Uncategorised
Ferenc pápa: Mária iskolájában, hálával és reménnyel zárjuk az évet!
December 31-én délután öt órakor a Szent Péter-bazilikában a Szentatya vezette a Boldogságos Szűz Mária, Isten anyja főünnepének első esti dicséretét, amelyet szentségkitétel, az év lezárásaként a Te Deum himnusz eléneklése és a szentségi áldás követett. Az alábbiakban az esti dicséret során elhangzott teljes pápai beszéd fordítását közreadjuk.
Hans Urs Von Balthasar Máriáról, Isten anyjáról
"És amikor Pál az Egyházat "ránc és szeplő nélkül jegyesnek" mutatja be (immaculata: Ef 5,27), hol van ez a szeplőtelen? Bennem, bennünk biztos nem. Talán a túlvilágon? Az mégiscsak szomorú lenne, ha még a zsinagógában lennénk. Valahol tehát valóságosnak kell lennie. Ott, ahol Isten Igéje teljesen eljön, eljöhet, ahol befogadják, ahol egészen ember és test lehet, Máriában. Mi lenne tehát olyan központi a teológia és a lelkiség számára, mint ez az egyházi és világtörténeti szempontból jelentős hely, ahol ez megtörténik?"
Január 1. béke világnapja
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2023. évi téli ülésén úgy határozott, hogy 2024. január 1-én hazánk katolikus templomaiban különösen is imádkozzunk a békéért, de otthonainkban is imádkozhatunk:
Boldog Új Évet!
Ezzel a képpel kívánunk minden kedves látogatónknak, közreműködőinknek, támogatóinknak Istentől megáldott, békés, boldog új évet!
Jelentős változás a magyarországi békéltető testületeknél
A bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket is hozhatnak a békéltető testületek 2024. január 1-jétől – közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a fogyasztóvédelmi törvény 2024. január 1-jén hatályba lépő módosításai jelentősen átalakítják az alternatív vitarendezési fórumok szervezeti és működési kereteit.
A Szent Család ünnepe
A Szent Család az a család, melyben a megtestesült Ige földi életének legnagyobb részét töltötte; a családi élet mintaképe. 1969 óta karácsony nyolcadában ünnepeljük.
Ámulni Isten tettein
"Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott." (Lk 2,22–40)
Tudunk-e még ámulni Isten tervén és tettein?
Add Uram, hogy mindig friss szemmel, érzékeny és hálaadó szívvel tudjak feléd fordulni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az áldás teológiájának továbbfűzése – Teológiai megjegyzések a Hittani Dikasztérium dekrétumához
December 18-án Fiducia supplicans (magyaros fordításban: Bizalomteljes kérés) kezdettel dekrétumot adott ki a Hittani Dikasztérium. A dokumentum az egész világegyházban élénk visszhangot váltott ki, mivel a rendezetlen életállapotú katolikusok megáldásának lehetőségeiről nyilatkozott. A dokumentum pontos megértéséhez Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője teológiai elemzéseivel kívánunk hozzájárulni.
A magyar állam eladósodottságának okairól és következményeiről
Majdnem megduplázódtak 2023-ban a magyar állam kamatkiadásai, így több mint háromezer milliárd forintot kell költenünk csak a magunk előtt görgetett adósságaink kamataira. Az MNB legutóbbi Inflációs Jelentéséből kiderül, hogy magyar GDP 4,3 százaléka megy el erre, ami az EU országai között a legnagyobb érték, még a korábbi csúcstartó olaszokat is megelőztük ebben a mutatóban. Mi vezetett ide?
Eszement költekezés
A legfrissebb adatok szerint legalább 30 halálos és több mint 160 sebesült áldozata van az Ukrajnában péntekre virradóra végrehajtott, minden korábbinál hevesebb orosz légitámadásnak. A Sky News összefoglalója szerint mintegy 160 rakétát és drónt indítottak Ukrajna ellen, a célpontok zöme pedig Kijevben, Odesszában, illetve Lvivben és Harkivban található. A katonai létesítmények mellett szülészetet, iskolákat és lakónegyedeket is támadtak, és mintegy száz otthon sérült vagy semmisült meg összesen. De mennyibe kerül egy ilyen támadás? Itt van az elképesztő, milliárdos összeg:
Növekedj bennünk Krisztus!
"A Gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne." (Lk 2,36–40)
Ha befogadjuk a szívünkbe Jézust, Ő lakást vesz bennünk és így egyre inkább krisztusi életet élhetünk.
Növekedj bennünk Krisztus, hogy Isten kedvét találhassa bennünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Zelenszkij elnök megköszönte telefonon Ferenc pápának az ukrajnai béketörekvéseit
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos honlapján számolt be december 28-án, csütörtökön arról, hogy „telefonon beszélt Ferenc pápával, akinek köszönetét fejezte ki karácsonyi jókívánságaiért és a béke érdekében tett erőfeszítéseiért, főként az úgynevezett békeformula támogatásával”, amelyet immár több mint nyolcvan ország támogat.