Megbocsátás kegyelme
A szelíd és alázatos szívű Jézus, a megtestesült Irgalmasság a Miatyánkban azt imádkoztatja: „és bocsásd meg vétkeinket…” (Mt 6,12). A Fiú nagy vágya, hogy megtörténjen a teljes kiengesztelődés az Atya és minden gyermeke között. A keresztfán így imádkozik: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23, 34).
Isten pedig meghallgatta imáját, elfogadta áldozatát mindannyiunkért. „Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött (megbékélt) a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés (megbékéltetés) igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5, 19-20)
A megbocsátás kettős természetű: Isten Krisztusban kiengesztelődött, megbékélt velünk, de nekünk is meg kell békülnünk vele, azaz meg kell térnünk bűneinkből és elfogadni Isten ingyenes szeretetét irántunk. De kettős természetű azért is, mert bár Isten szeretete feltétlen, hogy ez mennyiben érvényesülhet életünkben, az feltételes, mert függ a mi válaszunktól is! Ennek pedig van egy fegyelmi és egy kegyelmi része. A fegyelmi rész könnyen érthető, a Miatyánk szövege pontosan megfogalmazza: „…miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6, 12). Megváltónk hozzá teszi magyarázatként: „Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat (vétkeiket), nektek is megbocsát a ti mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat (bűneiteket).” (Mt 6, 14-15)
Ezt a feltételes részt Jézus többször, többféleképp is nyomatékosítja, hogy az emberek megérthessék. Példabeszédben szól a gonosz szolgáról, akinek az ura elengedte a hatalmas adósságát, ő pedig nem engedte el szolgatársának a keveset , ezért ura megvonja tőle irgalmát és börtönbe veti. Egy másik példabeszédben a kiengesztelődéssel kapcsolatban a börtön képében felsejlik a tisztítótűz is (ami szintén Isten irgalmának a jele és a pokol elkerülésének utolsó módja): „Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.” (Mt 5, 25-26) Nem lehetünk tehát könnyelműek, törekednünk kell a bűn nélküli életre és mindig és mindenkinek meg kell bocsátanunk, hogy Isten megszentelő kegyelme mindig rajtunk nyugodjon és mi egészen Isten országában éljünk.
Van azonban a megbocsátásnak egy kegyelmi része, ami talán még fontosabb, mert ezáltal mi is Isten életének és cselekvésének aktív részeseivé leszünk! Ez pedig a mi megbocsátásunk kegyelmi ereje. Jézus ezt mondja: „Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.” (Jn 20, 23) Ez az oldás és kötés hatalma, ami a maga teljességében az Isten által erre felszentelt embereknek (papoknak) adatott a gyónás szentségében, a bűnbocsátás gyógyító, kiengesztelő, szabadító erejében. Ők Jézus nevében mindenkinek megbocsáthatnak, akár érintettek benne személyesen, akár nem. Azonban mi is megbocsáthatunk az ellenünk vétőknek (azaz a minket személyesen érintő helyzetekben, embereknek) és Isten csodálatos kegyelme itt is működésbe lép! Érdemes elolvasnunk a bűnös asszony történetét: „Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták Jézusnak: Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz? Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ. Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a véneken, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged? Az erre így szólt: Senki, Uram! Jézus ekkor azt mondta neki: Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!” (Jn 8, 3-11)
Először is megérthetjük, hogy egyedül Isten ítélkezhet teljes joggal fölöttünk, mert egyedül Ő teljesen bűntelen. Másodszor pedig láthatjuk, hogy ha az érintettek nem vádolnak, nem ítélnek, akkor Isten sem – és ez csodálatos! Ezek szerint, ha én megbocsátok az ellenem vétőnek, akkor Isten – rám való tekintettel, aki leginkább érintett vagyok – szintén megbocsát neki! Hiszen így megmenthetem az embereket a pokoltól! (A tisztítótűztől nem, mert a bűn nyomaitól meg kell tisztulnia a személyiségnek, hogy bejuthasson a mennyekbe…)
Micsoda hatalom! Micsoda kegyelem! Micsoda lélekmentő munka egyedül azáltal, hogy megbocsátok mindenkinek, nem írok fel tartozásokat, küzdök saját sértődöttségem, önigazultságom és lelki sebeim okozta frusztrációim ellen! Igen, meg akarok bocsátani minden ellenem vétőnek, még akkor is, ha érzelmeit tiltakoznak, ha értelmem kibúvókat keres! Igen, egészen krisztusivá akarok lenni, aki még a keresztfán is megbocsátásért könyörgött mindenkinek! Igen, mert ezt az utat követték az első tanítványok, ezt imádkozta István, az első vértanú és ez az egyház szolgálata az emberek felé: „Isten megbocsátotta vétkedet, menj békével”.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
MEGBOCSÁJTOK!
De sok bánat szűnne meg, és de sok átok,
Ha ezt a szót hallanám, hogy megbocsájtok.
Megállna a síró szemek könnypatakja,
Ha mindenki tiszta szívből megbocsájtana.
Ez a világ nagyon beteg, sírva kiált,
Pedig tudós nagy emberek gyógyítgatják.
De hiába! Nem szűnnek a sóhajtások,
Míg ezt a szót nem hallom, hogy "megbocsájtok".
A nemzetek zúgnak, itt-ott ki is törnek,
Vért adnak enni ezen szomjas földnek!
Azért vannak szántóföldön szétszórt sírok,
Mert nem hallom ezt a szót, hogy "megbocsájtok"!
Nagy emberek bíztak szebb, jobb jövőben,
Hogy szebb gondolat ül majd az emberek szívében.
Nos, lássuk csak, mit hoztak a századok?
Most sem hallom eme szót, hogy "megbocsájtok".
Úgy vágyok e szó után, de mindhiába,
Ellenség lett apa-fiú, anya-lánya.
Mért vannak a gyakori házassági elválások?
Mert nem hallom ezt a szót, hogy "megbocsájtok".
Én Istenem, merre menjek, mit is tegyek,
Ezen kedves szóra vajon hol lelhetek?
Bolyongó lábakkal bércre hágok, völgybe szállok,
De nem hallom ezt a szót, hogy "megbocsájtok".
Így keresve feljutok a Golgotára,
Rápillantok a középső keresztfára.
Ki rajta függ, így szól tihozzátok,
Jöjjetek el hozzám, én mindent "megbocsájtok".
Örömömben átölelem a keresztfát,
Felismerem rajta a nagy Isten fiát.
Én Istenem! Ezen szóért hálát adok,
És most úgy érzem, én mindenkinek
MEGBOCSÁJTOK!
pax sz.f.m.ep
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.