Civil szervezetek oltási kampányt indítottak a romák számára

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. április 10. szombat

Civil szervezetek „Oltass, hogy élhess!” címmel indítottak kampányt a  romák számára. Közleményükben azt írták: tapasztalataik szerint a szegényebb, elzárt településeken élő lakosoknál az átlagnál jóval alacsonyabb az oltásra jelentkezők aránya, ráadásul rengeteg embernek sem megfelelő eszköze, sem képessége, de sok esetben még a regisztrációhoz elengedhetetlen e-mail címe sincsen.

Negyedik éve segíti a kisbabákat a Karitász

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. január 10. szombat

Négy év, több mint ezer család, 26 ezer csomag pelenka, közel 73 millió forint összértékű támogatás – ezek a dm és a Katolikus Karitász együttműködésében immár negyedik éve megvalósuló, „Együtt a babákért” elnevezésű program eddigi mutatói – tájékoztat a Katolikus Karitász.

Katolikus irodalomtankönyv-sorozat indul

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. április 10. szombat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából, a Katolikus Pedagógiai Intézet koordinálásával 2018-ban egy tízfős, a tanárképzésben is szerepet vállaló szakértői közösség tananyag-fejlesztési munkába kezdett. Az új irodalomtankönyv koncepcióját a főszerkesztő, S. Pásztor Judit szakmai irányításával dolgozták ki. A főszerkesztővel beszélgettünk a keresztény szemléletű tankönyvekről.

Rövid hír az abortusz újabb könnyítéséről az EU-ban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. január 10. szombat

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy egy bizonyos hatóanyagú "sürgősségi fogamzásgátlót" - azaz olyan "esemény utáni tablettát", amelyet a szexuális együttlét után veszbe a nő, hogy így abortálja az esetleg megfogant magzatát - kivesz a vényköteles szerek köréből. Így elképzelhető, hogy az „esemény utáni tabletta" Magyarországon is szabadon hozzáférhetővé válik.

Megtalálták az elveszett aranyvárost Egyiptomban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. április 09. péntek

Egy egyiptomi régészeti misszió bejelentette csütörtökön, hogy megtalálta a 3000 éves „elveszett aranyvárost”, amelyet a homok temetett maga alá az ókori emlékekben gazdag Luxorban. Sok külföldi expedíció kereste ezt a várost, de mind kudarcot vallottak – idézte fel Záhi Havvász tekintélyes egyiptomi régész, egykori régiségügyi miniszter.

"Szent István országáért" ima- és lelki nap január 10-én, szombaton

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. január 09. péntek

"Szent István országáért" ima- és lelki nap 2015. január 10-én, szombaton 10 órától Törökbálinton a római katolikus templomban. Téma: Isten válaszai nemzetünk problémáira.  A hírlevélben véletlenül 11-i dátumot írtam, de a 10-e, szombat a helyes! A program:

A fiatal Bergoglio éjjelente járt szentségimádásra – Személyes visszaemlékezést osztott meg a pápa

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. április 09. péntek

Az Alfa y Omega spanyol katolikus hetilap tett közzé egy személyes hangvételű írást Ferenc pápától. Levelében a Szentatya egy fiatalkori emléket idéz fel, amikor az ötvenes években testvérével együtt éjjelenként Buenos Airesben imádkoztak, a Legszentebb Oltáriszentség-bazilikában.

Két templom is megsérült Nógrád megyében az újévi földrengésekben

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. január 09. péntek

Az elmúlt egy hét alatt kilencvenre emelkedett az újévi földrengések után bejelentett káresetek száma, két templom és egy tájház is megrongálódott – tájékoztatta a Nógrád megyei katasztrófavédelem szóvivője január 8-án az MTI-t.

Példamutató államfői kezdeményezés

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2015. január 06. kedd

Új szervezeti egységgel, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságával bővült a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) - jelentette be Áder János köztársasági elnök hétfői sajtónyilatkozatában, a Sándor-palotában.

Klímaváltozás: a szegény országok szegényednek, a gazdag országok gazdagodnak...

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. április 09. péntek

Egyre többet hallani az országok klímavállalásairól, a különböző szektorok és a pénzügyi rendszer zöldítéséről, a szénalapú energiatermelés felszámolásának átmeneti kockázatairól, a vállalatok környezeti és társadalmi hatását és vállalatirányítását értékelő ESG-besorolásokról, a klímával és kibocsátásokkal kapcsolatos adatok közzétételéről. De joggal merül fel a kérdés, hogy a környezeti hatásokon túl mekkora lehet a klímaváltozás okozta gazdasági kár, amelynek elkerülése érdekében tesszük a felsorolt sürgető lépéseket.

Szolidaritási adót javasolnak a leggazdagabbaknak

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. április 08. csütörtök

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegeknek – írta a Financial Times. Az amerikai elnök hasonló törvényre készül...