Vajúdtak a hegyek, egeret se szültek - röviden
Putyin megkapta a vörös szőnyeges fogadtatást Trumptól, de ezen kívül mi történt? A tárgyalás rövidebb lett, elmaradt a közös ebéd és a delegációs szintű folytatás, ráadásul teljes vagy részleges tűzszünetről, illetve egy Zelenszkij–Trump–Putyin találkozóról sem született megállapodás. Nesze semmi, fogd meg jól... mi azért továbbra is imádkozzunk a békéért!
Az amerikai elnök megtorpedózta a klímamegállapodást
Donald Trump és kormányának intenzív nyomására a világ országai elhalasztották annak a tíz évnyi tárgyalást követően létrejött tervnek az elfogadását, amely a világ első iparágaként a tengerhajózásban globális szabványok alapján bevezette volna az első nemzetközi szén-dioxid-kibocsátás-árazási rendszert. Az Egyesült Államok elnöke személyesen vezette a történelmi alku meghiúsítását célzó diplomáciai kampányt, melyben a beszámolók szerint az amerikai tisztviselők „zaklatással” és „megfélemlítéssel” igyekeztek rávenni a tervet támogató országokat álláspontjuk megváltoztatására.
Szép új világ - kétszázan biztatták öngyilkosságra a férfit
Egy magát Stephennek nevező 20 éves férfi öngyilkosságot követett el szombaton, miközben ezt 200 ember követte élőben az interneten – írja a Daily Mail. A gyanú szerint kanadai férfi a 4chan anonim közösségi oldalon hirdette meg akcióját, amihez többen is csatlakoztak, és segítettek neki egy élő stream tető alá hozásában. Stephen ezután megvárta, amíg 200 ember feliratkozik az eseményre, majd elindította a közvetítést.
A jövő vallása
A szentté avatott Newman bíboros szerint a jövő vallása a kereszténység lesz – de ezt nem történelmi vagy társadalmi okok miatt mondta! Pedig az ő életében, a 19. század végére a Brit Birodalom hatalma csúcsán állt, s általában is a „fehér ember civilizációja” a Föld 85%-át tartotta befolyása alatt. Általános volt az a felfogás, hogy ez a kulturális felsőbbrendűség miatt lehetséges - aztán jött a 20. század, és Európa kollektív öngyilkossága a két világháborúval…
Hogyan éljünk szépen a házasságban?
Beszélgetőtársak: Lovonyákné Baki Melinda és Sipos Gyula Elhangzott a Mária Rádió 2023. május 1-i adásában.
(Kép: Sípos (S) Gyula: Betlehem) Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Akik Istent atyjuknak tekintik
"Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!" (Mt 11,25–30)
Kicsinyek, akik elfogadják Istent atyjuknak és hallgatnak szavára...
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Csúcstalálkozó napján - háborús hírek + ima a békéért
Mára virradóra újabb nagyszabású támadás Ukrajna ellen; őrizetbe vették és megölték őket; 38 földalatti iskola a szétbombázott területeken; Putyin leeresztette a digitális vasfüggönyt... hírek + ima a békéért:
Leó pápa: Senki sem parancsolásra, hanem mindenki szolgálatra kapott meghívást
Október 26-án délelőtt, az évközi idő harmincadik vasárnapján a Szentatya a szinodális csoportok és a részvételi szervek jubileumi zarándoklata alkalmából mutatott be szentmisét a Szent Péter-bazilikában. Arra kérte a jelenlévőket, hogy segítsenek egy alázatos, valóban testvéri és befogadó egyház építésében. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közöljük.
Néhány lelki tapasztalat
Gondolom, hogy mindannyiunknak, akik imádkozunk, és keressük Isten akaratát, néha vannak olyan lelki tapasztalataink, amelyekről tudjuk, hogy Istentől származnak. Egy álom, ami nem hagy nyugodni, egy szentírási ige, ami szíven üt, egy sugallat, egy társunk néhány szava… most néhány ilyen tapasztalatomat írom le az elmúlt időszakból, tanúságul.
Keresztény emlékmű mellé sátánista emlékművet követelnek
Amikor az oklahomai Capitol területén felállították a 10 parancsolat kőből készült mását, a törvényhozók nem számoltak azzal, hogy a keresztény emlékmű utat nyithat a Sátáni Templom nevű "vallásos szervezet" által felállításra követelt emlékmű előtt.
Élő adás a szobából 89 - A gonosz lelkek megkülönböztetéséről
- a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
