Iszlám becsületgyilkosságok

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 30. szerda

A Pakisztáni Kohistan falu törzsi tanácsa halálra ítélt négy férfit és két nőt, miután egy mobiltelefonnal készített felvételből kiderült, hogy azok egymással is táncoltak egy esküvőn. A helyi hagyományok szerint a nőknek és férfiaknak tilos egymással táncolniuk, ezért a törzsi tanács szerint a hat ember megsértette a családja becsületét és paráználkodás miatt halálra ítélték őket.

A Neander-völgyiek halálukig segítették vak és siket családtagjaikat

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 07. hétfő

Egy iraki, kurdisztáni ásatáson, 1957-ben kerültek elő azok az emberi maradványok, melyek az empátia korai meglétét bizonyítják. A Neander-völgyi-maradványok lelőhelye, az iraki Shanidar-barlang után Shanidar 1 névre keresztelték. A csontok a vizsgálatok alapján egy férfi csontjai, aki mintegy 5 ezer éve élhetett. A Neander-völgyi több sérülése miatt képtelen lehetett egyedül boldogulni: elvesztette jobb karját könyéktől lefelé, sérüléseket szerzett jobb lábán, és sántíthatott, ráadásul a csontos kinövések alapján a régészek úgy vélik, siket is lehetett.

Szombaton Szeretet Földje Találkozó!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2010. szeptember 13. hétfő
Szeptember 18-án, szombaton lesz a Találkozó - lelki nap, gyógyító összejövetel, képzőművész kiállítás, templomok éjszakája... Részletek:

Nő a mélyszegénységben élők száma

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 06. vasárnap

"Magyarországon a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint felét. " Megint romlani kezdett a legszegényebb családok és azokban élő gyerekek helyzete – a Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE) készítette felmérésben a 2014-2017 közötti években vizsgálták a gyerekek körülményeit, esélyeit, az otthoni és az intézményi ellátásuk minőségét.

Gratulálunk!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 29. kedd

26 éremmel, kilenc arannyal minden idők legjobb magyar szereplését láttuk Debrecenben az úszó Európa-bajnokságok történetében, semmiben sem maradhat hiányérzetünk, hiszen négy kettős győzelem is volt a kilencből...

Hittel gyógyít Grégoire – A pszichiáterek is csodájára járnak Afrikában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 05. szombat

Grégoire Ahongbonon 65 éves, azelőtt autógumiszerelő volt Elefántcsontparton; ma házakat működtet korábban az utcán, szemétből élő, vagy a falujukban láncra kötött pszichés betegek számára. Az elmúlt három évtizedben 60 ezer embert kezeltek ezekben a házakban, amelyekben a betegek segítik a betegeket, közülük kerülnek ki a szakképzett ápolók is.

Püspöki válasz a szolidaritási aláírásgyűjtési akcióra

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2010. szeptember 07. kedd

Talán emlékeztek még rá, hogy a tavasszal, amikor a világi sajtóban több támadás is elindult az egyházunk, papjaink és két püspökünk ellen is, meghirdettünk egy aláírás-gyűjtési akciót, és a kezdeményezésbe bevontuk a Zarándok-honlapot is. Az összegyűlt többszáz aláírást elküldtük Spányi Antal székesfehérvári püspök úrnak is, aki levelélben így mondott köszönetet mindannyiunknak:

Brit bíróság: „összeegyeztethetetlen a bibliai hit az emberi méltósággal”

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 05. szombat

A transzgenderizmus elutasítása és a Genezis 1:27-be vetett hit az ítélet szerint alapvető jogokat sért. A megdöbbentő kijelentés Dr. David Mackereth brit keresztény orvos ügyében hangzott el, akit 26 éves szolgálat után bocsátottak el, saját bevallása szerint azért, mert nem volt hajlandó egy biológiai férfit nőnek nevezni — írja a the Daily Wire. A férfi ezt követően indított pert.

A szabadelvű nevelés negatív következményei

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2019. október 05. szombat

Diana Baurmind amerikai pszichológus az 1960-as években állapította meg a három fő nevelési stílust: a tekintélyelvű, a következetes és az engedékeny nevelést. Ő maga a következetes mellett tette le a voksát...

XIII. Országos Szeretetláng Imatalálkozó

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. május 29. kedd

XIII. Országos Szeretetláng Imatalálkozó 2012. június 9-én a Kispesti Jézus Szíve templomban. Részletek:

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2010. augusztus 16. hétfő

Az egész tömeg arra törekedett,
hogy megérinthesse Jézust,
mert erő áradt belőle,
és mindenkit meggyógyított.
(Lukács 6, 19)


Isten szeretete gyógyít

Gyógyító összejövetel Vácott,
a Szent Anna Piarista Templomban
2010. augusztus 20. péntek, 17 órától


 Közös ima, gyógyító mise, közbenjáró imaszolgálat

Buzdítás: Sipos Gyula

A szentmisét 18 órakor bemutatja: Bocsa József atya

Az összejövetel alatt könyvvásárlási lehetőség is van, és
kaphatók ingyenes kiadványaink is.

Szeretet Földje Szolgálat, Zarándok iroda, www.zarandok.hu, www.szeretetfoldje.hu