Uncategorised
Teremtésvédelmi advent 4. - Hogyan történhet meg mindez?
Lukács evangéliumának elején két, látszólag hasonló kérdést olvashatunk. Az egyiket Zakariás teszi fel és a bukásához vezet, a másikat pedig Mária, ami utat nyit Istennek a megváltás műve megvalósulásához. Ez a két kérdés ma is életünk része. Nem mindegy, hogy melyiket tesszük fel, és egész bolygónk számára létfontosságú, hogy a feltett kérdésre hogyan válaszolunk.
Isten kegyelmes
"Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: János a neve." (Lk 1,57–66)
János, ami azt jelenti, Isten kegyelmes, megkegyelmez.
Köszönöm Uram, hogy ez a Te Örömhíred számunkra: kegyelmes vagy, Jézus Krisztusban megkegyelmeztél nekünk, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa a Római Kúria vezetőinek: Térdelő szívvel hallgassuk meg egymást!
Ferenc pápa beszédében három igén elmélkedett – meghall, megkülönböztetve felismer, jár –, melyek segíthetnek hitünk megélésében és szolgálatunk végzésében.Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Karácsony közeledtével sem csitul a háború a szomszédunkban - hírek + ima
Folyamatos dróncsapások; megsemmisült a vöröskereszt raktára is; Akunyin szerint Oroszország már majdnem totális diktatúra, és valószínű, hogy Putyin jobbkeze ölte meg Prigozsint - hírek + ima:
Közel száz menekült gyermek vett részt a Karitász-karácsonyon a Magyar Szentek templomában
A Katolikus Karitász 210 menekült részvételével rendezett karácsonyi ünnepséget december 21-én Budapesten, a Magyar Szentek templomában. Az eseményen Martos Levente Balázs püspök; Haborij Damján, a magyarországi ukrán görögkatolikus egyház lelkipásztora is jelen volt. A belső-ukrajnai és kárpátaljai gyerekek ünnepi műsora, majd közös ima után a részt vevő családok ajándékcsomagokat vehettek át.
Három béke-ima a Béke királyát kérve, 3/1:
Három nap és karácsony, Jézus Krisztus, a Béke fejedelme születésének ünnepe. Kérjük ebben a három napban imáinkkal, hogy hozza el ebbe a sokat szenvedett világba a békét. Első nap:
Mikor jön el a Messiás? - Erdő Péter bíboros válasza
Az index.hu nagyinterjút készített Erdő Péter bíboros úrral. Ennek utolsó kérdése volt a címben feltett kérdés. Itt a teljes kérdés és a válasz:
Oscar-listára került Buda Flóra Anna animációs filmje
Tíz kategóriában kihirdette a közelgő Oscar-díjátadó szűkített listáját a díjat osztó Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia: Greta Gerwig Barbie-ja öt jelöléssel vezeti a sort, de a magyar Buda Flóra Anna francia pénzből készült animációs rövidfilmjét, a 27-et is jelölték. A 27 című film tizennégy másik rövid animációs filmmel szerepel együtt a shortlisten, a végső jelöltek névsorát ebből a listából szűkítik majd le január 23-áig.
A legjobb példa a dicsőítő imára
"Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben..." (Lk 1,46–56)
A Szűzanya imája példa mindannyiunknak...
Áldunk és magasztalunk Istenünk, mert megváltottál és megmentettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ma van a téli napforduló - tények és érdekességek
Pénteken, december 22-én reggel 7:27-kor kel a Nap, és 15:56-kor nyugszik, vagyis a nappal alig nyolc és fél órát tart. A jó hír viszont, hogy ez a december 22-ei péntek egyben a téli napforduló napja, ettől kezdve "nem terjed tovább a sötétség", a világos periódus hossza ha lassan is, de növekszik.
Nem lesz többé művészettörténet tantárgy - az Akadémia tiltakozik
Az új Nemzeti Alaptantervnek (NAT) megfelelően az állami fenntartású középiskolákban 2024-től már választható tárgyként sem lesz elérhető a művészettörténet mint önálló tárgy, érettségizni gimnáziumokban és szakgimnáziumokban sem lehet majd belőle. A Magyar Tudományos Akadémia közleményben tiltakozik a döntés ellen.
A fegyverszünettől a valódi békéig – Karácsonyi kiengesztelődés a Koreai-félszigeten
Karácsony ünneplésekor a dél-koreai katolikus közösség a békéért és a kiengesztelődésért imádkozik északi testvéreivel az 1953-ban megkötött fegyverszünet 70. évfordulóján. A szöuli érsek karácsonyi üzenetében azt kívánja, hogy karácsony öröme töltse el az egész világot, adjon reményt és erőt különösen a háborútól szenvedőknek, az észak-koreaiaknak, a szegényeknek és minden rászorulónak.