Csalás volt a gyors hitel szegényeknek

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 12. csütörtök

Háromezer főt vertek át az egész országban egy fogyasztói csoport most előállított vezetői. A kár százmilliós nagyságrendű, a károsultak jellemzően egyébként is szegény vagy bajba jutott emberek.

Farkas és bárány

Kategória: Eheti
Megjelent: 2015. december 14. hétfő

Időről-időre megosztanak a világhálón olyan videókat, ahol köztudomásúlag „ellenséges viszonyban” lévő állatok – kutya és macska, sas és tyúk, oroszlán és kecske – békésen éldegélnek együtt. Könnyen eszünkbe juthat néhány szentírási idézet, például ez: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket.” (Iz 11, 6) Mielőtt azonban a messiási ígéretek beteljesülésének ábrándjába ringatnánk magunkat, nézzük meg, hogyan történhet ez meg az állatoknál, mert ez számunkra is tanulságos.

Kis erdei ösvény

Kategória: videók
Megjelent: 2021. augusztus 26. csütörtök

Az 4 és fél perces "kis színes" elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2021. augusztus 25-én. Szöveg: Sipos Gyula

Egyszerű gyógyszer a világ bajaira

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. február 23. vasárnap

"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak." (Lk 6,27–38)
Ha Jézusnak csak ezt az egy mondatát betartanák a világ gyermekei, megszűnne a háborúság és az éhezés...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Téli időszámítás - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. augusztus 28. csütörtök

A szokásosnál korábban lesz idén az őszi óraátállítás: 2025-ben október 26-ra virradó éjszakára esik, ami az elmúlt évek legkorábbi átállása.

Az Úr végső eljövetele... - a Pápai Ház szónokának első adventi prédikációja

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 08. hétfő

Az Úr végső eljövetele, habozás nélküli várakozás címmel tartotta meg Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka első adventi prédikációját december 5-én, pénteken kora délelőtt a VI. Pál aulában XIV. Leó pápa, a Római Kúria tagjai és a legfőbb szerzetes-elöljárók jelenlétében.

„Európa Kasszandrája” a globális szexuális forradalomról

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 12. csütörtök

Gabriele Kuby német szociológus tíz könyvet írt a szexuális forradalom, a feminizmus és a genderideológia társadalmat fenyegető hatásairól. Legújabb könyve megjelenése kapcsán a Catholic World Reportnak adott interjúját foglaljuk össze.

Az Irgalmasság Legkisebb Kapuja hazánkban

Kategória: Eheti
Megjelent: 2015. december 07. hétfő

Jelképesen, nem hivatalosan, de nagyon is valóságosan. Ahol Szent Fausztina nővér csontereklyéje van az oltárban és az Irgalmas Jézus képe a szentségház felett. Ahol évtizedek óta folyik az ima és engesztelés: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ez a Szeretetláng kápolna Törökbálinton.

A szikla

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. február 22. szombat

"Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta." (Mt 16,13–19)
Ragaszkodjunk az Egyházhoz, amit ma is támadnak kívülről és belülről, de mégis fennmarad...
Ajándékozz meg minket és egész Egyházadat Péter hitével Urunk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Voice of Spirit: Jézus az Úr mindörökké

Kategória: videók
Megjelent: 2021. augusztus 25. szerda

Voice of Spirit: Jézus az Úr mindörökké - Zene és szöveg: Szakály Mátyás, kép: Sípos (S) Gyula

Szeretetláng Fesztivál szombaton!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. augusztus 28. csütörtök

Szombaton, augusztus 30-án 10 órától Budapesten, a Máriaremetei Kegytemplom parkjában. Mi is kint leszünk a könyveinkkel - amiket ott kezdvezményes áron lehet megvásárolni -, és ingyenes kiadványainkkal, és részt veszünk a szolgálatban is. Részletes program: