Ismét igényelhető állami támogatás egyházi közösségi programok, illetve felújítások finanszírozására
Egyházi közösségi célú programok, beruházások és az egyházi épített örökség védelmének támogatásáról tett közzé felhívást november 1-jén a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága.
Iskolák és pedagógusok
Több mint 2100 tanárt és 960 tanítót keresnek az iskolák, de óvodapedagógusból és gyógypedagógusból is hiány van. Az alacsonyan fizető szakma nem vonzó...
Magyar hajléktalant gyászol hőseként egy angol város
Egy magyar hajléktalanra emlékezik az angliai Bath, ahol az 52 évesen elhunyt férfi a város kisebb attrakciója volt. Kakas István haláláról a BBC is megemlékezett.
Ötszázszor nagyobb az internet, mint amit látunk
Az interneten fellelhető tartalmak mindössze nagyjából egytizedéhez férnek hozzá az olyan hagyományos keresők, mint a Google vagy a Bing. A maradék 90 százalék rejtett, amely szakértői becslések szerint nagyjából ötszázszor nagyobb lehet, mint az internet látható része.
Ferenc pápától, röviden
"...el kell kerülnünk annak veszélyét, hogy sok programmal, de kevés kapcsolattal rendelkező közösség legyünk, annak veszélyét, hogy „szolgáltató központként” működő közösség legyünk, ám amely kevés társaságot nyújt, a szó szoros és keresztény értelmében." (A 2018. november 4-i beszédéből)
A kiégésről
A világjárványok árnyékában egy csendesebb, konkrét fertőzés nélkül terjedő járvány van kibontakozóban: a burnout, vagyis a kiégés egész generációk alapélménye lett. A gyakori tévhittel ellentétben, miszerint a jelenség csak a bizonyos szakmákban, illetve a régóta ugyanazon a munkahelyen dolgozó munkavállalókat érinti, az igazság az, hogy bárhol és bármikor felütheti a fejét.
Ma gyógyító összejövetel, hétfőn Eloldozva-előadás!
Ma (november 4. vasárnap) gyógyító összejövetelt tartunk a törökbálinti római katolikus templomban (részletes porgram: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/10673-vasarnap-gyogyito-osszejovetel-torokbalinton-2 ) hétfőn, november 5-én 19 órától pedig az Eloldozva-szeminárium 4. előadása lesz, amit élőben lehet követni a youtube-on keresztül: https://www.youtube.com/user/szeretetfold
Öntudatra ébredt a Google mesterséges intelligenciája?
A Google egyik mérnöke szerint öntudatra ébredt a cég mesterséges intelligenciája, a LaMDA. Blake Lemoine a Google Responsible AI nevű szervezeténél dolgozik – ez a részleg az, amely dokumentálja, hogy a Google hogyan kezeli a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos kihívásokat mind etikai, mind jogi szempontból.
Megkínzottak tömegsírban, élelmiszerhiány, lerombolt falvak - hírek + ima

Megkínzott halottak tömegsírban, nemzetközi élelmiszerhiány, borzalmak kitörölhetetlen nyomai az emberek életében, bombákkal és rakétákkal lerombolt falvak - hírek + ima:
Asia Bibi szabad! - röviden
Felfüggesztette az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nő ítéletét szerdán a pakisztáni legfelsőbb bíróság. A bíróság elnöke, Szakib Niszar elrendelte Asia Bibi azonnali szabadlábra helyezését. A négy gyermeket nevelő Asia Bibit 2010 novemberében ítélték halálra istenkáromlás miatt Pandzsáb államban, majd egy fellebbviteli bíróság 2014-ben helybenhagyta a döntést. A keresztény családanya 2010 óta volt a "halálsoron" Asia Bibi szabadon bocsátását annak idején XVI. Benedek pápa is kérte egy audienciáján.
Elhagyja Pakisztánt Ászja Bibi
A pakisztáni legfelsőbb bíróság október 31-én felmentette Ászja Bibit (Asia Bibi), az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény édesanyát. Az asszony szabadon engedése akkora tiltakozást váltott ki az iszlám fanatikusok körében - A felhergelt tömeg két püspöki tisztviselőt meglincselt, és a felmentő ítéletet meghozó bírákat fenyegeti -, hogy a nő és családja úgy döntött, inkább elhagyja az országot.
