Erdő Péter bíboros felhívása és imája a békéért
Ferenc pápa felhívásához csatlakozva kérem a híveket, hogy minden este 8 órakor, vagy más alkalmas időpontban, akár templomban, akár otthon imádkozzák az alábbi imát:„Urunk Jézus Krisztus, az Örök Atya Fia, küldd el most Lelkedet az egész földre. A Szentlélek éljen minden nép szívében, hogy megmeneküljenek a romlástól, a pusztulástól és a háborútól. Minden nemzet Édesanyja, a boldogságos Szűz Mária, legyen a mi közbenjárónk. Ámen.”(Erdő Péter bíboros)
Az autód lehallgathat...
Minél több alkalmazást és okoseszközt használ az ember azonban, annál nagyobb az esélye annak, hogy lehallgatják. De mi a helyzet egy másik, szinte naponta igénybe vett eszközzel, az új típusú autóval?
Elfogadni Isten tanítását
Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. (Mt 5,17–19)
Hajlamunk van rá, hogy csak azt halljuk meg Isten igéjéből, amit kedvező számunkra...
Segíts Uram, hogy el tudjalak fogadni Téged teljesen, ahogy te is elfogadsz engem! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ukrajna legnagyobb atomerőműve irányíthatatlanná vált
Az ENSZ nukleáris főnöke arra figyelmeztetett, hogy a legnagyobb ukrajnai atomerőmű „teljesen irányíthatatlanná vált”, és sürgős kérést intézett Oroszországhoz és Ukrajnához, hogy a helyzet stabilizálása és a nukleáris baleset elkerülése érdekében gyorsan engedjék be a szakértőket a kiterjedt komplexumba.
Végjáték? Iváyi Gábor levelet írt a közjogi méltóságoknak
Két oktatási intézményben, az abaújkéri iskolában és a beregi térségben lévő oktatási intézményben már annyi pedagógus távozott, hogy átmenetileg fel kellett függeszteni a tanítást. A következő napokban vélhetően más intézményekben is hasonló helyzet alakul ki. Levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz, Orbán Viktor miniszterelnökhöz, illetve Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez Iványi Gábor az egyháza által fenntartott iskoláktól és otthonoktól elvett állami támogatások ügyében. A lelkész ebben azt írja le, milyen következménye lesz annak, ha a 20 ezer ellátott és ezer alkalmazott az utcára kerül.
Könyörülő és igazságos Isten
Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? (Mt 18,21–35)
Isten megbocsátott nekünk és ingyen szeret, és arra hív, hogy mi is tegyünk így.
Add meg Uram, hogy a tökéletes Isten- és emberszeretet lángja lobogjon szívünkben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Több mint tízmillió ukrán menekült - röviden
Az Ukrajnából érkező határátlépők száma meghaladta a tízmillió főt, mióta Oroszország megtámadta Ukrajnát február végén – jelentette az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége. A hivatal összesítése szerint február 24-e óta összesen 10 107 957 határátlépést regisztráltak Ukrajnából – írja a Sky News.
A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása az akkumulátorgyárak úgyében
Az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának (FFEB) állásfoglalása a Magyarországon jelenleg működő, telepítés alatt álló és jövőben telepítendő akkumulátorgyárak ügyében:
Ingyenes múzeumi napok
Az ingyenes múzeumi napokat biztosít a családok számára több, érdekes kiállítással rendelkező múzeum is. Mutatjuk is mikor és hogyan lehet ingyen múzeumba menni:
Amikor Jézus átvilágítja a szívünket
"Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák." (Lk 4,24–30)
Amikor Isten feltárja a szívünk sötét oldalát, vagy bűnbánattal válaszolunk, vagy gyilkos indulatokkal...
Jézus add, hogy hozzád térjek, veled haljak, veled éljek... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
„Némán terjedő betegség” – Ferenc pápa Laudate Deum apostoli buzdítása az éghajlatváltozásról
Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én délben Ferenc pápa Laudate Deum (Dicsérjétek Istent) kezdetű apostoli buzdítást adott közre az éghajlatválozásról. Görföl Tibor teológus, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, a Vigilia folyóirat főszerkesztője írását olvashatják.
