Letartóztatták a hírhedt szektavezért emberkereskedelem és nemi erőszak gyanújával

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. november 30. csütörtök

Őrizetbe vették kedden a francia hatóságok a román Gregorian Bivolarut és további negyven személyt azzal gyanúval, hogy kapcsolatban állnak egy nemzetközi szektával, amelyik a jógagyakorlás leple alatt számos visszaélést követett el, írta a francia hírügynökségekre hivatkozva az Agerpres. Az információt elsőként a Liberation napilap közölte, ügyészségi forrásokra hivatkozva.

Ügyészségi források szerint a nemzetközi jógaszekta alapítója a 71 éves Gregorian Bivolaru. Őrizetbe vételekor kimenekítettek az otthonából 26 nőt, akiket „siralmas higiéniai körülmények között”, akaratuk ellenére tartottak fogva a „guru” házában. A szekta további fontos tagjait Párizs környékén, illetve Dél-Franciaországban vették őrizetbe. Az akcióban 175 rendőr vett részt.
Az AFP információi szerint a szekta a tantra jógát (a spiritualitás szexualitáson keresztül történő felébresztése) művelte, a „tanítások” célja pedig az volt, hogy az áldozatokat a szexuális kapcsolatok fenntartások nélküli elfogadására neveljék.
A szektát három nő jelentette fel a francia hatóságoknál, arra panaszkodva, hogy egy terembe zárták és bizonyos szexuális praktikákra kényszerítették őket. Ügyészségi források szerint a Gregorian Bivolaru által szervezett „tanfolyamok” célja az volt, hogy a résztvevőket különböző szexuális és/vagy fizikai tevékenységre vegyenek rá; több résztvevő panasza szerint az „ott-tartózkodásukért” a nőknek videochateléssel, a férfiaknak pedig fizikai munkával kellett fizetniük.
Bivolaru még 1990-ben, Romániában hozta létre a Movement for Spiritual Integration in Absolute (MISA) nevű jógaiskolát, amely ma már – Altman néven – egy egész nemzetközi hálózatot működtet. A párizsi ügyészség júliusban indított vizsgálatot a szekta ellen, többek között emberrablás, nemi erőszak és emberkereskedelem gyanújával.
A nyomozást egy francia emberi jogi civil szervezet feljelentése indította el 12 volt MISA-tag vallomását követően.
A Libertatea összefoglalója szerint Gregorian Bivolaru 2004 augusztusában távozott Romániából, miután bűnvádi eljárás indult ellene. Nyolc hónappal később Svédországban tartóztatták le, de menedékjogot kért, amit meg is kapott. Később, 2016-ban Franciaországban tartóztatták le és ki is adták Romániának, hogy letöltse a kiskorúval létesített szexuális kapcsolat miatt kapott hat éves börtönbüntetését. Bivolarut 2017 szeptemberében, egy év és két hónap után feltételesen szabadlábra helyezték, de rövidesen már a finn hatóságok kértek európai elfogatóparancsot ellene 2006 és 2013 között elkövetett bűncselekményekért.
2020-ban a kolozsvári törvényszék felmentette a 2007-ben indított perben, miután megállapították, hogy a vádak egy része, többek között az emberkereskedelem vádja is elévült.
(transtelex.ro)

You have no rights to post comments