Mindenki születésnapja – Életvédő sétát szerveztek Budapesten
A Mindenki Születésnapja Alapítvány életpárti sétát szervezett Budapesten szeptember 21-én. A szervezésben közreműködött a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége, az Együtt az Életért Egyesület, az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület és az AXIOMA Központ. Szándékuk az volt, hogy az összesereglő, ünneplő tömeg felmutassa Magyarország életpárti arcát. Képes beszámoló:
Barsi Balázs OFM: Milyen gyakran gyónjunk?
A keresztény reménység nagy kincs, úgyhogy vigyázni kell rá! A rendszeres gyónás azért fontos, hogy ne tömődjék el a forrás, hogy ne szakadjon meg az Úristennel való bensőséges kapcsolat.
Egy szemtanú beszámolója Pio atya utolsó óráiról
Három hónappal a halála előtt kerültem ide. Az elöljáróm megkérdezte: „Közelednek a nyári hónapok, sokat kell majd gyóntatni San Giovanni Rotondóban. Volna kedved odamenni?” „Persze” – feleltem, de volt bennem egy kis bizonytalanság. „Elég, ha holnap reggel válaszolsz” – mondta.
„Ötven évig viseled sebeimet, azután hozzám jössz” – Szent Pio atya emléknapja
Pio atya életútját idézzük fel mennyei születésnapján, liturgikus emléknapján, szeptember 23-án:
Ferenc pápa: Nagy akarsz lenni? Válj kicsivé, állj mindenki szolgálatára!
Szeptember 22-én, a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal együtt imádkozta el az Úrangyala imádságot. A szentmise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy az igazi hatalmat a szolgálat adja, s ezért ne hatalmasok akarjunk lenni, hanem adjuk oda éltünket mások szolgálatára, különösen is a legkiszolgáltatottabbak szolgálatára. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Továbbra is késik a "zöld átállás"
A megújuló energiatermelés nem tudott lépést tartani a világ energiafogyasztásának növekedésével, akkor milyen energiából fogyasztott el többet a világ? Természetesen fosszilis energiából. 2023-ban rekordszintet ért el a globális olajfogyasztás (napi 100 millió hordó felett), ahogy – 2022 után ismét – történelmi csúcsot döntött a szénfogyasztás is.
Új kötelező védőoltás Magyarországon
A fertőző májgyulladás ellen kapnak kötelező védőoltást a 7. osztályosok Magyarországon. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint a három részletben adandó vakcina hatásos és biztonságos.
A tetoválás egyik veszélye
Húsz évvel azután, hogy elkészíttetett egy tetoválást, szörnyű diagnózissal kellett szembesülnie egy walesi férfinak. Mint kiderült, Andrew Eadie egy visszafordíthatatlan betegségben szenved.
Ferenc pápa előszót írt a Testvériség című könyvhöz
Ferenc pápa előszót írt Enzo Bianchi, a bosei ökumenikus közösség alapítója Fraternità (Testvériség) című, szeptemberben az olasz Einaudi kiadónál megjelent kötetéhez. - Ha a testvériség fogalmát a hatásait tekintve határozzuk meg, akkor azonnal ki kell mondanunk, hogy ellenállást jelent a világ kegyetlenségével szemben – kezdte előszavát Ferenc pápa. – Mert amióta az emberiség létezik, Polemos, a háború démonja jelen van, és megnyilvánul a rivalizálásban, amely a tagadáshoz, a másik megöléséhez vezet, ahogy azt Ábel testvére, Káin általi meggyilkolása megmutatta.
Legyen mindenkinek születésnapja! – Manifesztó az életért
Szeptember 21-én Mindenki Születésnapja életvédő séta, ahol együtt állhatnak ki a résztvevők az élet mellett. Ehhez íródott a manifesztum: Mi, a „Legyen mindenkinek születésnapja!” manifesztó aláírói valljuk, hogy minden emberi élet értékes, megismételhetetlen és védendő a fogantatástól a természetes halálig. Meggyőződésünk, hogy minden megfogant gyermeknek esélyt kell kapnia arra, hogy megszülethessen, ahogy mi mind megkaptuk egyszer ezt az esélyt.
Nihil obstat - Ferenc pápa jóváhagyta Medjugorjét
A Hittani Dikasztérium Ferenc pápa jóváhagyásával jóváhagyja a Medjugorjéhoz kapcsolódó áhítatot, elismerve a Béke Királynője szentélyében kapott bőséges lelki gyümölcsöket, anélkül, hogy a Mária-jelenések természetfeletti jellegéről nyilatkozna. „Eljött az idő, hogy lezárjuk azt a hosszú és bonyolult történetet, amely Medjugorje lelki jelenségeit körülvette. Ez egy olyan történet, amelyben püspökök, teológusok, bizottságok és elemzők egy sor eltérő véleményt fogalmaztak meg.”
