A New York-i plébániák majd harmadát bezárják
A New York-i Főegyházmegye bejelentette, hogy a 368 plébániájából 112-t összevonnak 55 plébániába, 31 templomot pedig végleg bezárnak 2015. augusztus 1-jéig – tájékoztat a Catholic Herald.
Cigánypasztorációs konferencia Egerben
Immár hagyománnyá vált a cigánypasztorációs konferencia, mely a Magyar Püspöki Kar Migrációs irodájának és a Váci Egyházmegye Ceferínó Házának megrendezésében évenként kerül megrendezésre. A konferencia célja, hogy az Egyház a cigány emberekkel együtt tárja fel, vitassa meg a cigányság helyzetét az egyházban és a társadalomban.
Pál Feri az életszentségről
Mivel lép túl a szent a hősön? Hogyan tudunk jól szembenézni a halállal? Ezek a témák kerültek terítékre Pál Ferenc atyával – közismert nevén: Pál Ferivel – folytatott beszélgetésünkben.
Cigánybűnözés - képzelet és valóság
Kerezsi Klára kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet főtanácsosa szerint a "cigánybűnözés" a fantázia világába tartozik, állítja a Gosztonyi Mártonnal és Polák Attilával közösen jegyzett “A roma és nem roma együttélés konfliktusai, kriminális vonatkozásai” című tanulmányban, amely a Belügyi Szemlében jelent meg, és egészen november első hetéig a legszűkebb szakmán kívül nem érdekelt senkit.
Az Iszlám Állam fix árért árulja az elrabolt nőket
A terrorista szervezet rendeletben szabályozza a jazidi és keresztény, nők és lányok értékét és árusítását. A Zsákmányok Eladási Ára nevű rendelet szerint a zsákmányokat, vagyis az elrabolt vallási kisebbséghez tartozó nőket és lányokat egy bizonyos árlista szerint szabad értékesíteni. A szabályozás az iraki területre értendő. Az árlista:
Ferenc pápa: Ma is vannak pogány keresztények
Vannak keresztények, akik előrehaladnak a hitben, és vannak keresztények, akik Krisztus keresztjének ellenségeiként viselkednek” – aktualizálta a pápa Szent Pál egykori figyelmeztetését november 7-én a vatikáni Szent Márta-házban tartott reggeli szentmise homíliájában.
Hogyan segíthetünk télen a hajléktalanoknak?
Minden évben november 1-jén kezdődik a téli krízisidőszak. Mit tesz a hajléktalanokért a Magyar Máltai Szeretetszolgálat? Mit tehetünk, ha olyan emberrel találkozunk az utcán, akinek segítségre lenne szüksége? Morva Emíliával, a szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetőjével beszélgettünk.
Az egyház ne várakoztasson évekig a házasságok semmisségének döntésével
Ferenc pápa november 5-én, szerdán a vatikáni VI. Pál-teremben találkozott a Rota Romana bíróság által szervezett, a „super rato” kánonjogi gyakorlatról szóló kurzus háromszáz résztvevőjével. Az egyház ne várakoztasson évekig, hogy eldöntse egy házasságról, semmis-e vagy érvényes – figyelmeztetett.
Elevenen égettek el egy keresztény házaspárt Pakisztánban
November 4-én kemencébe vetettek és elégettek egy fiatal párt, a 26 éves Shahzadot és 24 éves feleségét, Shamát, azzal vádolva őket, hogy a Korán néhány oldalának elégetésével istenkáromlást követtek el – adta hírül a Fides hírügynökség.
Törvény lehet a vasárnapi zárva tartásból
A KDNP csütörtökön benyújtotta a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. Kizárólag vasárnap és a munkaszüneti napon tiltanák meg az üzletek nyitva tartását. A többi esetben – így például szombaton is – időbeli korlátok közé szorítanák a nyitva tartást. A főszabály szerint az üzletek reggel 6 óra és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon.
Egy nagyszerű példa a cigány-pasztorációban - Somos László atya
Bármerre jár Somos László atya, a cigányok messziről integetve üdvözlik, szép szavakkal köszöntik, a szemükkel simogatják. Húsz éve papja Kaposfőnek és a környező településeknek László atya, azt mondja, nem cserélné el semmire ezt a két évtizedet, de őt sem adnák semmiért az itt élők. Főképpen sok száz cigány „gyermeke” és „unokája”, aki tőle, érte, miatta tanult meg jobb sorsot akarni.