Ötszázszor nagyobb az internet, mint amit látunk

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. június 16. csütörtök

Az interneten fellelhető tartalmak mindössze nagyjából egytizedéhez férnek hozzá az olyan hagyományos keresők, mint a Google vagy a Bing. A maradék 90 százalék rejtett, amely szakértői becslések szerint nagyjából ötszázszor nagyobb lehet, mint az internet látható része.

Az internet rejtett részét képező deep web nagyrészt nem túl érdekes: itt tárolják az adatokat a netbankok, valamint a levelezésünk is itt található, elrejtve az illetéktelen személyek elől.
Ugyanakkor itt lapul meg az internet sötét oldala, az úgynevezett dark web is, amely egyrészt a bűnözés (terrorizmus, drogkereskedelem, pedofília) melegágya, másrészt viszont a szabadság és a csalók leleplezésének terepe is, állítja Földesi László, a felhőmegoldásokkal foglalkozó Systemfarmer elnök-vezérigazgatója.
Számos országban, ahol diktatúra működik, keményen elnyomják a másképp gondolkodókat. Ők csak a dark netet tudják használni, hiszen így országuk hatósága előtt rejtve maradnak, tette hozzá a Microsoft partnercégének vezetője. A felületet sokszor emberi jogi aktivisták is használják, sőt olyanok is, mint a WikiLeaks. Bár a számos korrupciós ügyet kiszivárogtató szervezetnek van nyilvános, mindenki számára elérhető honlapja, a dokumentumok feltöltése, a kapcsolatteremtés a dark weben keresztül történik.
A dark web alapját jelentő titkosítási módszert az Egyesült Államok hadserege kezdte el fejleszteni, azzal a céllal, hogy az itt folytatott kommunikáció lenyomozhatatlan legyen. Ezt követően az egész felületet nyílt forráskodúvá, vagyis bárki által szerkeszthetővé és használhatóvá tették. Elsőre talán furcsán hathat, hogy egy lenyomozhatatlan kommunikációra épülő platformot miért tettek nyílttá, azonban mint kiderült, a rendszert annál nehezebb feltörni, minél többen használják. Ezt kihasználva a bűnözők is gyorsan megtalálták a felületet.
Éppen emiatt az emberek jelentős többsége azt akarja, hogy a kormányok szántsák fel a dark webet, derül ki egy nemzetközi kutatásból. A CIGI-IPSOS felmérése szerint a megkérdezett 24 ezer internetező 71 százaléka gondolja így. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a felmérés során megkérdezett internetezőknek csupán a 38 százaléka érzi úgy, hogy nem figyelik internetezés közben. Tehát egyfelől az emberek többsége úgy érzi, nincsenek biztonságban a neten, másrészt viszont bezáratnák a védett kommunikációs csatornákat.
Nem érdemes kizárólag egy szemszögből vizsgálni egyetlen infokommunikációs technológiát sem. Ha így tennénk, akkor nem is tudnánk a virtuális és a kiterjesztett valóság által nyújtott remek lehetőségekről. Csak azt látnánk, hogy mennyire veszélyes a gyerekeinkre, milyen könnyedén beszippanthatja őket egy nem létező világ varázslata. Hasonló gyanakvás éri mind a mai napig a felhőalapú számítástechnikát, mivel még mindig sokan félnek attól, hogy mi történik az adataikkal – jelentette ki Földesi László, a Systemfarmer elnök-vezérigazgatója.
(24.hu)

You have no rights to post comments