Világörökség lett a római limes, kivéve a magyar szakaszt
Az UNESCO felvette a világörökségek közé a római Limes német, osztrák és szlovák szakaszát, de a magyar szakasz nem került fel, mivel Magyarország korábban kilépett az erre vonatkozó pályázatból. Az UNESCO célja az, hogy idővel a teljes, 6000 kilométeres, Nagy-Britanniától Európán át Észak-Afrikáig húzódó egykori határszakasz felkerüljön a világörökségek közé.
Ferences felhívás gitáros flashmobra
"Kedves Barátaink! Mint bizonyára Ti is érzékelitek, napjainkban egyre nagyobb mértéket ölt a világban tapasztalható békétlenség, mind a hétköznapokban, mindennapjainkban, emberi kapcsolatainkban; mind pedig a világban, a Közel-Keleten és más, távolabbi országokban egyaránt.
Az élelmiszerek negyede eltérő minőségű egy osztrák és egy magyar boltban
Több mint 300 terméket vizsgált meg és hasonlított össze különböző országokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2018 és 2021 között. Az Európai Unió által támogatott projekt célja az élelmiszerek eltérő minőségének kutatása volt.
A Szűzanya 2015. november 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Ma mindnyájatokat hívlak: imádkozzatok a szándékaimra. Veszélyben van a béke, ezért gyermekeim, imádkozzatok és legyetek a béke és a remény hordozói ebben a békétlen világban, ahol a sátán támad és minden módon megkísért. Gyermekeim, legyetek erősek az imában és bátrak a hitben. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért Fiamnál, Jézusnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2015. november 25-én
Jézussal élni egy jó és boldog élet alapja – Beszélgetés Ürge-Vorsatz Diánával
Ürge-Vorsatz Diánával, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökével, a Közép-európai Egyetem (CEU) Környezettudomány és Környezetpolitika Tanszékének professzorával, az ENSZ Nobel-békedíjjal elismert Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének tagjával, a Közép-európai Egyetem Éghajlati és Fenntartható Energiapolitikai Kutatóközpontjának vezetőjével beszélgettünk (Magyar Kurir).
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Székesfehérváron
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2015. november 29-én, vasárnap Székesfehérváron, az Almássy telepi
Krisztus Király Templomban (Zsolt u. 30.) Részletek:
Menekültek száma Magyarországon
A 2015-ös migrációs válság óta rendszeresen téma a migránsok beáramlása, illetve ezzel kapcsolatban az Európai Unió reakciói. Ez annak fényében kiemelten érdekes, hogy 2015 és 2020 között összesen 2788 menekültet fogadott be Magyarország.
40 órás szentségimádás Törökbálinton
"Kedves testvérek, alig néhány nap választ el az Adventtől. Kezdjük együtt a liturgikus évet, készüljünk együtt a Megváltó születésére! Szeretettel hívunk és várunk a novemberi 40 órás szentségimádásra, november 28-29-én. Amint azt már korábban is jeleztük, szombaton kezdünk reggel 7-kor és vasárnap 23 óráig tart a szentségimádás. Szombaton délután szokás szerint Szakály Laciék vezetik a dicsőítést és ezúttal Sipos Gyula tart tanítást. Kérünk, hogy részvételi szándékodat szerda estig jelezd, amennyiben kérsz szállást szombat estére, és étkezést. Ezt megteheted itt e-mailen vagy telefonon: 06-23-399433 vagy 06-20-3570976. Jézus vár! A közösség nevében, Edith"
Lelkigyakorlat Kunszentmártonban, gyógyító összejövetel Székesfehérváron
"Krisztus király uralma alatt" - lelkigyakorlat Kunszentmártonban, és "Isten szeretete gyógyít" - gyógyító összejövetel Székesfehérváron. Részletek:
Bestiális kínzásokról számoltak be...
Megközelítőleg tízezer ujgurt tarthatnak fogva a nyugat-kínai Dabancseng városában található 3-as számú Urumcsi fogolytáborban – számolt be a Euronews. A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen négy fogolytábor működik, ezek legnagyobbika a 3-as számú. A hivatalosan előzetes letartóztatásban lévő foglyokat őrző intézmény mintegy kilencven hektárnyi területet foglal el. A helyszínre az Associated Press (AP) újságírói kaptak meglehetősen ritka belépési lehetőséget egy hivatalos kínai állami bemutató keretein belül.
Az olimpiai bajnok felmutatta a csodás érmét is a világnak

Megható pillanat volt, amikor július 26-án dobogóra állhatott a Fülöp-szigetek első olimpiai bajnoka, Hidilyn Diaz súlyemelőnő.
