A Szent István Társulat szervezésében az idén immár huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Könyvhét, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legelismertebb hazai seregszemléje.
A bíborossá kinevezett Cantalamessa azt kéri, ne szenteljék püspökké
Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetest, aki 1980 óta a Pápai Ház prédikátora, november 28-án kreálja bíborossá Ferenc pápa. Felmentését kérte azonban a püspökké szentelés alól, mondván: „A ferences ruhámban szeretnék meghalni.”
Talán-talán fordulat
2008 óta nem volt ilyen jó termékenységi rátánk, mint tavaly és 2012-ben. Megtörtént a demográfiai fordulat első lépése azzal, hogy a magyarországi termékenységi arány 1,34-re emelkedett 2012-ben, és ezen a szinten maradt tavaly is – írta Szalai Piroska, a Napi Gazdaság keddi számában megjelent cikkében.
Robert Barron: Az abúzuskrízis az ördög mesterműve, a McCarrick-ügy ennek egyik csúcspontja
A Word on Fire missziós médiaszolgálat podcastjának extra epizódjában Robert Barron Los Angeles-i segédpüspök, a szolgálat alapítója kommentálta a szentszéki McCarrick-jelentést, amely hosszas várakozás után november 10-én látott napvilágot. A Barron püspökkel való beszélgetés összefoglalóját adjuk közre magyar nyelven.
Kiadták az emberrabló koncessziókat hazánkban is
Tavaly decemberben egyetlen nap alatt elfogadták a kaszinókoncessziós törvényt, most pedig a kormány megkötött hetet az igen korlátozott számú lehetőségből. Andy Vajna érdekeltségébe kerül az összes közép-magyarországi kaszinóengedély.
Böjte Csaba írása a kórházból
1981-ben voltam utoljára kórházban sárgasággal, a csíksomlyói fertőzőn! Előtte a bukaresti katonai kórházban kezeltek közel két hétig! Letelt a 18 hónap, véget ért a bakaság, leszereltem, szédelegve hazautaztam Csíkszeredába, ahol nemsokára újból besárgultam! Befektettek egy nagy kórterembe, hol mindenki nagyon beteg volt! Ott, a kiszolgáltatottság földjén tanultam meg tisztelni az orvosokat, bízni bennük és az általuk gyógyító Teremtőben!
Oroszországban törvényileg tilos lett a szitkozódás
Oroszországban július 1-től tilos a szitkozódás a televízióban, a rádióban, de a mozifilmekben, valamint a művészeti, irodalmi alkotások bemutatásakor is. Az erről szóló törvényt hétfőn írta alá az orosz államfő.
Ma újra nemzetközi szentségimádási nap
Madagaszkártól Új-Zélandig kapcsolódunk össze világméretű szentségimádásban. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület következő állomásaként közös imádságra várunk: éljük át újra Isten megújító szeretetét!
Elsőregényes író kapta az idei Booker-díjat
Első regényéért vehette át az idei Booker-díjat a skóciai születésű, Amerikában élő Douglas Stuart, aki Shuggie Bain című könyvéért részesült a több mint fél évszázada alapított, 50 ezer font (21 millió forint) pénzdíjjal járó legrangosabb brit irodalmi elismerésben – írja az MTI.A regény az 1980-as években, a skóciai Glasgowban játszódik, cselekménye egy alkoholista anya és fia életét mutatja be a Thatcher-érában. Margaret Busby zsűrielnök a BBC-nek azt nyilatkozta, a döntés egyhangú volt és alig egy óra alatt megszületett.
Újabb forduló az erdélyi ciános aranybányák ügyében
Kártérítési pert fontolgat a román állam ellen az a kanadai cég, amelyik 15 éve vár, hogy Verespatak mellett ciántechnológiás bányát nyithasson. A román miniszterelnök, Victor Ponta erről azt mondta, hogy "Romániának nem érdeke, hogy kártérítést fizessen ahelyett, hogy járadékot kapna a Verespatakra tervezett aranybánya hasznából." A román sajtó szerint a tét négymilliárd dollár (890 milliárd forint) lehet.
Nagy könyvcenzúra
Több száz könyvet, köztük az egyik legnagyobb kortárs palesztin költőként ünnepelt néhai Mahmúd Darvis és az izraeli parlament korábbi arab tagja, Azmi Bisara műveit távolíttatták el a szaúdi hatóságok a pénteken véget ért Rijádi Nemzetközi Könyvvásárról; a vallási rendőrség a konzervatív királyságra "veszélyt jelentő" műveket kobozta el.

