Hathetes ima és böjt a magyar nemzetért - az első két hét témája
"Az első kétheti imatémánk, amivel a magyar nemzetért imádkozunk: Megtisztulás a trágár beszédtől és istenkáromlástól (káromkodástól). Jakab, levelének 3. fejezetében a nyelvünkről azt mondja, hogy azzal „áldjuk az Istent és az Atyát, és azzal átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett. Egyazon szájból ered az áldás és az átok. Testvéreim, ennek nem szabad így lennie. Vajon a forrás bocsát-e ki ugyanabból a nyílásból édes és keserű vizet?” (Jak 3,9-11) Az imában vezethetnek például az alábbi példák igehelyek, konkrét szándékmegfogalmazások:
Újabb koporsószeg az ember evolúciós származástanába
A darwini eredetfa mára megdőlni látszik. A korábban ide idézett cikkekben régészeti, genetikai eredmények sokaságát hoztuk, amelyek azt bizonyították, hogy a neandervölgyi ember és a homo sapiens egyidőben élt, sőt egymással is házasodott - a mostani írás a régészeti leleteket és a barlang rajzokat korát vizsgálva megállapítja, hogy már a homo erectus is művészi alkotásokat hozott létre és elvond gondolkodásra volt képes. Lehet, hogy a sokféle régi elnevezés ugyanannak az emberi fajnak különböző csoportjait takarja? Talán a "bibliai mítoszokban" több az igazság, mint amit szívesen beismernénk? Mitől lettek hirtelen sokkal jobbak a barlangrajzok? Íme:
Mi a helyzet a bűntudattal?
Keresztelő János bűnbánatot hirdet, Jézus Krisztus bűnbánatot hirdet, Péter apostol bűnbánatot hirdet, mert szerintük így lehet felszabadulni a bűn uralma alól. A modern világ szerint épp ellenkezőleg, a bűn fogalmától kell megszabadulni, mert a bűntudat megnyomorítja az embert és megakadályozza, hogy felszabadult életet éljen.
Sipos Gyula: Tanúságtétel a Szentlélek megújító munkájáról városunkban és életünkben
A tanúságtétel elhangzott a XXIV. Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón, 2023. május 1-én, Érden.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten bőségesen adja a Szentlelket annak, aki kéri
"Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket." (Jn 3,31–36)
Mindannyiunknak a Szentlélek megújító, megerősítő, megszentelő kegyelmére van szükségünk...
Jöjj Szentlélek és járd át szívünket, családunkat, közösségeinket, egyházunkat és hazánkat és az egész világot kegyelmeid bőségével! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.
A kezeletlen cukorbetegség tünetei a bőrön
A kezeletlen cukorbetegség, vagy gyakran akár már a kezdődő, rejtett inzulinrezisztencia is ad jeleket a bőrön: a tartós viszketés, a kiszáradt, hámló bőr, a lassan gyógyuló sebek vagy a sötétebb elszíneződések mind olyan tünetek, amelyek mögött a vércukorszint kóros emelkedése állhat – írja az Egészség Kalauz.
Kattárs - programok
Katolikus Társadalmi Napok, Budapest, Múzeumkert, 2013. szeptember 20-22. A programok:
Fábry Kornél: A Szentlélekről, aki megújítja a föld színét
Az előadás elhangzott a XXIV. Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón, 2023. május 1-én, Érden.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Az Örömhír kezdete
Ha örömöt akarunk szerezni valakinek, nem szoktuk azzal kezdeni, hogy a hibáiról beszélünk. Úgy tűnik azonban, mintha Isten nem értene velünk egyet ebben a dologban, szerinte az Örömhírt a bűnbánattal kell kezdeni… Mielőtt rátérnénk arra, mit is jelent a bűnbánat-tartás, megtérés, érdemes erről a vallások között egyedülálló módszerről és követelésről beszélni néhány szót.
Isten átölel, hogy vele lehessünk
"Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16–21)
Isten szeretete átöleli a Földet és a szívünket, hogy meggyógyítsa azt...
Hiszek Uram, segíts az én hitetlenségemen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
