Minden harmadik lány első szexuális tapasztalata erőszak
Magyarországon a lányok átlagosan 17-18 éves koruk között veszítik el a szüzességüket, statisztikák szerint azonban évente több mint 35 ezer lányt ér szexuális erőszak már 15 éves kora előtt.
Pünkösdi alkalom gyógyító összejövetellel Gyálon
Pünkösd Gyálon 2012. május 28-án, hétfőn a római katolikus templomban és a Dobó Katica utcai játszókertben. A program részeként délelőtt gyógyító összejövetelt tartunk. Részletek:
Több tízezren követelték az abortusz teljes betiltását Pozsonyban
Több tízezren vonultak fel vasárnap Pozsonyban a terhességmegszakítás teljes betiltását követelve. „Aki megöl egy meg nem született gyermeket, az a nemzet jövőjét öli meg” – írták transzparenseikre a tiltakozók, akik azt szeretnék elérni, hogy még a nemi erőszakból származó terhesség vagy súlyos születési rendellenesség esetén se lehessen terhességet megszakítani. A szervezők szerint mintegy ötvenezer ember vett részt a meneten.
Óvatos remény - leállítják az abortusz-tabletta engedélyezését?
Nem kerül forgalomba az abortusztabletta Magyarországon - jelentette ki Szócska Miklós államtitkár egy tévém?sorban, aki ezt nem rendezhet? vitákkal magyarázta.
Hogyan tanítsuk a gyereket rendrakásra?
Christina Clemer texasi tanító- és óvónő a Motherly hasábjain gyűjtötte össze, hogy ők egy Montessori-óvodában hogyan ösztönzik a gyerekeket arra, hogy rendet tartsanak maguk körül. Ha te is azok közé tartozol, akik állandóan küzdenek azzal, hogy a gyerek otthon nem pakol el semmit, és már eleged van abból, hogy állandóan építőkockára lépsz, akkor próbáld ki a tanácsait!
Gyógyító alkalom a Cor et Lumen Christi szervezésében
„Te pedig nyújtsd ki kezedet gyógyításokra, hogy jelek és csodák történjenek szent Fiadnak, Jézusnak neve által.” (Csel 4, 30) - Gyógyító alkalom 2012. június 17. vasárnap 15 órától Budapesten, a Magyar Szentek Templomában. Mi is ott leszünk! Részletek:
Pio atya tíz tanítása új lökést adhat az életednek
Pietrelcinai Szent Pio, a stigmatizált ferences rendi szerzetes pap, akinek Isten különleges adományokat és karizmákat adott, minden erejét arra fordította, hogy megmentse a lelkeket. A szent mennyei születésnapján, liturgikus emléknapján, íme pár tanítása, amely a mi életünket is felrázhatja.
Magyarnak vallotta magát - megfosztották az egészségbiztosításától is
Felszólította egészségbiztosítója Gubík Lászlót - a magyar állampolgársága nyilvános felvállalását követően szlovák állampolgárságától megfosztott egyik felvidéki magyart -, hogy jelentkezzen ki az egészségbiztosítási rendszerből. Amennyiben Gubík László eleget a felszólításnak, elveszti az egészségügyi ellátásra való jogosultságát, ha viszont nem, pénzbírsággal kell számolnia.
Engedélyezik az abortusz tablettát hazánkban - tiltakozás!
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) megadta az engedélyt az abortusztabletta magyarországi forgalmazására. A Medabon nev? tablettát az indiai Sun Pharmaceutical cég hollandiai központja Magyarország mellett Svédországban, Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Norvégiában, Romániában és Szlovákiában is bevezetné. A gyógyszer spontán vetéléshez hasonló állapotot idéz el?. Hatására a nem kívánt magzat vagy petezsák er?s vérzéssel távozik a szervezetb?l, ezért nincs szükség m?vi beavatkozásra, vákuumszívásra és a méhfal kaparására. Az Alfa Szövetség tiltakozó akciót szervez:
A világ legnagyobb zöld programja
A Nagy Zöld Fal egy ma is futó afrikai projekt, és a neve elég jól leírja az eredeti elképzelést: az érintett országok egy gigantikus, közel 8000 kilométeres zöldsávot húznának fel a Szahara déli határa mentén, amely keresztbe átszelné az egész kontinenst. Emellett még a britek 1800 kilométeres Nagy Indiai Sövénye is eltörpül, pláne, hogy amíg annak a helyiek megvámolása volt a célja, ez Afrika legnagyobb környezetvédelmi és régiófejlesztési projektje.
Ferenc pápa: Bánjunk leleményesen az Úr által ránk bízott értékekkel!
Szeptember 22-én a vasárnapi evangéliumról, a tisztességtelen intézőről szóló jézusi példabeszédről elmélkedett a Szentatya a déli Angelus elmondásakor, egyúttal arra biztatta a híveket, hogy imádkozzanak az elvándorlókért és a menekültekért. A pápa magyarra fordított beszédét teljes egészében közreadjuk.
