Bepereli az amerikai elnököt 43 katolikus szervezet

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2012. május 24. csütörtök
Bepereli az Obama-kormányt Amerikában 43 katolikus egyházmegye és más katolikus szervezet a kötelező fogamzásgátlási biztosítás mint a vallásszabadság ellen tett lépés miatt.

Timothy Dolan bíboros, New York-i érsek a perindítást olyan szükséges lépésként értékelte, amely felmutatja az egyház egységét a vallásszabadság megvédésének érdekében. Május 21-i közleményében az Egyesült Államok püspöki konferenciájának elnöke leszögezte: próbáltak tárgyalni a kormányzattal és a kongresszussal is, amiről nem mondtak le, de az idő telik, miközben függőben vannak az alapvető jogok, és így veszélyben vannak az egyház szolgálatai.

Maga a püspöki konferencia egyébként nincs a perindító szervezetek közt. A vita még januárban kezdődött. Obamáék köteleznek minden intézményt arra, hogy kössön egészségügyi biztosítást munkatársainak, a biztosításnak pedig kötelezően magában kell foglalnia a sterilizációt, abortusztablettát, fogamzásgátlót.  Az intézkedés miatt akár be is zárhatnak a katolikus kórházak, iskolák és más, nem csupán vallási igényeknek eleget tevő intézmények.

Az intézkedés ellen eddig tizenegy pert indítottak, most a 43 egyházmegye, iskola és kórház  újabb tizenkét eljárást indított szerte Amerikában. Az egyházmegyék közt ott van maga a New York-i érsekség is. Úgyszintén a perindítók közt található több katolikus egyetem, így például a The Catholic University of America, a University of Notre Dame és a Franciscan University of Steubenville is – írja a Mandiner keresztény címlapja.

Magyar Kurír

You have no rights to post comments