Riasztó demográfiai jövőkép hazánkról
Riasztó képet festett a hazai népesség demográfiai jellemzőiről és jövőbeni alakulásáról az MTA hétfői statisztikai és jövőkutatási minikonferenciáján Tóth G. Csaba, a KSH Népességtudományi Intézetének volt főmunkatársa:
Lehorgonyozva Krisztusban
"Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.” (Lk 21,5–19)
A világ jobbra-balra ingat - Jézus a horgony, ami megtart és megóv a sodródástól.
Köszönöm Uram, hogy megmentettél minket, és megőrzöl az örök életre! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Megszavazták z európai kisebbségvédelmi törvényt
Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel támogatta az őshonos kisebbségek jogainak európai uniós szintű védelmét sürgető Minority SafePack polgári kezdeményezésről szóló állásfoglalást – írta az MTI.
Az ukrajnai római katolikus püspökök felhívása a holodomor 90. évfordulója alkalmából
Az alábbiakban az ukrajnai római katolikus püspökök felhívását olvashatják, amit a holodomor – a szó jelentése: éhhalál; az Ukrajnában mesterségesen előidézett éhezés általi népirtás – 90. évfordulója alkalmából tettek közzé.
Hit nélkül lehetetlen
"Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1–8)
A hit emeli életünket a láthatóból a láthatatlan felé...
Hiszek Uram, segíts az én hitetlenségemen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Januártól büntetik a hálapénzt - röviden
Januártól jár az emelt bér az orvosoknak, és ezzel egy időben életbe lépnek a szigorú szabályok a hálapénzt (paraszolvenciát) elfogadókkal szemben. Akár egy évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az az egészségügyi dolgozó, aki kapja, és az a páciens is, aki adja a hálapénzt. Az egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát, ami jelenleg nyolcezer forint.
Ferenc pápa interjúja az America jezsuita lapnak
November 22-én a jezsuita America Media öt képviselője interjút készített Ferenc pápával a vatikáni Szent Márta-házban lévő otthonában. A beszélgetést tegnap este publikálta a jezsuita lap. A beszélgetés első részének magyar fordítását adjuk közre, amelyben a témák széles skálájáról beszélgettek a pápával: többek között az amerikai egyházban tapasztalható polarizációról, a rasszizmusról, az ukrajnai háborúról, a Vatikán és Kína kapcsolatáról, valamint az Egyház tanításáról a nők pappá szentelésével kapcsolatban:
Ha elveszíted, megnyered
"Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre." (Lk 17,26–37)
Önzés vagy önzetlenség, elzárkózás vagy közösség, gyűlölet vagy szeretet...
Segíts Uram, hogy szeretetből oda tudjuk ajándékozni életünket Neked és embertársainknak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Kivégzett gyermekkönyvíró, kenyérproblémák, hideg és sötétség - hírek + ima
Az orosz hadsereg megölte Volodimir Vakulenko gyermekkönyvírót Harkiv régióban. A férfinak még márciusban veszett nyoma az Izjum melletti Kapitolivka faluból. A halálhírét november 28-án hozták nyilvánosságra, fényképes bizonyítékokkal és DNS-vizsgálattal – írja a Korrespondent. A holttestét a megszállt Izjum felszabadítása után találták meg egy tömegsírban. A temetést a helyi temetkezési vállalat intézte, akik naplót is vezettek a halottakról – ebben is szerepelt az író neve.
XVI. Benedek pápa állapotáról
"Az Úr elvette a szavaimat, hogy megbecsüljem a csendet." - Joseph Ratzinger 93 éves. Az emeritus pápa számára egy ideje már nehézséget okoz a járás, így kerekesszékkel mozog, újabban pedig nehézségei vannak a beszéddel is - ám elméje tökéletesen világos maradt. Mindezt az új máltai bíboros, Mario Grech mondta el, akit Ratzinger maga szentelt püspökké 15 évvel ezelőtt.
Hol van Isten országa?
„Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézd itt van, vagy amott! Isten országa köztetek van.” (Lk 17,20–25)
Isten szeretetközösségében mutatkozik meg az Ország.
Köszönöm Uram, hogy szeretsz minket, és így mi is szerethetünk Téged és egymást! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult