Kétszázezer veszélyeztetett gyerek él Magyarországon
A Magyarországon él? gyerekek tíz százaléka veszélyeztetett, azaz több mint kétszázezren - jelentette ki Kovács Zsuzsanna, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet munkatársa. Az OECD-országok között a negyedik legrosszabb helyen áll Magyarország a verés vagy ellátatlanság miatt meghalt gyerekek arányát tekintve.
Kis Szent Teréz 12 mondása a szeretetről
Lisieux-i Szent Teréz ünnepét október elsején üljük. Nem is juthat eszünkbe nála jobb személy, hogy emlékeztessen minket arra, hogy egy kis adag szeretet is sokkal szebb hellyé teheti a világot. A francia karmelita apáca, aki 24 évesen halt meg, arról híres, hogy képes volt a legkisebb dolgokat is értékelni. Egy olyan üzenetet továbbított, ami a mai napig helytálló: csak egyetlen dologra van szükség ebben az életben – a szeretetre.
Korrupcióban hazánk India és Mexikó színvonalán
Az Ernst & Young felmérése alapján a hazai cégek még a régiós társaiknál is jóval több korrupcióval és vesztegetéssel találkoznak. Azonban senki nem tesz különösebben ellene semmit, a vállalatok elsősorban az állam hatékonyabb fellépéstől várnák a megoldást. Ahhoz azonban elég sok intézményen kéne javítani.
Láncra vert, megkínzott gyerekeket találtak egy nigériai korániskolában
Több mint 300, egyes lapok szerint közel 500, láncra vert gyerekre bukkantak rendőrök egy iszlám iskolában Nigéria főleg muszlimok lakta északi részén – írja a helyi rendőrségre hivatkozva az MTI. A Kaduna városában csütörtök este végrehajtott rendőrségi rajtaütésen őrizetbe vették a korániskolaként és drogrehabilitációs intézetként működő, fiúknak fenntartott intézmény 39 éves tulajdonosát és hat tanítóját. A nigériai Premium Times cikke szerint a gyerekek legalább három hónapja voltak bezárva és kínzásoknak kitéve.
Egy pici jó hír - több gyerek született hazánkban, mint egy éve
Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben. Az egyik szemünk ugyan sír - a halálozások száma is nőtt, - de a másik nevet: a születések száma még nagyobb mértékben. Viszont megint kevesebben házasodnak. Részletek:
Az eutanázia jogi engedélyezése ellen foglalt állást az olasz püspöki konferencia
A társadalom elveszítette józan gondolkodását Stefano Russo püspök, az olasz püspöki konferencia (CEI) titkára szerint, aki így kommentálta szeptember 26-án, csütörtökön az olasz alkotmánybíróság előző napi felmentő ítéletét egy támogatott öngyilkossági ügyben.
Bepereli az amerikai elnököt 43 katolikus szervezet
9 dolog, ami nem a kereszténység
Fontos tisztáznunk, hogy mi nem a kereszténység — annak érdekében, hogy megláthassuk, eddig helyesen éltük-e meg a hitünket. Ebben segíthet az a 9 szempont, melyet Brian Orme, a ChurchLeaders.com weboldal rendszeres szerzője megfogalmazott. A hozzájuk fűzött kommentárt – csakúgy mint az egész cikket – az Infaustus blog jelentette meg.
Ferenc pápa katekézise: A vértanúk az evangéliumhoz hű emberek!
Szeptember 25-én a Szentatya folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát. A diakónusi feladatkör létrejöttéről, István vértanúságáról, a szolgálat, a Krisztushoz való hasonlóvá válás és a tanúságtétel fontosságáról elmélkedett. Magyarra fordított katekézisét teljes terjedelmében közreadjuk.
Ilyen is van! - korrupciós vádak miatt eltávolított a pápa egy olasz püspököt
Korrupciós ügyek miatt eltávolított a pápa egy olasz püspököt egyházmegyéje éléről – írja a Vatikán hivatalos közleménye.
Pünkösdi ima Budapestért...
A nagy hagyományokkal rendelkező, évek óta megrendezett Gellért-hegyi pünkösdi ima Budapestért, Magyarországért és Európáért május 27-én 15 órától lesz. Részletek:
