Hogyan beszélgessünk egy kamasszal?
A kamaszkor egy roppant érzékeny időszak, ami nemcsak a szülőket, de a gyerekeket is megviseli. Így vészelhetjük át együtt.
A kamaszkor az elszigetelődés és a hormonális változások időszaka, amit nemcsak a gyerekek, de a szülők is nehezen élhetnek meg. Az addig aranyos, kedves gyerekből hirtelen minden kérésnek ellentmondó, visszafeleselő vagy éppen napokig nem beszélő, a határokat feszegető, "engem senki sem ért meg"-fiatal lesz. A szülő ilyenkor magában keresi a hibát, vajon mit ronthatott el, mi történt, amitől már nem olyan harmonikus a kapcsolatuk?
A kamaszkor átmenet a gyermekkor és a felnőttkor között, ekkor az ember mentálisan, testileg és szexuális téren is nagy változásokon megy keresztül. Érzelmileg nagyon ingadozó a kamaszok állapota, dühkitöréseik vannak, feleselnek, bizonytalanok, keresik önmagukat és identitásukat, vágynak az önállóságra, de a lelkük mélyén még mindig gyermekek.
Miért ilyen ellenséges a kamasz?
A kamaszkor természetes velejárója az efféle viselkedés, így felesleges a szülőnek rögtön arra gondolni, hogy valamit elrontott a nevelésben. Teveliné Horváth Melinda iskolapszichológussal járjuk körbe, miért olyan ellenségesek ebben az időszakban a kamaszok, és a szülők mit tehetnek, hogy a tinik bármilyen probléma esetén bizalommal forduljanak feléjük.
- Ebben az időszakban nehéz a tinikkel megtalálni a közös hangot, vagy egyáltalán szóra bírni őket. Miért érezheti a szülő azt, hogy a kamasz gyermeke egyre jobban eltávolodik tőle, és nem hozzá fordul segítségért?
- Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselméletében 13-tól 19 éves korig az identitáskrízis szakaszában van az ember. E fejlődési szakasz fő témája a "Ki vagyok én, mi lehet belőlem?” témaköre. Ezt a kérdést kell a kamasznak a szakasz végére megválaszolnia saját magának, ekkor kísérletezik, hogy milyen szerepeket tölthet be a világban, merre tart az élete. A múltbeli élmények, tapasztalatok és a jövőbeli elvárások alakítják, hogy mivé is válik valójában. Ezért próbálják a határokat feszegetni, saját magukat, saját tűrőképességüket kipróbálni. Az elszigetelődés időszaka ez, amikor leginkább saját önmagát, identitását keresi a gyerek, és ehhez magányra vágyik. A kortársai, barátai azok, akikkel megbeszéli a problémáit, gondolatait, így természetes, ha a szülők háttérbe szorulnak ebben az időszakban.
- Milyen érési folyamatok zajlanak le bennük, ami miatt ebben a korban sokkal impulzívabbak, nehezebben kezelhetőek?
- Vannak kutatók, akik azt vizsgálják, hogy a kamaszok agyában valóban neurológiai változások mennek végbe. Elsősorban az érzelmek központját jelentő limbikus rendszer a domináns az ekkor termelődő hormonok hatására, így nagyon intenzíven képes átélni ebben az időszakban a különböző érzelmeket. Ám a mélyebb, bölcsebb gondolkodásért, az önkontrollért felelős prefrontális kéreg része az agynak ekkor még fejlődésben van, így nehezen képes szabályozni ezeket az amúgy is erőteljes érzelmeket, és higgadtan értékelni egy-egy helyzetet. Így könnyen hozhat felelőtlennek tűnő, indulatokon, érzelmeken alapuló, hirtelen döntéseket. Az ekkor csúcson levő dopamin hormon termelődése pedig a függőségekre való hajlamot növeli a kamaszokban, hiszen ez az elégedettséget, boldogságot kiváltó hormon növeli bennük a jutalom iránti vágyat, tehát olyan tevékenységeket fog keresni, amik ezt váltják ki belőle. Így válhat számukra agyuk jutalmazó központját serkentő, dopamintermelő tevékenységgé, függőséggé a számítógépezés vagy a közösségi média használata.
- Szülőként sem egyszerű megélni a gyerek kamaszkorát, hiszen ilyenkor a korábban jelen lévő feltétel nélküli gyermeki szeretetet felváltja az önállósodással járó érzelmi eltávolodás.
- A szülő oldaláról is komoly önmagára figyelést igényel ez az érzékeny időszak, meg kell birkózni az elengedéssel és a gyermekbe kell helyezni a bizalmat. Arra érdemes gondolni, hogy eddig mindent megtettünk, most rajta áll, hogy élesben kipróbálja az eddig tanultakat. A szülő annyit tud tenni, hogy a háttérben biztos pontot jelent, ahova a kamasz visszatérhet, ha szeretne. Támogatja, elfogadja, és nem erőlteti sem a leválást, sem annak ellenkezőjét. Az jelentse a célt, hogy önálló felnőtt váljon a gyermekből, aki megállja helyét az életben.
- Ez nagyon nehéz lehet egy szülő számára, hiszen úgy érezheti, a gyerekének már nem olyan fontos az ő jelenléte, támogatása vagy a kettejük közötti szoros kapcsolat, mint régen.
- Nem árt más nézőpontból szemlélni ezt az időszakot. Ne azt élje meg a szülő, hogy őt nem szereti a kamasz gyermeke, el kell fogadni, hogy leginkább saját magával vannak problémái, keresi önmagát, az útját, és neki még nehezebb ez. Nem érdemes a saját szülői ego sértettségével elfoglalva, illetve féltékenynek lenni, ha a barátai fontosabbakká válnak, és ha elszigetelődve, nem velünk beszélgetve tölti a délutánt.
- A kamaszokat nagy feladat rábírni a nyitott kommunikációra, sokszor lekezelően, visszafeleselve válaszolnak egy-egy ártatlannak tűnő kérdésre, vagy éppen napokig nem szólnak a szüleikhez. Milyen hozzáállást tanúsítson a szülő ilyen helyzetben, hogyan próbáljon nyitni a kamasz felé?
- Gyakran van feszültség ebben az időszakban a felek között. Szülőként nagyon fontos odafigyelni a kommunikáció stílusára, mert az ekkor tett megjegyzések, indulatos mondatok gyakran beleégnek a kamasz agyába, és még évek múltán, felnőttkorában is emlékszik ezekre a negatív élményekre. Sőt a túlzásba vitt verbális agresszió a személyiségfejlődésre is negatív hatással lehet. A szavaknak óriási ereje van, muszáj tehát megfontolni, hogy mit és hogyan mond valaki a kamasznak.
Egy veszekedés után ne indulatból cselekedjen a szülő, várja meg, amíg megnyugszik, utána kezdjen inkább egy mélyebb tartalmú beszélgetésbe a kamasszal. Sokkal nagyobb hatást lehet elérni, ha énközléseket használ a felnőtt, tehát azt mondja el, hogy mit érez, benne milyen érzéseket kelt a kamasz viselkedése. Nem mindegy, hogy azt mondja, hogy "nagyon szomorúvá tett, amilyen csúnyán beszéltél az öcséddel" ahelyett, hogy azt mondaná: "nagyon bunkó módon viselkedtél, amikor tegnap beszóltál az öcsédnek". Teljesen másként éli meg, ha saját érzelmi állapotát próbálja elmondani neki a szülői kioktatás helyett. Kérdezzünk rá, hogy mit miért tett, és hallgassuk végig. Jó ötlet felidézni számára olyan helyzeteket, amiket helyesen meg tudott oldani, emlékeztetni rá, hogy képes pozitív módon is megoldásokat találni egy-egy helyzetre, higgyen saját magában. Nagyon könnyen hajlamosak elkönyvelni magukat rossznak és negatív személyiségnek, ha folyamatosan ezt hallják másoktól, főleg ha éppen a saját szüleiktől.
- Ebben az időszakban az a jellemző, hogy a szülő és a kamasz kommunikációjában törés következik be. Ennek mi lehet az oka?
- Egyrészt, hogy a gyermek szégyell beszélni a benne zajló folyamatokról, hiszen a szülők számára a kontrollszemélyek, akiknek meg szeretne felelni, és szégyelli elmondani azt, amit saját maga sem ért, hogy mi és miért történik vele és a lelkében. Másrészt nem akarják szüleikben összetörni a gyermekképet, nem akarnak fájdalmat, csalódást okozni azzal, hogy ők már egyre kevésbé viselkednek és gondolkodnak gyermeki módon.
- Érdemes faggatni a kamaszt ebben az időszakban, vagy várja ki a szülő, amíg a gyerek nyit felé?
- Ha a kamasznak végre beszélni támad kedve, akkor mindenképpen hallgassuk meg, tegyünk félre mindent, és csak rá figyeljünk. Használjuk ki ezeket a lehetőségeket a kapcsolatunk fejlesztésére. Faggatni nem szabad, de meghallgatni értő figyelemmel igen. Nem szükséges mindig megoldást kereső jótanácsokkal ellátni, hiszen előfordulhat, hogy azt kioktatásnak véli. Van, amikor semmi másra nem vágyik, csak hogy meghallgassák. A "bezzeg az én időmben" kezdetű mondatokat jobb elkerülni, mert előfordulhat, hogy legközelebb már meg sem próbálja elmondani, hogy mi van a lelkében. Ilyenkor gyakran a kortársakhoz, a barátokhoz fordulnak. Ebben a korban természetes a kortársak felé nyitás, probléma akkor van, ha rossz társaságba keverednek, akik tanácsaikkal nem a jó irányba terelik a kamaszt.
(femina.hu)
