A belső gyógyulás szükségességéről - 2. rész
Hogy az Édenből való kibukás milyen rettenetes torzuláshoz és milyen mélységbe vezetett, és hogyan hatalmasodott el, azt nagyon figyelemreméltóan jeleníti meg a Teremtés könyve. Ádám és Éva első gyermeke, Káin megöli öccsét, Ábelt, majd elmenekül, bűne elől azonban nem tud elfutni. Gyermekeiben és utódaiban tovább él és növekszik a harag, a bosszú hajlama. Az ötödik nemzedékben Lámekh már ezt mondja: „Megöltem sebemért egy férfit, sérülésemért egy ifjút: Hétszeres a bosszú Káinért: de hetvenhétszeres Lámekért!” (Ter 4, 23-24)
Hová vezet az énközpontúság és a gyűlölet! Egy sebért már ölni lehet, s nem csak egy embert, hanem minden hozzátartozót! (Így válik érthetővé, hogy a Mózesnek a parancsolat - „szemet szemért, fogat fogért” (Kiv 21, 27) -, Isten irgalmasságának és szeretetének a jele, amivel tiltja a bosszút. Minden büntetésnek a bűn súlyával arányosnak kell lennie, azon túl nem nőhet.)
A Teremtés könyvének eleje azonban nem csak a bűn elhatalmasodását mutatja be, hanem a kegyelem munkálkodását is. Ábel halála után az első emberpárnak megszületik a harmadik gyermeke. Az ő fiáról (azaz a harmadik nemzedéknél) már ezt olvashatjuk: „Szetnek szintén született fia, ezt Enósnak nevezte el; ő kezdte segítségül hívni az Úr nevét.” (Ter 4, 26). Majd újabb négy nemzedék következik (a tisztulás útján) és megszületik Hénok, a szent ember, aki „Istennel járt, és eltűnt, mert Isten elvitte” (Ter 5, 24). Isten áldása azonban továbbra is a családon marad, Hénok fia Matuzsálem, aki a leghosszabb életű ember a földön (969 évig él, a hosszú élet Isten áldásának jele a Szentírásban), unokája pedig Noé, aki felépíti a bárkát és családjával megmenekül a Vízözön ítélete alól.
Látjuk, hogy már a Biblia első lapjain felfedezhető a nemzedékeken áthatoló lelki megromlás, az átok alá kerülés, de a lelki gyógyulás és újjászületés története is. Az Ószövetség sok-sok esemény-sorozatban mutatja be ezt, hogy a választott nép megértse a bukás történetét, a bűnök következményeit, valamint a bűnbánat és megújulás lehetőségét. Most ezek közül egyet elevenítünk fel, Dávid, és fia Salamon történetét.
Dávid király Izrael és a Biblia egyik legnagyobb hőse. Góliát legyőzője, költő, énekes, akinek a dalaitól (zsoltáraitól) még a gonosz lelkek is menekülnek. Hadvezér, Izrael királyságának megszilárdítója. Ugyanakkor esendő, bűnös ember, tetteinek következményeit az egész nép megszenvedi.
Érzékeny lelkű, bátor, de mellőzött ifjúként ismerjük meg. Amikor Sámuel próféta és Saul király összevész és Isten elveti Sault, a próféta elindul Izáj családjához, mert mennyei kijelentésből tudja, hogy Izáj valamelyik fiát kell felkennie királynak.
„Megszentelődést tartatott tehát Izájjal s fiaival, és meghívta őket a véresáldozatra. Amikor aztán eljöttek, meglátta Eliábot és azt mondta magában: Nemde máris az Úr előtt áll felkentje? Ám az Úr azt mondta Sámuelnek: Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti. Erre Izáj odahívta Abinádábot, és őt vezette Sámuel elé. Ám ő azt mondta: Ezt sem választotta az Úr. Erre Izáj Simát vitte oda, de őróla is azt mondta: Ezt sem választotta az Úr. Hét fiát vezette így oda Izáj Sámuel elé, de Sámuel azt mondta Izájnak: Ezek közül nem választott az Úr! Majd azt mondta Sámuel Izájnak: Ez az összes fiad? Ő azt felelte: Hátra van még a legkisebbik, az a juhokat legelteti. Azt mondta erre Sámuel Izájnak: Küldj érte, s hozasd el, mert addig nem telepszünk le, amíg ide nem jön. Érte küldött tehát, és elhozatta. Vörös volt, szép szemű és csinos külsejű. Azt mondta ekkor az Úr: Kelj fel, kend fel, mert ő az! Erre Sámuel vette az olajos szarut, s felkente őt testvérei közepette, és ettől a naptól az Úr lelke Dávidra szállt. Sámuel aztán felkelt és elment Ramátába.”(1Sám 16, 5-13)
Előttünk áll Dávid, a nyolcadik, a legkisebb, a mellőzött fiú. Akire az apa sem gondol, akit – mint később kiderül – a bátyjai sem szeretnek. Amikor atyja parancsára ennivalót visz a Saul seregében szolgáló bátyjainak, Eliáb vádolva ezt mondja neki: „Miért jöttél ide, s miért hagytad azt a néhány juhot a pusztában? Ismerem nagyravágyásodat és szíved gonoszságát; azért jöttél le, hogy lásd a harcot! Azt mondta erre Dávid: Mit követtem el? Nem beszélgetés-e ez csupán?” (1Sám 17, 28-29) Miután legyőzi Góliátot, Saul király nem siet teljesíteni ígéretét - aki megöli a filiszteus óriást, ahhoz adja egyik lányát feleségül, illő vagyonnal együtt -, hanem kifogásokat keres és újabb feladatokat ad Dávidnak. Jövendő felesége lenézi őt szerény származása miatt. Bár mindent megtesz, amire Saul kéri, végül mégis menekülnie kell a király gyilkos féltékenysége elől. Láthatjuk, Dávid mennyire vágyott rá, hogy el- és befogadják, mi mindent megtett, hogy szeressék – végső soron sikertelenül. Kénytelen ellenségeihez menekülni, ami valószínűleg nem ment belső gyötrődés és meghasonlás nélkül…
Ha elgondoljuk, milyen sebeket okozott mindez Dávid lelkében, könnyedén azonosíthatjuk többek között az elvetettséget, szeretetlenség érzését, frusztrációt és szorongást, ezek kompenzálására teljesítmény-kényszert és azt a vágyat, hogy valahogy mégis kicsikarja mások elismerését és szeretetét. Dávid nagy ember, Isten kiválasztottja, egyben pedig szeretet és elismerés után vágyó, esendő ember. Bizonyosan ezek a lelki sebek is közrejátszanak abban, hogy több feleséget is választ magának, s hozzájárulnak bukásához Betsabéval (Batseba), ami végül Uriás, (az asszony férje) meggyilkolásához vezetett.
Dávid király végül elismeri vétkét, bűnbánatot tart. A megözvegyült asszonyt magához veszi. Böjttel és imával küzd közös gyermekükért, ám az meghal. A történetnek azonban nincs itt vége, és a továbbiak azt is megmutatják, hogy ha a szív, a lélek nem gyógyul, és nem szabadul meg a bűnös késztetéstől – valamint a gonosz lélek kísértő, megkötöző hatalmától – akkor megszaporodnak a bajok és végül „elszabadul a pokol”. Dávid gyermekei öröklik apjuk hatalomvágyát, erőszakosságát, de nincs meg bennük az az eleven Isten-kapcsolat, ami ezt csillapítani és jó irányba becsatornázná. Egymás után fellázadnak apjuk ellen, hogy aztán elbukjanak. A sok családi intrika, belharc végén a fiatal Salamon lesz az új király.
Salamon fiatalemberként örökli a királyi trónt. Uralkodását nagyon jól, igazi lelki emberre utaló módon, alázatos szívvel kezdi. Áldozatot mutat be az Úrnak, s ezután „éjszaka megjelent az Úr Salamonnak álmában és azt mondta: Kérj, amit akarsz, s megadom neked. Azt mondta erre Salamon: Te a te szolgáddal, apámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, minthogy hűséggel, igazsággal s irántad egyenes szívvel járt színed előtt: megőrizted iránta nagy irgalmasságodat, s fiút adtál neki, s az ma az ő trónján ül. Nos tehát, Uram, Isten, te királlyá tetted szolgádat, apám, Dávid helyett: de én kicsiny gyermek vagyok, s nem tudok kimenni-bejönni, s itt áll szolgád a nép között, amelyet kiválasztottál, e mérhetetlen nép között, amelyet sokasága miatt megszámlálni, s megolvasni sem lehet. Adj tehát szolgádnak értelmes szívet, hogy ítélni tudja népedet, s megkülönböztethesse a jót és a rosszat, hisz ki tudná ítélni e népet, ezt a te hatalmas népedet? Tetszett e beszéd az Úrnak, hogy ilyesmit kért Salamon. Azt mondta azért az Úr Salamonnak: Mivel ezt kérted, s nem kértél magadnak sem hosszú életet, sem gazdagságot, s nem kérted ellenségeid életét, hanem bölcsességet kértél magadnak, hogy igazságot szolgáltathass: íme, szavad szerint cselekszem veled, s olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád hasonló sem előtted nem volt, sem utánad nem lesz. Sőt amit nem kértél, azt is adok neked: olyan gazdagságot tudniillik és dicsőséget, hogy hozzád hasonló még senki sem volt a királyok között sohasem. Ha pedig útjaimon jársz úgy, amint apád járt, s megtartod parancsolataimat és rendeleteimet, akkor még hosszú életet is adok neked.” (1Kir 3, 5-14)
Salamon Izrael legsikeresebb királya, országa uralkodása alatt érte el legnagyobb kiterjedését és befolyását. Gazdag volt és országát is gazdaggá tette. Templomot épített Istennek. Bölcsnek nevezték, minthogy valóban sok bölcsesség lakozott benne. Hogyan történhetett meg, hogy végül mégis oktalanná vált és egész Izraelt bűnbe vitte és romlásba taszította?
„Salamon király azonban sok idegen nőt szeretett meg: a fáraó lányán kívül moabita, ammonita, edomita, szidoni és hetita nőket, azok közül a népek közül való nőket, amelyek felől azt mondta az Úr Izrael fiainak: Ne menjetek be lányaikhoz, s közülük se menjen be senki sem a ti lányaitokhoz, mert bizonnyal elfordítják szíveteket, hogy az ő isteneiket kövessétek. Ezekhez ragaszkodott Salamon forró szerelemmel. Hétszáz királynői rangban levő felesége és háromszáz mellékfelesége volt és feleségei elfordították szívét az Úrtól. Amikor ugyanis már vén volt, feleségei arra csábították szívét, hogy más isteneket kövessen, s így szíve nem volt teljesen az Úrral, az ő Istenével, mint Dávidnak, apjának a szíve, hanem Astartét, a szidoniak istennőjét s Molokot, az ammoniták bálványát tisztelte Salamon, és azt cselekedte Salamon, ami nem tetszett az Úrnak, s nem követte oly teljesen az Urat, mint apja, Dávid. Ekkoriban építtetett Salamon templomot Kámosnak, a moabiták bálványának, a Jeruzsálemmel szemben levő hegyen, meg Moloknak, Ammon fiai bálványának, s ugyanígy járt el minden idegen feleségével, akik az ő isteneiknek tömjéneztek, s áldoztak.
Megharagudott erre az Úr Salamonra, hogy elfordult az elméje az Úrtól, Izrael Istenétől, aki kétszer is megjelent neki, s éppen azt parancsolta meg, hogy ne kövessen más isteneket, s ő mégsem tartotta meg, amit az Úr megparancsolt neki. Azt mondta azért az Úr Salamonnak: Mivel ezt tudtad, s mégsem tartottad meg szövetségemet s parancsaimat, amelyeket meghagytam neked, azért elszakítom tőled királyságodat és szolgádnak adom. Mindazonáltal apád, Dávid miatt nem a te napjaidban cselekszem meg ezt, hanem fiad kezéből szakítom majd el, s nem is veszem el az egész királyságot, hanem egy törzset meghagyok fiadnak, szolgám, Dávid miatt s Jeruzsálem miatt, amelyet kiválasztottam.” (1 Kir 11, 1-13)
Dávid király bukása folytatódik Salamonnál. Ő szintén a legkisebb fiú, és egy sokak által megvetett, bűnösnek tartott kapcsolatból született. (Féltestvéreivel való kapcsolata is tele van féltékenységgel, lenézéssel, vádolással.) Talán a lelki alkata is hasonló, mint apjáé. Mi motiválhatta még királyt a nők utáni fékezhetetlen vágyában? A gonosz lélek (paráznaság, bujaság lelke) megkötöző erején túl, ott van a birtoklás vágya, az Istennel való eleven kapcsolat elhanyagolása és így a be nem gyógyult lelki sebek állandó belső fájdalma…
Láthatjuk, hogy a lelki sebek milyen mélyen meghatározhatják életünket és milyen komoly változásokat, torzulásokat idézhetnek elő életünkben, környezetünkben. Milyen nagy szükségünk van tehát arra, hogy ezekből gyógyuljunk, és a rossz kényszerítő erejétől megszabaduljunk!
Isten azonban sohasem hagy minket egyedül bajainkban. Jézus Krisztus eljött, hogy a gonosz lélek hatalmát megtörje, az embereket meggyógyítsa és megszabadítsa. Amikor pedig a bűn elhatalmasodott, még jobban kiáradt a kegyelem (Róm 5, 20). Ez a mi időnkre adott nagy kegyelem pedig a Szeretetláng, amely „nagy csodákat tesz a szívek mélyén”.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
