A teljes búcsú lehetősége
Az Apostoli Penitenciária március 20-án dekrétumot adott ki, amelyben teljes búcsút engedélyez a koronavírusban szenvedő betegeknek, valamint azoknak, akik gondozzák őket és a világ minden hívőjének, akik imádkoznak értük.
Mosolygó mártír
A képen látható keresztény férfi iráni, és felajánlották neki, hogy tagadja meg Jézus Krisztust mint Urát és Megváltóját és vegye fel a muzulmán hitet, volt lehetősége dönteni, hogy az életét választja, vagy a Jézus Krisztusban való hitét, és akkor elveszti az életét… - képpel, csak felnőtteknek!
Mit tett Don Bosco járvány idején?
A félelmetes hír júliusban érkezett Torinóba. A kolera Liguriában volt a legnagyobb, Genovában hirtelen 3000 ember halt meg. Torinóban az első halálesetek július 31-én történtek. A király a királynővel és az egész királyi udvarral együtt zárt kocsiban elutazott Torinóból. Egy királyi kastélyban, a Caselette nevű kis településen, a Lanzo-i és a Susa-i völgyek torkolatánál kerestek menedéket.
Isten szeretete gyógyít - összejövetel Vácott, Nógrádmegyeren és Akasztón
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel május 17. pénteken Vácott, 18-án Nógrádmegyeren, lelki nap és gyógyító összejövetel 20-án, pünkösdhétfőn Akasztón. Részletek:
Hősies papok Olaszországban
Tíz olasz pap halt meg eddig a koronavírus járványban, és csak a cremonai egyházmegyében húsz papot kezelnek az orvosok. Közülük többen akkor kapták el a betegséget, amikor szentségeket szolgáltattak ki a kórházakban. Ambrózy Tamás móri plébános gondolatai a szomorú témában.
XXI. Szent István Könyvhét - a mi könyveink is ott vannak!
Ma (hétfőn) kezdődik a Szent István Könyvhét Budapesten, a Ferenciek terétől kissé bentebb található Egyetem téren. A mi könyveink is ott vannak a Szent Gellért Egyházi Kiadó pavilonjában (nem tévesztendő össze a Szent Gellért Kiadóval, aminek szintén van ott pavilonja!) - és minden könyvünk kedvezményes áron vásárolható! (Könyveinkről honlapunkon előzetesen is tájékozódni lehet, a Könyveink menüpont alatt.) A bevételt pedig missziós munkánkra használjuk fel!
Általános feloldozás, tökéletes bánat, lelki áldozás...
Általános feloldozás, tökéletes bánat, lelki áldozás... néhány fogalom magyarázata a következő időkre:
Szeretet Földje Alkotóközösség kiállítása
Szeretettel hívunk mindenkit a Szeretet Földje Alkotóközösség kilenc tagjának közös kiállítására, ami május 24-én nyílik Törökbálinton a művelődési házban. Részletek:
Újabb pert nyertek a devizaadósok a bankkal szemben
A helyzet nyomasztó, de nem muszáj beleőrülni
Koronavírus - a rengeteg beérkező információ könnyen szorongáshoz vezethet, különösen akkor, ha az ember kénytelen otthon maradni, és az ideje nagy részét a hírportálok, meg a közösségi oldalak pörgetésével tölti. Ez bizonyos mértékben elkerülhetetlen, ám mindenki tehet azért, hogy csökkentse a benne felgyülemlett stresszt úgy, hogy közben saját magát és a szeretteit is biztonságban tartja. A félelem leküzdése pedig nemcsak a krízist teszi könnyebben feldolgozhatóvá, hanem az egészségünk megtartásában is segíthet.
Példátlan EU-s döntés a koronavírus miatt: Magyarország is hatalmas összegekhez jut
Olyan horderejű döntéseket jelentett be most az Európai Bizottság a koronavírus miatti válságkezelés támogatására, amelyekre még a 2008-2009-es globális pénz- és tőkepiaci válság során sem volt példa.