Uncategorised
Követeljék, ragaszkodjanak és javasolják!
A Magyar Katolikus Családegyesület Elnökségének levele az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottsága magyar képviselőihez:
Krisztusi só és világosság
Jézus a hegyi beszéd elején, a nyolc boldogság elmondásakor teljesen azonosítja tanítványait önmagával és az Istentől küldött prófétákkal. „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5, 11-12) Ebben az azonosításban azonban nem csak a rosszat, az üldöztetést, és nem is csak a halál utáni nagy örömet és mennyei jutalmat tárja a hallgatói elé, hanem a hatalmas, Istentől jövő megbecsültséget is. A kiválasztottságról és az ezzel járó felelősségről egyaránt beszél amikor ezt mondja:
Teltházas magyar film Amerikában
A világ ügyesei a Pentagonban is lopnak
Óriási könyvelési hiányoságokat találtak a Pentagonnál, azaz az amerikai védelmi minisztériumnál – írja a Reuters. „1996 óta több mint 8,5 billió dollár (azaz 1,8 billiárd - milliószor milliárd - forint) tűnt el a hiányzó adatok, téves jelentések és auditálhatatlan főkönyvek tengerében″ – kommentálta a hírt a Verge.
Különleges „szívgyógyszert” mutatott be Ferenc pápa
Kis dobozkát mutatott fel Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság végén. Mint mondta, ez a Misericordina nevű új szívgyógyszer, amit a Szent Péter téren állók az önkéntesektől vehetnek át.
Ferenc pápának nem állt szándékában kritizálni azokat, akik hisznek a međugorjei üzenetekben
„A pápának nem állt szándékában kritizálni azokat, akik hisznek a međugorjei üzenetekben, annak ellenére sem, hogy az Egyháznak még nincs hivatalos álláspontja ez ügyben, viszont nem is tagadhatja, hisz évről évre óriási számú pozitív lelki gyümölcsöt terem." - interjú Andrea Tornielli Vatikán-szakértővel:
Egy kis optimizmust, ha kérhetnék!
Az egyik legnagyobb csapás, ami hazánkat sújtja, mindenképpen a pesszimizmus. Mintha mindig a rosszabbra számítanánk, nem mernénk reménykedni és álmodozókként bélyegeznénk meg a bizakodókat. Évszázados gyakorlatunk van ebben – mondhatnánk, ilyen történelem mellett ez nem csoda, csak épp vannak itt a környékünkön népek (például a lengyelek, akik országát három részre osztották és lenyelték, még saját államiságuktól is megfosztották többször is), akiket ugyanígy, vagy még jobban megrágott a történelem, mégis optimistábbak.
Szent Erzsébet ünnepén két szeretetlángos program
Szent Erzsébet ünnepén, Erzsébet asszony névnapján a budapesti és a törökbálinti Szeretetláng kápolnában is lesz imaóra és megemlékezés Kindelmanné Erzsébet asszonyról. Részletek:
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Székesfehérváron
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2013. november 24-én, vasárnap Székesfehérváron,
az Almássy telepi Krisztus Király Templomban. Részletek:
Mennyi mindenben segítenek a katolikus keresztények!
A remény jele
A Fülöp-szigeteki tájfun óriási pusztítást okozott. A remény jele a reménytelenségben az épségben maradt Jézus szobor:
(foxnewsinsider.com)
Jerikó - beszámoló az első imanapról
Kedves Testvérek! Pénteken, november 15-én megünnepeltük az imakilencedünk első imanapját a Kamaraerdei Kápolnában, és ezzel a zarándoklat megkezdődött. Ahogyan a Cseh Péter atya fogalmazott, olyan volt ez az imanap, mint a fogantatás pillanata.. Kilenc hónappal a zarándoklat megindulása előtt imádkoztunk magyar népünkért, a Szentlélek gyógyító és szabadító erejének kiáradásáért, a zarándoklat előkészületeinek sikeréért, kértük, hogy küldjön munkásokat a zarándoklatba.