Nagy könyvcenzúra

Kategória: Hírek, események Megjelent: -0001. november 30. kedd

Több száz könyvet, köztük az egyik legnagyobb kortárs palesztin költőként ünnepelt néhai Mahmúd Darvis és az izraeli parlament korábbi arab tagja, Azmi Bisara műveit távolíttatták el a szaúdi hatóságok a pénteken véget ért Rijádi Nemzetközi Könyvvásárról; a vallási rendőrség a konzervatív királyságra "veszélyt jelentő" műveket kobozta el.

Az Okaz című szaúdi lap vasárnapi beszámolója szerint a könyvvásár szervezői "mintegy 420 könyv több mint tízezer példányát" kobozták el a rendezvény során. A Sabq.org nevű helyi hírportál szerint a Szaúd-Arábiában működő vallási rendőrség a művek "istenkáromló részleteire" hivatkozva kényszerítette a szervezőket arra, hogy visszavonják a vásárról többek közt a néhai Mahmúd Darvis írásait.

A vallási hatóság rendszeresen tart razziákat a királyság szigorú konzervatív előírásainak betartatása végett, ám ilyen nagy mennyiségű könyv betiltására ez idáig nem volt példa. Korábban hasonlóan jártak el Irak leghíresebb modern költője, Badr Sakir asz-Szajjab írásai és egy másik iraki szerző, Abdul Vahab ab-Bajati, valamint a palesztin költő, Muin Bszeiszo művei ellen is.

Aziza Juszef aktivista szerint azonban a mostani megmozdulás "ingyen reklámot jelentett azon szerzők számára, akiknek a könyveit betiltották", mivel sokan "már rohantak is, hogy letöltsék az érintett munkákat az internetről". A könyvvásárról az izraeli parlament arab képviselőcsoportjának korábbi tagjaként tevékenykedő Azmi Bishara összes munkáját is eltávolították.

A szervezők már a könyvmustra kezdetén, március 4-én bejelentették, hogy minden olyan írást elkoboznak, amely "az iszlám ellen van", vagy "aláássa a biztonságot" a királyságban. Néhány nappal a megnyitót követően a szaúdi hatóságok bezárták a szaúdi Arab Network for Research and Publishing kiadó standját, elkobozva az összes kiadványt.

(MTI)

Hozzászólások   

#2 Teista 2014-05-03 11:36
Előző írásom a tagolásában csak az ügyetlenségemtő l van. Nem hordoz szerkesztői, vagy rémhírterjesztő i szándékokat. A cikk részletet a Magyar Nemzettől  vettem át.
#1 Teista 2014-05-03 11:32
Nem pusztán egyének, hanem egész társadalmak vannak folyamatos megfigyelés alatt – jelentette ki helyi idő szerint pénteken egy torontói nyilvános vitán Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonság i Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja, aki hatalmas adatmennyiséget szivárogtatott ki az amerikai és a brit titkosszolgálat ok adatgyűjtési tevékenységéről.
Snowden videokapcsolato n keresztül vett részt a kanadai nagyvárosban félévente megrendezendő Munk-vitán, amelyen ezúttal az emberek állam általi ellenőrzése volt a téma, a vitára bocsátott állítás pedig az: „Legyenek nyugodtak, az állami megfigyelés szabadságjogain k legitim védelmét szolgálják!” Az állítás mellett érvelő két vitapartner Michael Hayden, volt amerikai nemzetbiztonság i főigazgató és Alan M. Dershowitz ismert polgárjogi ügyvéd, a Harvard egyetem jogász professzora volt, ellenfeleik pedig Glenn Greenwald újságíró, aki áprilisban Pulitzer-díjat kapott a Snowden kiszivárogtatás aira épülő munkájáért, és Alexis Ohanian, a reddit közösségi média egyik alapítója.
Kedves Ferenc pápa oly szívesen használja a hálózat eszközeit, kérdés merül fel, vajon így akarja, mint egy titkos hírt közölni a világgal, Krisztus szeret minket?
Nos, ha ezt lehallgatják, beleolvasnak, tudják, hogy nem csak a Szeretet földje, hanem minden olvasó embernek szól, amit Pál apostol szavaiból idéz az egyház a mai napon, " és nekem, mint az elvetéltnek, aki üldöztem Isten egyházát, nekem is megjelent "
Olvassátok, lássátok.




Az állami megfigyelés már nem azon a hagyományos elven alapszik, hogy lehallgatják egy konkrét személynek a beszélgetését, mert fennáll a gyanú, hogy valami „rosszat” követett el. Ma már minden telefonhívást, emailt, sms-t, internetes böngészést, az ember tartózkodási helyeit, minden vásárlását, barátainak listáját, szerelmét megfigyelik – mondta Snowden videón keresztül.

You have no rights to post comments