Farkas és bárány
Időről-időre megosztanak a világhálón olyan videókat, ahol köztudomásúlag „ellenséges viszonyban” lévő állatok – kutya és macska, sas és tyúk, oroszlán és kecske – békésen éldegélnek együtt. Könnyen eszünkbe juthat néhány szentírási idézet, például ez: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyerek is elterelgetheti őket.” (Iz 11, 6) Mielőtt azonban a messiási ígéretek beteljesülésének ábrándjába ringatnánk magunkat, nézzük meg, hogyan történhet ez meg az állatoknál, mert ez számunkra is tanulságos.
Néhány egyszerű dolog szükséges a „farkas és a bárány békés együttéléséhez”:
-Az állatok jól legyenek lakva. A rendszeresen megetetett kutya nem hajtja a macskát, sem a sas a tyúkot, mert nincs rá oka. Aztán azt is tudja, hogy rendszeresen hozzák az ennivalót, miért is fárasztaná magát? Ránk aktualizálva: ha a munkás megkapja a neki járó bért (ha nem, az égbekiáltó bűn a keresztény tanítás szerint), ha a szegény jól lakik, az önmagában is erősen csökkenti a feszültségeket. Embernek, állatnak szükséges a szociális tér – ha ez megvan, az már fél győzelem…
-Van valaki, aki gondot visel rájuk, fegyelmezi és összeszoktatja őket. A gazda segítsége nélkül nehéz az összeszokás, mert nincs, aki fegyelmezze az ösztönöket és vágyakat. Nincs aki enni adjon és aki segítse a társas együttlétet. Kell, hogy legyen valaki, akitől megérti a jószág, hogy a másik állat is szeretve van és nem szabad bántani. Ránk aktualizálva ez jelentheti a társadalmi összetartozást, a törvények erejét, de leginkább Isten gondoskodó szeretetét. Ha ez kivesszük a kapcsolatokból, annak háborúskodás lesz a vége.
-Nem elég az etetés, nem elég a fegyelmezés, az állatoknak is meg kell tanulniuk egymás „nyelvét”. Hogy a farok csóválás nem az idegesség jele, hogy a lapulás nem támadó szándék… ha ezt nem sajátítják el, önkéntelenül is félreértik egymást és ebből tragédia lehet. Ugyanígy az embereknél is, a kulturális különbségek figyelembe nem vétele egymás totális félreértéséhez, a fenyegetettség érzéséhez és agresszióhoz vezet. Nekünk is tanulnunk kell egymást, agyunkkal is, de még inkább a szívünkkel, megértő, elfogadó szeretettel.
-Mindezen felül van a kegyelem. Időnként semmit sem teszünk, és mégis elfogadják egymást az állatok. Az oroszlán nem eszi meg a ketrecébe beengedett egyik zsákmányállatot, hanem együtt él vele, miközben az összes többit prédának tekinti és befalja. A sas együtt él a fekete tyúkkal, de csak azzal az eggyel, a többit támadja… ki érti ezt? Valami titokzatos dolog működik ott, amit most kegyelemnek nevezek csak azért, hogy kitágítsam az emberek és az egész teremtett világ felé. Ez a kegyelem tartja össze a világmindenséget, és ennek a neve Szeretet, a neve Irgalmasság – Isten közöttünk való lakozása. Kérnünk kell Őt, járjon át minket is szeretetével, irgalmával, hogy mi is így tudjunk élni és szeretni. (Most imádkozhatsz a saját szavaiddal is…)
Igen, ez Isten országa, ez a Messiás ideje, így élhet együtt a bárány és a farkas, várakozásunk egész ideje alatt, amíg minden be nem teljesül…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
Ez a néhány szó odairányította a figyelmemet a szentmise rendjének, a liturgiának jelentőségére.
Ez az írás pedig figyelmeztet, milyen fontos nekem a hétköznapok rendje, a hagyomány tisztelete és a család összetartó ereje, mert ebben a rendben, a hagyományaink szerinti rendben tanuljuk meg egymás tiszteletét és az összekülönbözés ek alkalmas feloldását.
Az iskola ehhez hasonló ismeretet ad mind azoknak, akik engedelmességbe n elfogadják a tanítást.
Köszönöm.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.