Egy fogyatékkal élő kisfiú, aki megmutatta társainak, mi a feltámadás
Jeremy az Amerikai Egyesült Államokban élt, súlyos fogyatékossága ellenére nem speciális iskolába járt, hanem egészséges gyerekekkel tanult együtt. Tanítónője sokszor türelmetlen volt vele, mégis életre szóló tanítást kapott a gyermektől.
Egy kaliforniai általános iskola második osztályába tizenkilenc kisgyerek járt, köztük volt Jeremy is. Ő azonban nem hétéves volt, hanem tizenkettő, születése óta testi és szellemi fogyatékkal élt. Nem tudott csendben maradni, sem mozdulatlanul ülni a helyén, folyt a nyála, motyogott magában, rendszeresen megzavarta a tanórákat. Időnként azonban olyan volt, mintha egy fénysugár kitisztította volna az elméjét, ilyenkor tisztán, érthetően ki tudta fejezni a gondolatait.
A tanítónő sokszor elveszítette miatta a türelmét, végül teljesen elkeseredett: itt van egy gyerek, aki soha nem tanul meg írni, olvasni, ráadásul meg vannak számlálva a napjai, és megakadályozza, hogy nyugodtan dolgozzon az egészséges diákokkal, akik ráadásul öt évvel fiatalabbak is.
Behívta Jeremy szüleit és megkérte őket, vigyék el egy speciális iskolába. „A környéken nincsenek ilyen iskolák, és Jeremy számára nagy csapás lenne, ha el kellene mennie, mert ő nagyon szeret ebbe az osztályba járni” – válaszolta sírva az édesanya. Néhány nappal később Jeremy odasántikált a tanári asztalhoz és jól érthetően ennyit mondott a tanítónőnek: „Szeretlek, Miller kisasszony.” A tanítónő megdöbbent és elérzékenyült ettől a váratlan vallomástól, elpirult és arra gondolt, hogy ő csak saját problémáival van elfoglalva, miközben nem is jut eszébe, milyen nehéz lehet Jeremy szüleinek. Ettől kezdve másként tekintett a kisfiúra, igyekezett türelmes lenni vele akkor is, ha a gyerek üres tekintettel nézett rá, vagy megzavarta a tanítást.
Húsvét előtt a tanítónő Jézus haláláról és feltámadásáról beszélt a gyerekeknek, és mindenkinek adott egy nagy üres tojást. „Tegyetek bele valamit, ami az új életre való feltámadásról szól” – kérte tőlük. Mindenki örült a feladatnak, csak Jeremy maradt csendben.
Másnap a gyerekek beletették tojásaikat a tanári asztalon álló kosárba. Miller tanító néni sorban kinyitotta őket, a gyerekek üdvrivalgása közepette. Az első tojásban egy éppen csak kirügyezett virág volt, a másodikban egy műanyag pillangó, a harmadikban egy mohával borított kődarab. A következő tojás üres volt. A tanítónő biztos volt benne, hogy ez csak Jeremy tojása lehet, de nem akarta zavarba hozni a gyereket, ezért inkább nem mondott semmit.
A kisfiú aggódó tekintettel fordult hozzá: „Miller kisasszony, miért nem mondasz semmit a tojásomról? Nem tetszik?” „De Jeremy, a tojásod üres!” – hangzott a válasz. „Igen, de Jézus sírja is üres volt!” „Tudod, miért volt üres a sír?” „Igen, tudom, tanító néni, persze, hogy tudom. Jézust keresztre feszítették és betették a sírba, aztán az apja feltámasztotta. Ez az új élet jele” – válaszolta a gyerek.
A tanítónő sírva fakadt, úgy érezte, feloldódik lelke keménysége. Jeremy meglátta és kimondta, amit senki más nem látott meg, és amit senki másnak nem sikerült kimondania. Ahhoz, hogy új életre szülessünk, le kell mondanunk mindenről – tanította meg neki.
Jeremy három hónappal később meghalt. A sírján ott volt tizenkilenc üres tojás.
Forrás: Famiglia Cristiana
Fotó: Gracerules.wordpress.com
Magyar Kurír
(tzs)
