Magyarországra érkezik Bosco Szent János ereklyéje
Bosco Szent János ereklyéje május 17-én érkezik Magyarországra. Az ereklye útjának részletes programja:
Legyünk bátrak! – Udvardy György veszprémi érsek videoüzenete veszélyhelyzet idején
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben megerősítő, bátorító videoüzenetet tett közzé március 15-én: "Az elmúlt napok eseményei mindannyiunkat mélyen érintettek. Átéljük, hogy mindaz, ami számunkra természetes, megszokott, a mindennapi tevékenység a család körében, az oktatásban, a társadalomban, nem annyira magától értetődő.
Történelmi szertartás: a szlovák televízió Észak-Komáromból közvetít misét
Pünkösd vasárnapján a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) az észak-komáromi Szent András-templomból közvetít magyar nyelvű misét. A szertartást a Duna World aznap kora délután sugározza.
Ferenc pápa Rómába sétált, a járvány végéért imádkozott
Március 15-én, vasárnap este Matteo Bruni, a szentszéki sajtóközpont igazgatója közleményben arról számolt be az újságíróknak, hogy délután, röviddel 16 óra után, Ferenc pápa elhagyta a Vatikánt, és ellátogatott a Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy imában forduljon Szűz Máriához, a Salus populi Romani-hoz [a római nép menedékéhez], akinek ikonját ott őrzik és tisztelik.
Újabb szcientológus trükk
Földtörténeti érdekesség
A dinoszauruszok idején 23,5 óráig tartott egy nap, és 372 napból állt egy év - Egy puhatestű fosszíliájának elemzéséből belga paleontológusok arra következtetnek, hogy 70 millió évvel ezelőtt egy nap még csak 23,5 óráig tartott, egy évben pedig nem 365, hanem 372 nap lehetett. A Föld tehát gyorsabban forgott a saját tengelye körül, így többször kelhetett fel és térhetett nyugovóra a Nap, mialatt a a Föld egyszer megkerülte.
Zarándoklat boldágga avatási szertartásra Rómába
A KERESZT CSENDES MUNKATÁRSAI SZENVEDÉS ÖNKÉNTESEI ÉS TESTVÉREI alapítójának Luigi Novarese atyának boldoggáavatása – akit XVI. Benedek pápa 2013. évi Betegek világnapjára küldött üzenetében példaként állított Egyházunk elé – május 11-én Rómában lesz. A zarándoklatra még mindig lehet jelentkezni, a programja a következő:
A nagy ökoszisztémák gyors összeomlásának kockázatára figyelmeztetnek kutatók
A bolygó nagy ökoszisztémái, mint az amazonasi esőerdő és a korallzátonyok, a korábban feltételezettnél gyorsabb ütemben omolhatnak össze – figyelmeztetnek a kutatók egy új tanulmányban, ami a Nature Communications folyóiratban jelent meg.
Koronavírus: Teréz nővér levele a kínai gyógyulásokról
"Regina nővérnek van egy kínai barátja Birminghamben. Ő mondta, hogy abban a városban (Wuhanban), ahonnan kiindult a vírus, van egy gyülekezet, amelynek minden egyes tagja (a gyülekezet pásztorát leszámítva) mindenki elkapta a korona vírust. A pásztor is megijedt, de elkezdett imádkozni, és megértette, hogy nem engedheti, hogy úrrá legyen rajta a félelem, mint a világon.
Szomália: 130 ezer gyermek halt éhen úgy, hogy a világ észre sem vette
Szomália középső és déli részén 18 hónap leforgása alatt 260 ezer ember halt éhen, fele részben öt év alatti kisgyermekek.
Bíró László püspök atya imafelhívása
Kedves Testvérek!
A hírekből tudjuk, hogy Franciaországban az alsóház után a szenátus is jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint az egyneműek is köthetnek házasságot, fogadhatnak örökbe gyermeket. Annak ellenére határoztak így a politikusok, hogy ezeket a döntéseket megelőzően a franciák hatalmas, milliós tömegeket felvonultató békés demonstrációkban tettek tanúságot a hagyományos házasság- és családeszményhez való ragaszkodásukról.