Ferenc pápa szerény otthona

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. december 07. hétfő

Az argentin származású Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-házban él, ahol Szerény lakosztálya mindössze egy nappaliból és egy szobából áll, mert nem akart fényűzőbb környezetbe költözni. 2013 óta él itt,  és nem véletlenül választotta pápai nevét sem: Assisi Szent Ferenc tiszteletére tett így, mert az egyház élén a béke és a szegények oltalmazásának védelmében képzelte el tevékenységét.

A Szűzanya 2014. május 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 26. hétfő

"Drága gyermekek! Imádkozzatok, és legyetek annak tudatában, hogy Isten nélkül por vagytok. Ezért fordítsátok gondolataitokat és szíveteket Isten és az imádság felé. Bízzatok az Ő szeretetében. Gyermekeim, Isten lelkében mindannyian meghívottak vagytok, hogy tanúságtevők legyetek.

Az új kínai fúziós reaktor tízszer forróbb hőmérsékletre képes, mint a Nap

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. december 07. hétfő

Üzembe helyezte újfajta, „mesterséges Nap” néven ismertté vált fúziós reaktorát Kína pénteken, közölte a Hszinhua állami hírügynökség. Ez Kína legnagyobb és legmodernebb fúziós reaktora. A Szecsuán tartományban lévő Tokamak HL-2M kutatóreaktor új utakat nyithat a megújuló energiaforrások keresésében.

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 26. hétfő

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton, a Római Katolikus Templomban 2014. június 1. vasárnap. Részletek:

Magyar kutató cége a vakcinafejlesztés nyertese

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. december 06. vasárnap

A Szegedi Biológiai Kutatóközpontból elbocsátott, az Egyesült Államokban nagy karriert befutó Karikó Katalin cége a nyertes a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében, őt pedig a módszer kifejlesztése miatt a Nobel-díj várományosaként emlegetik.

Pünkösd Budapest felett

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 26. hétfő

 "Idén is lesz Pünkösd, idén is várunk benneteket a Gellért hegyi víztározó tetején, immár hagyományos imára és szent misére, Pünkösd vasárnap délután 15 órai kezdéssel, szentmise várhatóan 16 órakor." - küldték a szervezők e-mail-ben a jó hírt. Ha megérkezik a részletesebb program, azt is felteszem - a szerk.

 

Nincs abortuszhoz való jog – A lengyel katolikus püspöki kar az Európai Parlament határozatáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. december 05. szombat

Az Európai Unió Alapjogi Chartája, amelyre hivatkozva az Európai Parlament (EP) határozatban ítélte el az abortusztörvény ügyében hozott lengyel alkotmánybírósági döntést, leszögezi, hogy minden emberi lénynek joga van az élethez – mutatott rá Stanisław Gądecki érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) alelnöke december 3-i nyilatkozatában.

A környezetvédelemről írhat enciklikát Ferenc pápa

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 25. vasárnap

A klímaváltozás, a környezet védelme és ezeknek a szegénységre gyakorolt hatása lehet a témája Ferenc pápa következő enciklikájának, amely hét-nyolc hónap múlva jelenik meg - írta pénteken a La Stampa olasz napilap. Az MTI tájékoztatása.

Ferenc pápa a Szűzanya oltalmába ajánlotta szentföldi útját

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 24. szombat

Pénteken délelőtt Ferenc pápa újra a Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozott: rózsákat vitt Szűz Máriának és védelmét kérte holnap kezdődő szentföldi útja előtt – adta hírül a Zenit hírportál.

„Negyedórán át csendes imába merült Mária előtt” – tájékoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő az újságírókat.

Hogyan beszélgessünk egy kamasszal?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. december 05. szombat

A kamaszkor egy roppant érzékeny időszak, ami nemcsak a szülőket, de a gyerekeket is megviseli. Így vészelhetjük át együtt.

Max Cappabianca domonkos szerzetes: Végletesen megosztott lesz az egyház?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. december 04. péntek

Elképzelhető-e, hogy a katolikus egyházban is ugyanolyan megosztottság alakul majd ki, mint a választások előtt és után egyaránt rendkívül megosztott Egyesült Államokban? Hasonló folyamat fenyegeti-e a katolikus egyházat is?