Röviden a médiáról

Sípos (S) Gyula: Röviden a médiáról

A keresztények körében a legelső „média-vitát” minden bizonyal Jézus közvetlen tanítványai folytatták le, mesterük halála után..

A kérdés az volt, szabad-e írásban rögzíteni, és így könnyebben hozzáférhetővé tenni Krisztus szavait. Az ellenzők több súlyos érvet is felsorolhattak. Ilyen például, hogy Jézus maga semmit sem jegyzett le és követőit sem biztatta erre. Aztán a leírt szavak könnyen a beavatásban nem részesültek kezébe kerülnek, akik ezt jó esetben félreértik, rossz esetben tudatosan félremagyarázzák. Így előáll az az eset, amitől Jézus óvott, amikor azt mondta, hogy „ne vessétek disznók elé gyöngyeiteket…” Ellenőrizhetetlen folyamatok indulhatnak be, ha a Szó, az Ige kikerül a megbízható emberek ellenőrzése alól. Egyáltalán: lehet-e a Kinyilatkoztatást írásban továbbadni, amikor a Mester maga is sokszor példabeszédekben szólott, hogy azt csak a tudásban részesülők értsék?
Valószínűleg a viták még javában folytak, amikor Jézus Krisztus halála után mintegy húsz évvel megjelentek az első logion-gyűjtemények, és Péter apostol igehirdetése nyomán Márk is összeállította Evangéliumát.
Az élet akkor túlhaladta a vitát, de nem állította le. Az minden esetben újra fellángolt, amikor az Egyháznak szembesülnie kellett az új „hordozóeszközök” megjelenésével. Így történt ez a könyvnyomtatás, a rádió, a film, a televízió vagy az megjelenésekor is. Ennek részben emberi, „nehézkességi” okai is voltak. A felnőtt nemzedék mindig nehezen tanulta meg az új eszközök használatát, amit a következő generáció viszont már gyermekként elsajátított és magától értetődően használt. Aztán az is nyilvánvalóvá vált, hogy az új eszközökkel olyan nézetek széles körű terjesztésére is lehetőség nyílott, amelyek gyökeresen ellentmondtak az Egyház tanításának. Jobbnak látszott inkább visszahúzódni a „fertőzött területektől” és nem elkeveredni a bűnös világgal.
Mindig voltak azonban olyanok, akik inkább előre tekintettek. Megfogadták Jézus figyelmeztetését, hogy „a világ fiai a maguk módján okosabbak nálatok, tanuljatok tőlük” – mégpedig úgy, ahogy Pál apostol írja: „mindent megvizsgáljatok, s a jót megtartsátok.” A kis gyülekezetek és szekták, amelyek számára létfontosságú volt, hogy minél gyorsabban minél több emberhez eljuttathassák üzenetüket, általában korán felismerték az új eszközök jelentőségét, és éltek a kínálkozó lehetőséggel. (A történelmi egyházak nagy apparátusa általában sokkal lassabban és nehézkesebben reagált. Érdemes lenne egyszer elemezni, hogy a ’70-es évek végén megszülető Hit gyülekezete hogyan élt már kezdettől ezekkel az eszközökkel, és hogyan érte el, hogy az ezredfordulóra a média minden szegmensében hatékony és jól múködő, működtetett eszközökkel rendelkezik. Hetilap és havilapok, saját rádió- és tévéműsorok, internet, könyvkiadás, az oktatási rendszer egészét lefedő intézmény-hálózat saját ingatlanokon, stb.)
Miközben nyugodtan vallhatjuk, hogy a „legfőbb jó az élőszó” és a személyes találkozás, észre kell vennünk, hogy ez a „találkozás” ma már sokszor a közvetítő közegeken keresztül zajlik. Sőt, az emberek többet kommunikálnak a médiával és a médián keresztül, mint közvetlenül egymással. Ráadásul a „közvetítő közeg”, a média ma szabadabban hozzáférhető, mint eddig bármikor. (Az internet megjelenésével különösen is előtérbe került a „tartalom-szolgáltatás”…) Ha pedig ez igaz, akkor az egyháznak is meg kell találnia a módját arra, hogy a médián keresztül közvetítse Isten üzenetét az embereknek. Világi kézben lévő, és saját média-eszközökön és –felületeken keresztül egyaránt.
Maga a közvetítő közeg – nevezzük most egységesen médiának - azonban nem szabad, hanem erősen leterhelt. Itt most nem a tulajdonosi struktúrára gondolok, hanem arra, hogy az elvileg szabad „tartalom-szolgáltatás” az információ-verseny miatt gyakorlatilag csak korlátozottan juthat el a befogadóhoz. A „represszív tolerancia” (elnyomó tolerancia - Marcuse) gyakorlata figyelhető meg: a nagy és erős tartalom-szolgáltatók elöntik a médiát a saját anyagaikkal, megpróbálva elérhetetlenné vagy legalábbis nehezen hozzáférhetővé tenni más szolgáltatók anyagait.
A Biblia kifejezéseivel élve: a „széles úton” járók, a megromlott emberi természet vágyait és igényeit gerjesztve és maradéktalanul kiszolgálva, megpróbálják teljesen „betömni” az információs csatornákat, és így lehetetlenné tenni a „keskeny úton” járók számára az információszerzést és –továbbítást.
Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy megtagadjuk a médiát, sőt éppen ellenkezőleg! VI. Pál pápa így ír erről Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdításában (a mai világ evangelizálásáról): „Korunk jellegzetességéhez tartoznak a tömegkultúra, a társadalmi kommunikáció eszközei, a mass-média (tömegmédia). Nem nélkülözheti ezeket az eszközöket a legfőbb Hír tudósítása, a hit elmélyítését szolgáló katekézis sem. Ha a tömegkultúra eszközeit az evangélium szolgálatába állítjuk, szinte a végtelenségig kitágíthatja az Isten szavának hallgatóságát: akár embermilliókra is. Az egyház mulasztással vétkeznék az Úr előtt, ha nem használná fel e hatalmas segítséget, amelyet az emberi értelem napról napra jobban tökéletesít. Az egyház ma ezeknek az eszközöknek a közvetítésével ’prédikálja a háztetőkről’ a rábízott üzenetet. Bennük modern és kiváló szószékre lel; általuk valóban tömegekhez tud szólni. A tömegkultúra eszközei azonban kihívást is jelentenek az evangélium számára. Lehetővé teszik ugyan, hogy az evangélium eljusson széles körökhöz – de ennek a szónak be kell hatolnia az egyes emberek lelkébe, szívébe, mindenkiébe külön-külön, személyesen, mintha ő lenne az egyetlen. Személyes elfogadást, személyes elköteleződést kell elérnie.”
Egyelőre tekintsünk hát el attól, hogy a médiát eleve jónak vagy rossznak nevezzük. Fogadjuk el semlegesnek, amely a benne áramló tartalomtól függően jó vagy rossz célok szolgálatában áll. Ha ez így van, nekünk elemi kötelességünk, hogy a számunkra elérhető és megvalósítható módon jó célok szolgálatába állítsuk a média-eszközöket. Ezt tesszük mi is, akik használói/munkatársai vagyunk honlapunknak. Erre hívunk mindenkit - kapcsolódjon be itt nálunk, vagy az általa elérhető más média-felületeken...

Miért bízom a holnapban?

Passiók

Kaszaky Éva: Passiók

Gyermekkoromban nem szerettem a Passiót hallgatni. Mint általában a fiatalokat, elrémisztett a halál gondolata. A fájdalom, a szenvedés, a Krisztust elitélő emberek gonoszsága mind, mind olyan fogalom volt számomra, amit szerettem volna kiirtani a tudatomból. Meghallgattam minden nagypénteken, de magamban hajtottam volna az időt, hogy minél előbb legyünk túl rajta, mint egy kellemetlen, de elkerülhetetlen eseményen.
Aztán felnőtté váltam és magam is megéltem testi, lelki szenvedéseket. Már nagyobb türelemmel hallgattam végig a Passiót, de még mindig kötelező, ugyanakkor tőlem még mindig távolálló bibliai fejezetnek tekintettem.

A változás akkor állt be, amikor Magyarországon is bemutatták Mel Gibbson Passióját. Az egyházközségünk megszervezte, hogy a közelünkben lévő Plaza mozi termében kedvezményes áron megtekinthessük. Most először történt meg velem, hogy tudtam Krisztus szemével nézni a keresztre feszítés történetét. Bár kicsit túl véresre sikeredett a film, de akkor ébresztett rá, hogy micsodaszenvedésen ment keresztül Krisztus, míg végül kilehelte lelkét. Azok a mondatok, amik mellett éveken keresztül elmentem, amiket igyekeztem kiirtani magamból, azok elöl, most nem menekülhettem. Ott volt előttem a véres, meggyötört, megalázott teste, amit értem és az embertársaimért áldozott föl, hogy megmentsen bennünket. Nem tudtam sem szemem, sem fülem becsukni, nem tudtam csak úgy lerázni magamról az elhangzott szavakat, nem dughattam a fejem a porba, hogy ez nem érdekel, mert szinte a film hatására, vele éltem át a kínzatást, a szenvedés minden mozzanatát. Sohasem akartam igazán belegondolni, hogyan feszítették a keresztre, de most a hatalmas szög láttán, értettem meg a szenvedését, sohasem gondoltam arra, hogy a testtel együtt megfordították a keresztet és a másik oldalon, lehajtották a szöget a fára, miközben Krisztus hatalmas kínokat állt ki. A film rádöbbentett a szenvedéstörténet nem kitörölhető fejezet a Bibliából, hanem nagyon fontos és mindenkit érintő fejezet. Már kezdetem másképpen viszonyulni a szenvedéshez.

Két éve Medugorjéba mentünk zarándoklatra. Úgy gondoltam, hogy a fiaim megtéréséért felajánlom a Szűzanyának, hogy mezítláb mászom meg a hegyet. Augusztus eleje volt, rekkenő hőség, és a hegy kisebb-nagyobb kövekkel volt tele. Rajtam kívül többen közlekedtek fel és le, ki cipővel, ki mezítláb. Bár én vállaltam a mezítlábas hegymászást, de csak féltettem a lábam és nagyon néztem, hogy hova lépek. Akkor az jutott eszembe, hogy bezzeg az életben korábban nem voltam ennyire körültekintő, nem figyeltem, hogy hova lépek, kit és mit sértek meg eközben. A lábamat feltörték a kisebb-nagyobb kövek és pár napon keresztül sebes (bár már cipőbe bújtatott) lábbal közlekedtem. Igyekeztem a fájdalmamat felajánlani a Szűzanyának, s valóban kevesebbet szenvedtem, mint hasonló helyzetben csak egy cipő törte volna fel a lábam.

Tavaly 10 napos szentignáci lelkigyakorlaton vettem részt. Megdöbbentő volt számomra mennyi testi és lelki fájdalmat kellett elszenvednem. Akkor Ferenc atya azt mondta, hogy körülbelül fél év múlva fogjuk érezni a lelkigyakorlat gyümölcsét. Egy hete kaphattam meg azt a felismerést, hogy mindezek a megtapasztalások azt jelentik számomra, hogy mind annyiunknak át kell mennünk azokon a szenvedéseken, amiket Krisztus viselt el értünk. Ki testi, ki lelki szenvedést kap, ki jobban, ki rosszabbul viseli, de ha Krisztushoz hasonlóan a mennybe akarunk jutni, el kell fogadnunk az ő sorsát és a magunk életében megélt apróbb kálváriákat.

Sajnos az utóbbi időben, a környezetemben sok súlyos beteg van, akikért naponta imádkozom.
Baráti társaságunk, már több mint 10 éves. Szabadidő hasznos eltöltése, közös programok kialakítására szerveződött a csapatunk és csak lassan derült ki, hogy nagy többségünk vallásos, bár nem ez volt a kritérium a belépéskor, de valamennyien erkölcsi és szellemi értékeket kerestünk az életünkben. Az egyik társunk egy fiú, már 2 éve küzd a halálos kórral. Sok szép közös emlékek fűznek össze, együtt síeltünk Olaszországban és vasárnap együtt kerestünk templomot Trentoban, hogy a vasárnapi misét meghallgathassuk, vagy többször estünk be egy vizitura után a legutolsó misére valahol a városban, hogy az a hétvége se teljen el az Úr napjának megszentelése nélkül. Hosszú éveken keresztül, mint budai lakos ő vette meg a csapatnak 20-30 db jegyet a Budai Egyházközösségek báljára. 2005 karácsonyán pedig hosszasan elbeszélgettünk a spanyolországi zarándokútról, az El Caminoról. Egyre gyengül, egyre fogy és a kis társaságunk elhatározta, hogy felgyógyulásáért misét mondunk. Nagy számban vettünk részt a misén, még olyanok is, akikről tudom, hogy nem vallásosak, így akarták kifejezni együttérzésüket. Csak ő nem volt ott. Nem akar mutatkozni az emberek előtt, testi nyomorában, lesoványodva, elgyengülve. Nem akartam elhinni, amit mondott, hogy ő már feladta, nem akarja tovább csinálni, egész nap csak fekszik, nincs étvágya, nincs életcélja. Hova lett a hite, hova lett az Istenbe vetett bizalma, hova lett a célja. Mi hiába imádkozunk érte, ha ő maga nem hisz, ha ő maga nem ad esély saját magának. Igen szenved, ezt nem tagadom, de Krisztus is szenvedett értünk, és ha csak az elmúlt hetek napi evangéliumait olvasta volna, világossá vált volna számára, hogy mennyi csodát tett Jézus mindazokkal, akik hittek benne. Ha csak egy mustármagnyi hite lenne és bízna az Istenben, biztosan meggyógyulna. És a betegágyán sem magatehetetlen, tud imádkozni és fájdalmát szenvedését felajánlani az Úrnak.

A kántorunk január elsejével nyugdíjba vonult. Barátnőm vállalta el a kórus vezetését. Az első fellépésünk a Passió éneklése lesz nagypénteken. Segíteni szerettem volna neki, így én is vállaltam, hogy énekelni fogok a kórusban. Kevés volt az alt, így szoprán létemre, beültem az altokhoz. Minden szólam tökéletesen tudta a saját részét, mi is, de amikor együtt kellett énekelnünk, akkor mindannyian elmentünk a szoprán szólamba. Szegény barátnőm, még bele is betegedett a nagy aggodalomba. Pedig olyan lelkesen tanítgat bennünket, magyarázza, hogy a zenével hogyan érzékelteti a szerző a tömeg álnokságát, álszentségét, képmutatását. Mikor csipkelődő, mikor gúnyolódó a hangvétele, mikor alázatos, mikor gyűlölködő. Magam is érzem a zenén keresztül a tömeg erejét, a rosszindulatát. Mindenegyes próbán átélem, átérzem, hogy micsoda megaláztatásban, bántásban volt része addig, amíg eljutott a keresztre feszítésig. Már nem tudom részvét nélkül nézni, hallgatni a Passiót. Átélem Krisztus szenvedését és felajánlom a barátaimért, akik a betegség kínját szenvedik el ezekben a napokban.

Vigyázat, átverés! - Az ingyenes termékbemutatókról

Valószínűleg nincs közülünk olyan, aki ne kapott volna szórólapot, vagy ne hívták volna fel telefonon egy újabb nagyszerű ajánlattal, amihez csak el kell jönnie a megadott címre (általában a művelődési házba vagy más nyilvános helyre). Ingyenes vérnyomás-mérés, ajándék-párna, ingyenes kirándulás… ki ne szeretne ingyen jó dolgokat kapni?

Adventi feladat

Kaszaky Éva: Adventi feladat

Szabadságon vagyok, egy pár hivatalos ügyet kell elintéznem.
A buszon hazafele végig az adventi feladatomon gondolkodom. Egy hete azt a feladatot kaptuk egyik lelki testvérünktől, hogy próbáljunk meg a „vizen járni” vagyis az adventi időt használjuk fel olyan dolgok megtételére, amire korábban úgy gondoltunk lehetetlen. Próbáljunk meg nagyobb felelősséget vállalni és ne a feladatra, hanem a végcélra és Isten szeretetére koncentráljunk. Tegnap ugyan szétküldtem még több ismerősnek is ezt a házifeladatot, de mi van az én feladatommal? Igyekszem nyitott füllel és szívvel járni, kelni, de még nem találkoztam az én feladatommal, az „én vizen járásommal”. Vagy én lennék ennyire vak is süket, hogy nem hallom Jézus hívását? Lehet, hogy itt van a közelemben, az amit tennem kell, de hályog van a szememen és nem veszem észre?
Megérkezem, így le kell szállnom a buszról. Elmegyek a virágüzlet mellett, amit a múlt héten nézegettem. Gyönyörű adventi kozorúik vannak, de egy kicsit drága. Viszont láttam, hogy nemcsak kész koszorúkat árulnak, hanem a hozzávaló kellékeket is, tehát én is meg tudom csinálni otthon, egy kis kézügyességgel. Máris döntök. Lehajolok megnézni a koszorút. Kiválasztok egyet. Láttam a múlt héten lila és rózsaszín gyertyákat is. Becsattogok a belső sorhoz. Egy idősebb elárusító férfi rögtön ott is terem. Kiválasztjuk együtt a gyertyákat is. Javasolja, hogy díszeket is tegyek rá. Akkora a választék, hogy nehezen tudok dönteni. Végül az apró, fehérre festett tobozt választom. Szerény, de mutatós dísz. A fahéj rúdacskát mutatja most az elárusító. Nagyon szeretem a fahéj illatát, így nem kell sokat győzködnie, hogy azt is elvigyem. Már csak a masni marad hátra. Az csak az üzletben van, szintén bő választékban.
Bemegyünk és pakolja elém a szebbnél szebb szalagokat. Végülis meggyőzöm magam, hogy a lila és rózsaszín gyertyához a fehér szalag illik leginkább. A virágárus kislány felajánja, hogy masnit hajtogat a szalagból. Hagyom meggyőzni magam, mert sokkal ügyesebb nálam, és nagyon szépek a ’demo’ masnik.
Ekkor megszólal a mobilom.
Zoli, a mentős szomszédom keres. Húsz évig voltunk szomszédok, egy éve költözött új lakásba, az első saját lakásba. Két és fél hete beszéltünk egymással utoljára, amikor egy kora reggel felhívtam, mert az előttünk álló buszban valaki rosszul lett. Még azon az estén megtudtam, hogy 70 perces élesztés után sikerül eljutni a kórházba és ott szívkatétert kapott a beteg és jó esélye van a felgyógyulásra.
Zoli udvariasan megkérdezi, hogy most nem zavar-e, beszélhetünk-e egymással. Mondom, hogy nyugodtan beszélhetünk, s közben fizetek a virágüzletben.
Csak azt szeretném mondani, hogy ugyan az életét megmentettük a múltkori védencednek, de azóta is vegetál, kómában van. Mivel hipoglikémia lépett fel nincs is sok remény arra, hogy valaha is magához térjen. Nem a te hibád, te mindent jól csináltál, de ha idejében riasztottak volna bennünket meg tudtuk volna menteni.- mondja.
Rögtön érvelek, hogy az unokabátyám 2 héten keresztül volt kómában, mert a rossszulléte pillanatában 60-as cukrot mértek, s most ugyan lassabban mozog, de értelme teljes birtokában van.
Igen, de őt nyilván nem kellett ilyen hosszú ideig újra éleszteni.- mondja.
Megköszönöm, hogy még ennyi idő után is fegyelemmel kiséri a betegét, de már ujabb riasztás érkezik be, le kell tennie a telefont.
Sajnos, hogy nem tudtunk igazán megmenteni – mondja búcsúzóul.
Bár már fizettem, de még mindig ott ácsorgok letaglózottan a virágboltban. Kérdezik, hogy rokon az illető, akiről beszélgettünk. Mondom, hogy nem tulajdonképpen nem is tudom, hogy ki, csak egy ember, aki bajbakerült pár nappal ezelőtt. A virágos rögtön mesélni kezdi, hogy ő is szokott mentőt hívni a részegekhez vagy azokhoz, akik az utcán lesznek rosszul.
Elindulok haza. Mintha ólom nehezedne rám. Már úgy reménykedtem, hogy sikerült megmenteni és most a Zoli azt mondja, hogy nincs remény. De akkor miért is hívott a Zoli?
Hirtelen megvilágosodik minden. Megérkezett a feladatom az én vizen járásom. Reklamáltam és a Jóisten immár másodszor is rám bízta ezt a vadidegent. Az ima az, ami ebben a helyzetben segíteni tud. Két és fél hete is ezt tettem, most is fohászkodni kezdek. Már tudom, Zoli csak ’eszköz’ volt, hogy továbbítsa felém az üzenetet, ahol az ember, az orvos tehetetlen, ott csak az ima segíthet.
Bevillan a tavalyi advent. Egy héttel advent előtt megszült a hitoktatónk. Hónapokig imádkoztunk érte, mert a második babával már a terhesség kezdetétől fogva feküdnie kellett. Hosszas hónapok után végre egy vasárnapi mise után egy sms adta tudtul, hogy Anita egészséges kislánynak, Annának adott életet és mindketten jól vannak. Pár óra múlva viszont igazi horror kezdődött. Anita rosszul lett és megműtötték. Az állapota tovább romlott és az éjszaka folyamán újabb műtét következett és hajnalban a harmadik. Kiderült, hogy soha többé nem lehet gyereke. Ekkor már Anita életéért imádkoztunk. Két nap múlva jött a negyedik műtét. Lassan jöttek a jó hírek is, hogy túlélte, de lebénult és nem tud mozogni. A plébános atya akkor indította útjára az imaláncot. Egyházközségünkből mindenki, aki csak tudott Anitáért és a családjáért imádkozott. Az idős nénik, akik nem tudtak aludni éjjel, a fiatalabbak reggel vagy este. A hír eljutott Hollandiába és Braziliába is. Egy február végi vasárnapon végre Anita is eljött a misére. Még senkit nem láttam, hogy akkora szeretettel vettek volna körül, mint ezt az apró fiatalasszonyt.
Közösségünknek is jót tett az együttimádkozás.

Hazaérek és leülök a gép elé megírni a körlevelemet, amely az imaláncra hív fel. Nem tudom, hogy hívő vagy istentagadó, akiért most imádkozunk, csak azt tudom, hogy egy bajbajutott ember, akinek szüksége van Isten irgalmára. Remélem, Isten ismét kegyes lesz hozzánk és meghallgatja a kérésünket.

Mit jelent a bizalom Istenben?

Mész az élet zötyögős szekerén. Kerülgeted a hepehupás út gödreit, lovaid mégsem tudnak kikerülni mindent, nagyokat huppansz, mikor a gödrökbe érsz. Aztán egyszercsak… tengelytörés…..

Magánkinyilatkoztatások Magyarországról

Sípos (S) Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról

Előszó, avagy előre megjövendölték az augusztus 20-i tragédiát?

Sok prófécia, jövendölés hangzott el történelmünk során, s hangzik el ma is hazánkról. Ebben a kis füzetben – ami egy nagyobb, tervezett könyv bevezetője - ezeket próbáljuk röviden ismertetni. Először egy különösen aktuálisat mutatunk be, egy ma is élő látnoktól.
"...Magyarország fővárosában, Szent István király ünnepén megtapasztalja a büntetés ostorát a kis Magyarság, amely elkerülhetetlen. Szent István király, magyar szentek és boldogok esedezve könyörögnek Isten színe előtt a kis Magyarságért, Országotokért. Ezáltal menekül meg a még nagyobb csapástól Magyarország..."
Bíró Mihályné Ilonka néni évek óta kap üzeneteket, amelyeket egy idő óta nyilvánosan is olvasni lehet a Béke és Szeretet kötetekben. Ezek közül néhány kifejezetten Magyarországról szól. Most teljes terjedelmében közöljük a 2006. augusztus 13-án kapott üzeetet, amelyből a fenti idézetet is választottuk.
Szűzanya: "Dicsőítsük együtt a Szentháromságot! Drága Gyermekek!
Szeressétek egymást, egységesen, szívből szeretettel, engeszteljetek, imádkozzatok. Gyakran vegyetek részt szentmisén és áldozzatok; felajánlva engesztelésül a bűnösdök megtéréséért, a világ békéjéért.
Nagy büntetés fogja érni az emberiséget, ha nem térnek meg és nem imádkoznak. Különböző csapások következtében sokan vesztik életüket a föld minden táján, az öt kontinens területén. Hallgassatok anyai féltő szavamra, akkor mérséklődnek a csapások. Változtassátok meg életviteleteket, térjetek meg, imádkozzátok a Rózsafüzért, akkor majd békét leltek. Összeszedetten, elmélkedve, szívből imádkozzatok, akkor imátok meghallgatásra talál a Mennyei Atyánál és Jézus Irgalmas Szívénél.
Magyarország fővárosában, Szent István király ünnepén megtapasztalja a büntetés ostorát a kis Magyarság, amely elkerülhetetlen. Szent Iastván király, magyar szentek és boldogok esedezve könyörögnek Isten színe előtt a kis Magyarságért, Országotokért. Ezáltal menekül meg a még nagyobb csapástól Magyarország, amely az Én Országom is, Szent István király felajánlása révén. Hagyatkozzatok bizalommal Szeplőtelen Szívemre, soha ne féljetek. Szívem mentsvár a Bennem bízóknak. Szeretlek benneteket! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Vezekeljetek, böjtöljetek, hozzatok engesztelő áldozatot, hogy a bűnösök megtérjenek, mély bűnbánattal Jézushoz térjenek és béke legyen a nemzetek között.
Fájdalom járja át szívemet, mert az emberek sokasága nem érti meg a figyelmeztetés fontosságát. Könnyeim már vérré váltak az emberiség közönyössége láttán. Intem gyermekeim a jövővel kapcsolatban, de sokan nem hisznek. Közönyösek, megátalkodottak bűneikben, nem imádkoznak. Ennek ellenére a nagy szenvedések órája közel van, ha az emberek nem térnek meg az egy igaz Istenhez, a Világ Urához és Jézus Irgalmas Szívéhez. Újra kérem, térjetek meg, imádkozzatok, akkor Isten irgalma, békéje beragyogja a Világot, és a szívek mélyén fellobban Szeplőtelen Szívem illatos Szeretetlángja.
Gyermekeim Fogadjátok anyai Szeretetem Fényét, Jézus áldásával egyesítve. Béke Veletek..."
Isten minden korban szólt gyermekeihez. Ezek olykor személyes üzenetek, máskor egy közösséghez szólnak, s van, amikor az üzenet egy egész nemzetet, vagy éppen minden embert érint.  Mi most a hazánkról szóló, olykor sok évszázados, máskor épp napjainkban keletkező magánkinyilatkoztatásokat, próféciákat idézzük fel. Megvizsgáljuk, hogyan állapítható meg hitelességük és mit mondanak, üzennek nekünk. Mit higgyünk és hogyan cselekedjünk...

I.
Ha magánkinyilatkoztatásokról akarunk beszélni, akkor nem kerülhetjük meg a kérdést, hogyan lehet eldönteni egy üzenetről, hogy hiteles, Istentől jön, vagy csak jószándékú hamisítvány, esetleg épp ördögi megtévesztés. Így írtam erről a „Magánkinyilatkoztatásokról” szóló írásban (Megjelent ingyenes kis füetben, olvasható a zarandok.hu honlap „cikkek írások” rovatában is, végül nyomtatásban megjelent a Szeretet titkai című könyvben):
„A hamis próféta a lázongó emberi szív kívánságaira adott emberi vagy démoni válasz. Már Izajás próféta is leírta ezt: „A látnokoknak azt mondják: „Ne lássatok!” A prófétáknak meg: „Ne jövendöljetek nekünk igazat! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, prófétáljatok csalárdságokat.” (Iz. 30. 10) Amikor Jézust megkísérti a sátán a pusztában, még Isten kijelentéseit is – félremagyarázva azokat -, arra akarja felhasználni hogy bukásba vigye általuk az Emberfiát. Jézus Krisztus azonban képes volt megkülönböztetni a hamis kijelentést az igazitól. Ő ismerte minden szív titkát és volt ereje, hogy ellenálljon a kísértésnek. Ezért a gonosz lélek minden próbálkozása megtört rajta.
Nekünk is arra van szükségünk, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a hamis kijelentést az igazitól, az emberi fantáziát az Istentől jövő látomástól, a tudattalanból feljövő álmokat az álomlátástól, és a gonosz lélek jóslatait, jövendöléseit a prófétai szótól és hiteles magánkinyilatkoztatásoktól. Szükséges ez azért is, mert ahogy újra felerősödtek Isten kijelentései közöttünk, úgy ezzel együtt a hamis látnokok, jósok tömege is „rászabadult” a világra, hogy ha lehetséges „becsapják még a választottakat is”. Így volt ez már az apostolok idejében is.”
Nem könnyű megkülönböztetni az igazat a hamistól. Természetesen azért vannak szempontok. Ilyen például, hogy a kijelentés összhangban legyen a Biblia és az egyház tanításával. Előmozdítsa a jó gyümölcsök – szeretet, öröm, békesség, türelem, stb. - érlelődését a szívekben és a közösségekben. De mit mondjunk például Izajás, Ezekiel vagy Jeremiás prófétáról, amikor háborút kellett jövendölniük és a választott nép bukását? Mégis ők mondták ki Isten valódi szavait.
Jó példa a megkülönböztetés nehézségeire az egyház szentjeinek élete. Kezdeti elutasításuk, vesszőfutásuk téves ítéletekből született. Pio atya már testén hordozta Krisztus sebhelyeit és szerzetesként élt a kolostorban, amikor tíz évre elzárták és nem engedték az emberek közé, démoninak értelmezve a vele történteket. Mosrtpedig már a szentek között tiszteljük őt.
Pio atya mondta: „Magyarország egy kalitka, amelyből egyszer egy gyönyörű madárka fog kiszállni.” Ezt a XX. század közepén elhangzott kijelentést sokféleképpen lehet értelmezni, és akár több hiteles magyarázata is lehet! Hiszen épp most nyugodtan gondolhatunk Salkaházi Sárára is, akit most avattak boldoggá. De más személy is szóba jöhet, sőt az is lehet, hogy nem is személyről, hanem mozgalomról, lelkiségi irányzatról van szó. Nyilvánvaló, hogy alig van támpontunk a megítéléshez.
Hasonló és ma is nagyon aktuális példa lehet Vassula Ryden története. Ő évek óta kap üzeneteket, amelyeket automatikus írással jegyez le, s amelyek világszerte elterjedtek. (Magyarul is olvashatók az „Igaz élet Istenben” könyvsorozatban.) Egyházunk először tartózkodóan figyelte működését, majd némileg tisztázatlan körülmények között elítélőleg nyilatkozott az üzenetektől. Később azonban visszavonták ezt az elítélő levelet, s van, ahol már „nihil obstat” jelöléssel látják el írásait.
Vassula járt Magyarországon is, és itteni útján (1995. január 28. Budapest)  a következő üzenetet kapta: „BESZÉLJ! EZ A PARANCSOM.
- Uram?
- ÉN VAGYOK. Támaszkodj rám és bízz bennem! Csupán annyit kérek tőled e napokban, hogy adj, és add át a szeretetet, a tanítást és mindent, amit adtam neked! Adj! Beszélj! Ez a parancsom. Mondd meg nekik:

Áldottak, akiknek van fülük a hallásra, és szemük a látásra, övék a mennyek országa. Mondd meg nekik, hogy Isten, akit ők elfelejtettek, sohasem felejtette el őket.
Én, Jézus Krisztus, mindegyikőjüket megáldom. Azok, akik Nevemben fogadtak téged, már megkapták áldásaimat.”
Íme, ismét egy nagyon egyszerű szöveg – de ha belegondolunk abba, milyen súlya van ennek a mondatnak: „Mondd meg nekik, hogy Isten, akit ők elfelejtettek, sohasem felejtette el őket.” – egyszerre remeghetünk meg saját súlyos helyzetünk tudatától és Isten irgalmas szeretetétől.
Íme, röviden bemutatott két magánkinyilatkoztatás. Igazak, vagy sem? És ha igen, milyen felelősséget rónak ránk és milyen következményekkel jár ha nem figyelünk rájuk?

II.
Szent Péter még így biztatta a keresztényeket a prófétai jövendölésekkel kapcsolatban: „Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben.” (2Pét 1, 19) Mégis, ma már szokatlannak és furcsának érezzük, hogy életünkkel vagy jövőnkkel kapcsolatban isteni jeleket keressünk vagy prófétai szókra hallgassunk. Megszoktuk, hogy gazdasági és politikai eseményeket elemezzünk, kulturális hatásokra figyeljünk és törvényekhez igazodjunk. Isten szava azonban nem tűnt el és az erre való figyelés sem, csupán elrejtettebbé vált, kis keresztény szubkultúrák részévé. (Ilyenek Magyarországon a Máriás-mozgalmak vagy épp a karizmatikus megújulás közösségei.) Időnként azonban át- áttöri egy-egy mondat a hallgatás és elhallgatás falait és közkinccsé válik. Sőt, olykor prófétai felhangot kapnak olyan mondatok is, amelyeket kimondójuk annak idején talán nem is annak gondolt vagy szánt. Ilyen például Mindszenty bíboros elhíresült beszédrészlete: „ha van (lesz) egymillió imádkozó magyar, én nem féltem a nemzetet.” Ez a bizakodás mondata, amelyet évekig emlegettünk, később pedig egyházi kezdeményezésben aláírásgyűjtés is indult, hogy így kiderüljön, mennyien vagyunk, akik imádkozunk hazánkért. Fel-felröppentek számadatok, míg végül nemrégiben elterjedt, hogy „megvan az egymillió!” (Csodálatos példájaként az ellenőrizhetetlen, ám mégis lelkesítő „tényeknek”. Mert hát lehet, hogy épp összejött az egymillió aláírás, de hogy ebből hányan írták alá többször is, mennyi az elhalálozás, stb. – az végképp követhetetlen.)
Nem volt azonban ez mindig így! A keresztény évszázadok során az emberek szinte „magától értetődőnek” vették, hogy Isten velük van, segíti őket és fontos helyzetekben különlegesen is megnyilvánul hívei érdekében. Jó példa erre a magyar szentek legendáriuma. Puskely Mária azt írja, hogy az Árpád-házi női szentek idején a női domonkos kolostorokban a természetfeletti események – és így Szent Erzsébet, Szent Margit és Boldog Erzsébet életében is -, rendszeresnek számítottak. Szent István legendája pedig arról számol be, hogy Géza fejedelem álmában kapott eligazítást országáról és fiáról. „Egy csodálatos ifjú állt elé, és azt mondta neki: Béke veled, Krisztus választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire az Úr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. Ő az Úrtól választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogja felcserélni. Mindamellett a lelki követségben hozzád küldendő férfit tisztességgel fogadd, ha befogadtad, megtiszteljed, rettegve a fenyegető kárhozattól és elragadtatva a reménytől, amely meg nem téveszt, ezért intelmeit hűséges szívvel, nem színlelt helyesléssel hallgasd. Azzal az ifjú eltűnt...” A „lelki követségben érkező férfiú” Szent Adalbert volt, a születendő fiú pedig szent István király, államalapítónk. Gondolhatjuk mindezt jámbor legendának, de látnunk kell, hogy a természetfeletti, mennyei legitimáció szorosan összekötődött a földi elfogadottsággal.
A nagy váltások idején felerősödnek a mennyei útmutatás iránti vágyak, és az ezeket követő buzgóság is. A török hódoltság területén élő emberek is megélték koruk „keresztény megújulási mozgalmát”, sőt végül azt hitték, hogy még a muzulmánokat is képesek lesznek visszatéríteni az igaz Istenhez. (Jellegzetes „tünet” ez. Annak idején Assisi Szent Ferenc is elment a szultánhoz, azt remélvén, hogy megtérítheti, így vetvén véget a háborúnak.)
A rendszerváltás idején hazánkban is felszínre kerültek az addig rejtőzködő áramlatok. Sokan olvasták és terjesztették Little Peblé üzeneteit, aki már ’92-re megjósolta II. János Pál halálát, a véres üldözést, és még sok csudálatos dolgot konkrét időpontokkal – amelyek nem történtek meg, így mára nyilvánvalóvá vált üzeneteinek hamis volta. Sorra jelentek meg azok a könyvek is, amelyek bemutatták a különböző Mária-jelenéseket és az ott kapott égi üzeneteket és próbáltak eligazítást nyújtani a zűrzavarban. Az új közlések mellett felfedeztük a régebbieket, a lelki naplókat és az egyszeri kinyilatkoztatásokat is. A karizmatikus megújulásban pedig elhangzottak azok a prófétai szavak, amelyek lelkesítették és „munkára serkentették” azokat, akiknek „volt fülük a hallásra”.
Galgóczy Erzsébet, Natália nővér, Erzsébet asszony, Ágnes nővér, Judit asszony, Bíróné Ilonka néni, Mária Julianna, Horváth Mária, Sükösd, Szőkefalva – csak néhány hazai név és helyszín azok közül, amelyek könyvekben is megjelentek és közkézen forognak. Elfogadottak és el nem fogadottak, az elfogadás határmezsgyéjén állók és tiltottak - mindenfajta van közöttük. Üzeneteik hol fenyegetőek, hol bátorítóak – részben attól függően, hogy az ország állapotáról szólnak, vagy az egyházat biztatják cselekvésre. A későbbiekben bővebben is szemlézünk mindkét fajta üzenetek közül. Most azonban egy biztató üzenetet idézünk, amelyet Regina Collins szerzetes nővér kapott. Ő 1996-ban alapított életközösséget Magyarországon, Törökbálinton. 2003 októberében, Jasna Gora-n, Czestohowában kapta az alábbi próféciát, amely ránk is vonatkozik:
“Meg fogod élni, hogy tömeges megtéréseket láss - megújulást - olyan sokan akarják az életüket nekem szentelni, hogy nem lesz elég hely az összes létező szerzetesházakban. Az egyházak túláradóan megtelnek. Számtalan csoda lesz, és gyógyulás. Tanúkat emelek fel, hogy előkészítsék a népet az eljövetelemre, mint ahogy Keresztelõ Szent János és Anyám tette az első eljövetelemkor. Igehirdetőket és közbenjárókat. Jegyesem (az Egyház) erényekkel lesz feldíszítve és szép lesz, készen állva az eljövetelemre.
A Szentlélek kiárad a földön megérintve és megújítva az embereket és az egész teremtést az élő fáklyák által, akiket felemelek.
Sok csoda lesz mely az emberek megtérését okozza, pl.  csodás fény - csodás tűz - arany eső. Még a madarak és az állatok is megmutatják jelenlétemet valami módon.
Sok prófétát emelek fel akik csodákat tesznek a nevemben. Megparancsolják a természetnek, hogy mutassák meg az erőmet - időjárás, ég, tenger, föld, teremtmények.
Eljön az idő, amikor ezrek kiáltanak hozzám. Akik gonoszt tesznek félelemtől kiáltanak - irgalmat kérve. A népem pedig az örömtől kiált.
Akik tisztelik anyámat, és megpróbálnak olyanok lenni mint ő - azoktól semmit nem utasítok vissza. Kövessétek őt az erényekben, különösen a szelídségét és alázatát és az ő végtelen együttérzését az emberek gyermekei iránt.
Akik a legalázatosabbak felmagasztalom őket. Magasra emelem őket. Vágyakozzatok a legalacsonyabb helyekre. Vágyakozzatok a szolgálatra. Akik égnek a vágytól, hogy feláldozzák magukat másokért a legfényesebb fáklyák lesznek.”

III.
Jézus beszél második eljöveteléről, majd ezt mondja: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18, 8)
Úgy tűnik, a XX. századra a keresztény hit hatalmas válságba került. A természetfelettivel való kapcsolatnak a lehetőségét is elvetették sokan, s a hit helyébe a racionalitás, a tervezés és szervezés lépett. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy a magánkinyilatkoztatásokat kapó személyek is egyre fiatalabbak, gyermeki lelkületűek, akiket még nem rontott meg az észérvekkel operáló hitetlenség.
Mennyi csapást elkerülhettünk volna, ha hallgatunk Isten üzeneteire! Fatimában 1917-ben azt kérte a Szűzanya, hogy a pápa ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívének. Ha ezt megteszi, Oroszország megtér, ha nem, elterjeszti tévtanait az egész világon. A felajánlás nem történt meg – így a kommunizmus rémálma valósággá lett. Aztán 1984-ben II. János Pál pápa a világ püspökeivel közösen megteszi a felajánlást – 1985-ben jön Gorbacsov és a szovjet birodalom összeomlása. Szűz Máriának megint igaza lett – „Szeplőtelen Szívem végül győzni fog” -, de milyen áron?
Mária megjelent 1981-ben Medugorjéban és a ruandai Kibehoban is. Mindkét helyen könyörgött a békéért, és utat mutatott a béke elérésére. Bár egyszerű lelkek sokasága próbálta követni, szavai nagy ellenállásba ütköztek mindkét országban. Az Egyház pedig hallgatott – és a kilencvenes évek elején megtapasztalhatta mindennek gyümölcsét: a délszláv háborúkat és a ruandai népirtást.
Hazánkban a II. Világháború előtt és annak évei alatt Mária Natália nővéren keresztül szólt Jézus. Arról beszélt, hogyan menekülhetne meg az ország a kezdődő veszedelemből és azt is elmondta, hogy mi lesz a következménye, ha nem hallgatnak rá. Kérte a papok és a nép visszatérését Hozzá, az engesztelő-mozgalmat és az engesztelő kápolnát. Biztatta az Egyházat, hogy ossza meg földjeit, gazdagságát a szegényekkel - ,mert ha nem, jönnek az idegenek és még azt is elveszik, ami megmaradt volna”. (Milyen más lett volna a történelmünk, ha az Egyház oszt földet a háború előtt, és nem a kommunisták a háború után…) Nem hittek neki, nem bíztak benne. Sok-sok érvet fel lehetett hozni ezen „őrült elképzelések” ellen – míg aztán Jézus szavai mind beteljesedtek: az egyházi földeket elvették, a híveket üldözték…
Natália nővér így írt felelősségünkről: „1942 során az Üdvözítő sok olyan lelket mutatott nekem, akik akadályok miatt nem részesülhettek kegyelemben. Ha ezek a lelkek együttműködhettek volna Isten akaratával, Magyarország, és az egész világ, sok veszedelemtől megmenekült volna. Amikor az Úr ilyen dolgokat mutat nekem, kimondhatatlanul sokat szenvedek. Eddig nem tudtam, hogy ekkora nagy az emberek felelőssége. Jaj azoknak, akik miatt Isten kegyelemadományai hiábavalókká válnak! Nemcsak azok jutnak a kárhozat közelébe, akik a kegyelmet visszautasítják, hanem azok is, akik ezek mulasztásai miatt nem részesülhetnek kegyelmekben.”
Hasonló a helyzet most is, a szőkefalvi üzenetekkel kapcsolatban. Békességre hívnak, imára és kiengesztelődésre. Hogy pedig mi történik, ha nem tesszük magunkévá a Szűzanya szavait, azt már a bőrünkön tapasztalhatjuk. (Később bővebben is idézünk a szőkefalvi üzenetekből.)
Nincs azonban veszve minden! Kindelmanné Erzsébet asszony írja le a Szeretetláng Lelkinaplóban, ahogy elhívása kezdetén megmutatta neki az Úr Magyarország nyomorúságos állapotát. (1962. május 16.) „Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a főgonoszok. Mikor a korongra pillantottam, éppen akkor lettek készen valami vasszerű lemezzel. Elfedték az imént még kristálytisztán látható korongot. Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, és nagy, vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek. A jobboldali fehér felhőkből, éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábánál három férfit láttam. Nem tudom, hogy kik voltak, de úgy éreztem, a gonosz ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a baloldali személyek közül az, aki a legközelebb állt a jobboldali személyekhez, közel hajolt, és így szólt szörnyű kárörvendően, mint aki egészen biztos a dolgában: Ezt aztán vizsgálgathatjátok. Ezt jól megcsináltuk! - és még azt is mondták: Sok bajotok lesz vele!
Álmomban én is jól szemügyre vettem a korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkodva nézegettem, miként lehetne a korongot a sötétségtől megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többieknek, nincs minden elveszve. Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert úgy érzem, sikerülni fog. (...)”
Jézus magyarázata: “Tudod-e, mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. (...) tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva. A legfelső a bujaság. Ez igen vékony és erős, de hajlítható lemez, melyet el kell onnan hajlítani. Azt sok áldozatos imádság teszi hajlíthatóvá. Utána következik a másik, ez a jóra való restség. Ezt nem lehet elhajlítani. Ez olyan fekete fémből van, mely törik, és csak apró szilánkokra törve, rettentő nagy fáradtsággal lehet egy-egy porszemnyit lekoptatni belőle. De félni nem kell. Én veletek leszek a nagy munkánál. De vigyázzatok, mert a gonosz sem marad tétlenül és csak a szünet nélküli törekvés az, amely lekoptatja a jóra való restséget, a kemény korongot.”
A Szent Szűz könyörögve hozzátette: “Tekintsetek rám már és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segitségemet Én akarok és tudok is segíteni csak már látnám a jóindulatú és szorgalmas elindulástokat. Ne hallogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik mint ti. Úgy fáj ez Nekem.”

IV.
Képzeljük el Ninivét, ezt a hatalmas várost, amikor bemegy oda Jónás próféta, hogy a város pusztulását prófétálja. Miért hisznek neki az emberek?
Ninive világváros. Ott él a király és a főemberei. A kultúra és a hatalom fellegvára. Egyszerre van jelen a fényűző pompa és a szegénység, a hatalmas templomoktól és palotáktól nem messze ott sorakoznak a poros viskók is. Igazán vallásos nép lakja, számtalan istent követve – van köztük ilyen is, olyan is. Ma úgy neveznénk ezeket az „isteneket”, hogy hatalom, pénz, siker, vagy épp erőszak és pornográfia. Ezer évre épült város, és úgy tűnik semmi sem veszélyezteti uralmát.
És ekkor jön Jónás, egy koszos, szakállas férfi, kopott ruhában. Már ránézésre látszik, hogy „nem komoly ember”. Láthatólag nincs se pénze, se hatalma. Ráadásul idegen. Mégis, amikor megáll a piactéren és kiabálni kezd: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive” – az emberek figyelni kezdenek rá, és végül megtér az egész város.
Budapest is világváros. Amit Ninivéről leírtunk, rá is igaz. Vajon mi történik, amikor a mai Jónások hirdetni kezdik, hogy térjenek meg, mert különben elpusztul a város? Látjuk, mi történik – semmi. Vajon miért nem hisznek az emberek?
A már előbbiekben említett Erzsébet asszonynak – a Szeretetláng Lelkinapló lejegyzőjének -, azt mondta 1962-ben Mária: „Szeretetlángomat a tengeren túlra is el kell juttatni!” Ez 1962-ben képtelen megjegyzésnek számított. A határok zárva, minden vallásos tevékenység tiltva – Erzsébet néni azonban hitt, és leírta ezeket a szavakat is. Ma pedig azt láthatjuk, hogy a „tengeren túl”, Amerika földjén, főleg Közép-Amerika államaiban nagyon erős és elterjedt a Szeretetláng-mozgalom, a nemzetközi találkozókon püspökök is részt vesznek, bíborosi elnöklettel.
Szintén Erzsébet néni kapta azt az „utasítást” a ’70-es években, hogy vigye el az üzeneteket Rómába, és adja át 50 bíborosnak. És a néhány elemit végzett, nyelvet nem tudó asszony elindult, hogy teljesítse a kérést – és végül teljesítette is azt! Ahogy Ábrahámról írja a Szentírás: „Ábrahám hitt az Istennek, és ez megigazulására szolgált.” (Róm 4, 3) Azaz: valósággá vált, amiben reménykedett. Hitével tevékenyen hozzájárult Isten ígérete megvalósulásához.
Ez a fajta hit hiányzik az életünkből. Nem Isten kijelentéseihez – elsősorban a Szentírás és az Egyház tanítása, de a magánkinyilatkoztatások is – szabjuk az életünket, hanem ahhoz, amit a szemünkkel látunk. Nem hitben járunk, hanem saját szubjektív tapasztalatainkban, így aztán könnyű becsapni minket.
Hinnünk kellene, hogy Isten előre kijelentett igazsága objektívebb valóság, mint amit most épp megélünk. Nem könnyű ez a világnak ebben a régiójában, ahol a természetfelettibe vetett hit is meggyengült, és ha mégis létezik, akkor a legvadabb őrültségeknek és okkult praktikáknak is inkább helyt ad, mint isten tiszta és világos kijelentésének.
Szőkefalván megjelent a Szűzanya és több komoly figyelmeztetést is mondott. 2002. június 17-én például ezt mondta: „Drága gyermekeim, kérlek titeket úgy, mint más alkalommal, hogy imádkozzatok, imádkozzátok a rózsafüzért, böjtöljetek kenyéren és vízen, gyónjatok és áldozzatok. Nehéz idők várnak rátok, de ne féljetek, mert Én veletek vagyok. Ha nem tartjátok meg üzeneteimet, el fogtok veszni, én segíteni akarlak titeket, azért küldött engem az Én Szent Fiam. Ne hagyjátok egyedül az Én Szent Fiamat az Oltáriszentségben. Mindnyájatokat szeretlek, és betakarlak védő palástommal. Szeressétek, és ne gyűlöljétek egymást.”
Úgy tűnik, már benne vagyunk a „nehéz időkben”. A kiengesztelődésre, megbékélésre, imára és böjtre való felhívás aktuálisabb, mint négy évvel ezelőtt. Hogy pedig ezt mennyire hallja az egyház és az ország, arra nézve reményt keltő jelek is – ilyen például maga a Nemzeti Imaév is. De itt vannak a negatív jelek is, amelyeket felsorolni sem kell, elég meghallgatnunk a napi híreket. Isten azonban világosan kijelenti több módon is, hogy elérkezett a megújulás ideje. Az alábbiakban a Magyarországon járt Michael Quinn próféciája (Olajsajtó Alapítvány) olvasható: „Az elsők között mutatta meg nekem az Úr, amikor először jöttem Magyarországra, hogy ez a nemzet arra kapott hivatást, hogy a hősök nemzete legyen. A magyarok arra kaptak elhívást, hogy hű harcosok legyenek, egyesek egészen halálig. Az Úr megadta a magyarországi egyháznak azt a nagy tiszteletet és kiváltságot, hogy igyon az Ő szenvedésének kelyhéből és megtapasztalja feltámadásának hatalmát. Ezek a bátor és erős harcosok sosem fogják feladni a harcot korunk sötét erőivel szemben. Ez a hadsereg felveszi az Úr lángoló fáklyáját, learatja a termést, leteszi életét és fut a célig - biztosítva a végső győzelmet a Királyok Királya számára.
Bár az ellenség a depresszió és a kétségbeesés sátrát vonta az ország fölé, az Úr fölemelkedik Magyarország fölé és dicsősége látható lesz fölötte. Magyarország leveti hamis vallásainak láncait, kötelékeit és ragaszkodását a hasztalan bálványokhoz - a remény fénylő jelévé válik a környező nemzetek számára.”
(Ezután imádság keretében a magyarországi megújulásra vonatkozó nyolc prófétai kijelentés következik, amelyeket látomás során kapott Quinn. Hely hiányában csak felsoroljuk őket: szabadulás - az abortusz kötelékéből, a félelem kötelékéből, a depresszió kötelékéből, a keserűség kötelékéből, a hamis vallások, bálványok és emberi szokások kötelékéből, az apátia kötelékéből, a hamis ítélkezés kötelékéből, a halál félelmének kötelékéből.)
”Valóban, szent hősök fognak felnőni Magyarországon, akik örömmel teszik le életüket az aratásért - megdicsőítve Izrael Szentjét. Mint Ábrahámnak, mennyei látásuk lesz, hogy türelmesen kitartsanak és elnyerjék az ígéretet. Egyesek meglapják a kulcsokat, hogy kinyissák a kapukat. Mások eltávolítják a köveket és készítik az utat a nép számára. Megint mások felemelik az Úr szent nevét és példáját kompromisszum nélkül. Ez a szentség főútját fogja alkotni az Ő jelenlétébe. Sok, különböző áramlatból származó, szent, bűnbánó maradék fogja készíteni a Messiás visszatérését a földre. Az Atya a Fia iránti szent, szenvedélyes szeretetét fogja kiárasztani népére. A Vőlegény tiszta, mennyei látása, népének nagy megtisztulását, és eljövetele iránti vágyakozását fogja okozni.
Elérkezett minden dolog megújításának órája, amint az mondva volt az Ő szentjei, a próféták által. Magyarországon az Úr hívja sok hősét, hogy keljenek fel, állandóan legyenek az Ő jelenlétében és szolgálják Őt. Mert ez az a nap! Itt az ideje a Lélekben történő 24 órás dicsőítés és imádság helyreállításának! Az Úr sok emberét hívja, hogy vegyék fel a hárfát, folyamatosan dicsőítsék és imádják zenével a Bárányt. Mások felveszik a tálat, hogy megtöltsék a szentek imádságaival, akik szünet nélkül közbenjárnak. Egyedül egy egyház sem lesz képes ezt megvalósítani. Soktagú Testének együttműködésére lesz szükség.
Amint ez kialakul, a mennyek megnyílnak; dicsősége látható lesz és az aratás eljön! Ki fogja kiinni az Ő kelyhét? Ki mer válaszolni a felhívásra, hogy építse az Ő jelenlétébe vezető utat?”

V.
Sokféle módon lehet olvasni a magánkinyilatkoztatásokat. Legtöbben úgy olvassák, mint érdekességet. Van bennük lelki érzékenység, vágynak is valami élő, egyértelmű kapcsolatra Istennel, de ez nem járja át életüket, hanem egyike marad annak a sokféle vágynak, benyomásnak, ami átviharzik rajtuk, minden különösebb hatás nélkül. Szeretik, ha a „fülüket csiklandozzák”, örvendeznek vagy rémüldöznek, titkos tudásokat kutatnak. Az ilyen emberek előbb-utóbb elfordulnak az Istentől jövő valódi magánkinyilatkoztatásoktól, épp azok egyszerű és sallangmentes módja miatt. Mert hát nem unalmas állandóan azt hallani Medjugorjéból, hogy „térjetek meg”, meg hogy „imádkozzatok”? Hallottuk ezt már elégszer…
Ha egy Istentől jövő kinyilatkoztatás nem jut el a szívig – hogy átformálja életünket -, akkor valóban nagyon unalmas is tud lenni. Így van ez még a Szentírás szavaival is. Ha a Szentlélek nem fedi fel előttünk annak gazdag mélységét és magasságát, unott olvasmánnyá válik. Az Ige tanulmányozása lelki erőt és kitartást is igényel, az Istent kutató ember odaadottságát Teremtőjének.
Ha azonban ilyen módon és hittel olvassuk a magánkinyilatkoztatásokat, egyre jobban megértjük. Inspirálnak minket, helyes felismerésekre vezetnek és jó tettekre ösztönöznek. Vegyünk egy példát. Idéztük már a Szeretetláng lelkinaplóból Erzsébet assszony látomását hazánkról. Ebből egy rövid részlet: „Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a főgonoszok.” A leírás szerint ezek a gonosz hatalmak a főbűnökből készítettek egy sötét korongot, amelyekkel elfedik országunkat. Ha erről kezdünk elmélkedni, rögtön eszünkbe juthatnak Pál apostol szavai: „Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik.” (Ef 2, 1-2) És később írja: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6, 12)
Ha pedig elmélkedni kezdünk azon, hogy milyen gonosz hatalmasságok uralma alatt nyögünk, néhányat biztosan fel tudunk ismerni. Egyik ilyen például a viszály szelleme. Bizony, ha vérszerződést nem köt egymással a hét törzs, már a vereckei hágón sem jövünk át, mert előtte összeveszünk egymással. A magyar történelem pedig különösen is tele van viszállyal, pártütéssel – inkább az a különleges, ha hirtelen egységessé válik valamiben a nemzet. Ezért nyugodtan azonosíthatjuk ezt a gonosz szellemet, mint fölöttünk uralkodó szellemi valóságot. Hasonló módon azonosíthatjuk az önpusztítás lelkeit: az öngyilkosság, az alkohol, az abortusz, a depresszió és egyes betegségek démonait, amelyek erős hadállásokat építettek ki a magyar történelem folyamán.
Ha pedig jelen helyzetünket nézzük, könnyen felismerhetjük, hogy milyen bűnök harapóztak el különösen is hazánkban. E bűnök mintegy „belépési kapuként” szerepelnek a démoni erősségek számára, hogy hatalmukat kiterjesszék az egyes emberekre, közösségekre vagy egész társadalmi rétegekre. Így válik lassan elfogadottá a korábban elfogadhatatlan is, szinte természetessé és törvénybe iktatottá a bűn - sőt a bűn ellenzői válnak törvényellenessé. (Lásd például az abortusz-törvényt, vagy a Budapest Parádét.)
Így már megérthetjük, hogy nem elég pusztán társadalmi mozgalmakat kezdeményezni, politikai pártokban küzdeni, vagy épp „rendesen dolgozni”. Ha meg akarjuk törni a gonosz erőket, akkor szellemi fegyverekhez kell nyúlnunk. Ezek azok az „unalmas dolgok”, amikről újra és újra olvashatunk a magánkinyilatkoztatásokban is: imádkozzatok, böjtöljetek, engesztelődjetek ki egymással, keressétek a békét, stb. Most már látjuk azt is, hogy a kilencvenes években megerősödő imamozgalmak milyen fontos tényezők ebben a küzdelemben. Lépésről lépésre haladtunk előre: imaórák, 24 órás szentségimádások, Nemzeti Imanap január 18-án – és 2006-ban a püspöki kar által meghirdetett Nemzeti Imaév. (Ebben pedig az egyházközségi, az espereskerületi imanapok éppoly fontosak, mint a közös kiengesztelődő szentmise a szlovák és magyar püspökök koncelebrálásával, vagy épp az egyik lelki csúcspont, az október 19-i fatimai Felajánlás.) Ezek olyan kegyelmeket hívnak le Istentől, amelyek megtörik a sátán hatalmát és nem engedik, hogy mindaz a rossz, amit az tervezett, megvalósulhasson. Sőt, biztosan állíthatjuk, hogy elkezdődött egy megtisztulási folyamat, amely Isten célja szerint át kell, hogy járja a társadalom minden területét. Hogy ez mennyi idő alatt és hogyan valósulhat meg, az rajtunk (is) múlik. (Jó jel azonban az, hogy egyházunk hivatalosan is a szegények, elesettek felé fordul a szolgáló szeretet programjával, és 2007-re meghirdette a Szent Erzsébet évet.)
Mi is ennek a megtisztulásnak és megújulásnak a programját képviseljük, ez a Szeretet Földje programja. Ezt célozzák missziós programjaink, a személyes és közösségi megújulást szolgáló előadások, lelki napok, imaösszejövetelek szervezése, ezt ingyenes kiadványaink és könyveink, a művészeti programok és az imaszolgálat, stb.
A megtisztulási folyamatnak része az is, hogy helyes felismerésre jussunk és világosan lássuk hazánk állapotát, még akkor is, ha ez nagyon kellemetlen nekünk. Rövid látleletként:
- 2006. augusztus 20-a megmutatta hogy nem vagyunk felkészülve a természeti csapások kezelésére – pedig ez elkerülhetetlen, hiszen benne élünk egy világméretű ökológiai katasztrófában.
- 2006. szeptember 17-e megmutatta, hogy nem vagyunk felkészülve a társadalmi „csapások” kezelésére – pedig ezek is mindenképpen lesznek, éppen a gazdasági, kulturális változások miatt.
- Végül pedig 2006. október 23-a megmutatta, hogy (jelenleg) nem nemzetként élünk, hanem csak csoportocskák kusza halmazaként – hiszen nemzeti ünnepeinken is képtelenek vagyunk felfüggeszteni a marakodást -, amelyet a törvények ideig-óráig ugyan még összetartanak, de hiányzik belőlünk az „összetartó lélek”.
Ha azonban mindezt felismertük – és helyesen „diagnosztizáltuk a betegséget” – akkor már megtettük az első lépést gyógyulásunk felé. A hazánknak szóló magánkinyilatkoztatások segítenek abban, hogy végigcsináljuk a helyes terápiát, amely nemzetünk megújulásához és felépüléséhez vezet…