Mit bánnak leginkább a tisztítótűzben lévő lelkek?
Amikor a tisztítótűzről beszélünk, a legtöbb ember a súlyos bűnökért járó büntetésre gondol. Mária Simma azonban tanúságtételeiben ismételten hangsúlyozta, hogy sok lélek nem elsősorban a rossz miatt szenved, amit elkövetett, hanem a jó miatt, amit megtehetett volna, de elmulasztott megtenni.
Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért
2014. január 19. és 26. között rendezik meg a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahetet. Az imahét országos megnyitó istentiszteletére Budapesten, a Kálvin téri református templomban kerül sor január 19-én, vasárnap 18 órakor. Az istentiszteleten igét hirdet Erdő Péter bíboros és Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök. A liturgiai szolgálatban részt vesz Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és a hagyományokhoz híven a MEÖT tagegyházainak vezetői.
Történetek az isteni gondviselésről - Nándi bácsi vázája
NÁNDI BÁCSI VÁZÁJA
Barátainkkal Erdélyben kirándultam. Az ő ismerősük volt Nándi bácsi, akinél már korábban többször is jártak. Most is így történt, élelmiszerrel és gyógyszerrel felszerelkezve toppantunk be hozzá. A bácsi kedvesen, de annál szomorúbban fogadott bennünket, szegényes háza udvarán. Megözvegyült, és felesége halálával életkedve is elszállt.
Programjaink a missziós hónapban
Élő adás, missziós iskola, Szentlélek nap, zarándoklat, filmklub, új könyv, országos karizmatikus találkozó...
Természetes és természetfölötti
A természetfeletti a természetesre épül – valljuk igen helyesen -, és a természetesben nyilvánul meg. Testünkben gyógyulunk, még ha természetfeletti módon is. Szánkkal mondjuk ki szavainkat, még ha természetfeletti tartalmat közvetítenek is. Megkülönböztetés nélkül azonban könnyen összekeverhetjük a kettőt, vagy ami még súlyosabb, azt, hogy a természetfölötti ihletés honnan ered: Istentől, vagy a gonosz lélektől?
Igemagyarázat 2025/9: Jézus mindent odaadott, ami az élethez és szolgálathoz szükséges (Mt 10,7-15)
A 2025. július 10-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106
A Szentlélek megtanít mindenre
"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek." (Jn 14,21–26)
Isten tanítványaiként a Szentlélek iskolájába kell beiratkoznunk...
Jöjj Szentlélek és világosítsd meg elménket és erősítsd akaratunkat, hogy megértsük és megtegyük mindazt, amit tanítasz nekünk, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Balatoni vészhelyzet - röviden
Már csak 83 centiméter a Balaton átlagos vízállása, a folyamatos csökkenés miatt pedig Balatonfenyvesnél újra láthatóvá vált a „Majomsziget” nevű homokzátony. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az aszály miatt elmaradt a déli vízgyűjtők utánpótlása, így hatalmas mennyiségű csapadék hiányzik a tóból, ami a főszezonban komoly kényelmetlenséget okozhat a strandolóknak.
Programok, ez + az
Gyógyító összejövetel és kiengesztelődési találkozó, Szentlélek szemináriumok és kiállítás műsorral, zarándoklat Máriazellbe, új könyv... részletek:
A pápa felhívása a X. Piusz-testvérülethez: Ne szakítsátok szét Krisztus varratlan köntösét!
XIV. Leó pápa június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén levélben fordult Davide Pagliaranihez, a Szent X. Piusz Papi Testvérület elöljárójához, mivel a közösség nem mondott le arról, hogy július 1-jén a svájci Écône-ban négy püspököt szenteljenek fel pápai engedély nélkül.
Történetek az isteni gondviselésről - Csupor helyett
CSUPOR HELYETT
A festői szépségű Hollókő utcáit róttuk egy zarándokcsoporttal. A gyerekeimmel megcsodáltunk minden házat. Ahova be lehetett menni kézműveskedni, vagy vásárolni, azt nem hagytuk ki. Mindezt a sok, értékes, színes élményt kiegészítette az is, hogy tornácos vendéglők, kávézók tarkították a palettát. Mindegyiket kipróbáltuk. Az egyikben kávéztam, a gyerekek üdítőztek. A másikban gulyásleves nyerte el a tetszésünket, a harmadikban fagyiztunk, és így tovább.
