Az élet legyőzheti a félelmet...

A járványügyi veszélyhelyzet során sokat halljuk: az emberi élet védelme most a legfontosabb. Március 15-én hunyt el meg az első koronavírusos magyar beteg, azóta már tizen meghaltak a járvány következtében. Arról is tudnunk kell, hogy március 15. óta nyolcszáz születendő gyermek is az életét vesztette, abortuszban. Az ő védelmükről sem feledkezhetünk meg, amikor az embereknek egy feladatuk van, vigyázni egymásra!
A Hit évében imádkozzunk gyakrabban a rózsafüzért
A Szentatya a vasárnapi Úrangyala-ima előtt mondott beszédében arra hívott mindenkit, hogy imádkozza a rózsafüzért egyedül, a családban, a közösségekben Mária iskolájára bízva magát.
400.000 önkéntes jelentkezett...
Egy nap alatt 405 ezer önkéntes segítő jelentkezett Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány elleni harc miatt, írja a BBC. A Boris Johnson vezette kormány keddi felhívása eredetileg 250 ezer önkéntesről szólt, a segíteni vágyóknak köszönhetően bőven túlszárnyalták a célkitűzést. Az önkéntesség feltétele a nagykorúság és a jó egészségi állapot volt.
Idén is megrendezik a Magyar Katolikus Kultúra Napjait
Hofi atya: Vallomás egy szívműtétről, avagy a kórházi műtő mint liturgikus tér
Hofher József SJ, vagy ahogy sokan ismerjük, „Hofi atya” megindító vallomása szívműtétjéről:
Új Evangelizáció Konferencia I.
Az Országos Lelkipásztori Intézet által szervezett "Új Evangelizáció Konferencia I." részletes programja:
Köztünk élő szentek
A lombardiai Casnigo városából való 72 éves Giuseppe Berardelli papi szolgálatának teljesítése során koronavírus-fertőzött lett, kórházba szállították.
Elvitte a kukoricatermést is az aszály
A kukoricatermés várhatóan alig lesz több négymillió tonnánál az idén, az ország akár behozatalra is szorulhat.
A keresztényellenességről tartottak szemináriumot az EP-ben
A következő világjárvány megelőzhető lenne
Három évvel ezelőtt Daniel R. Brooks Magyarországon dolgozó amerikai kutató és magyar munkatársai kidolgozták az úgynevezett DAMA-protokollt, éppen az olyan krízishelyzetek megelőzése érdekében, amilyenbe most jutottunk. Felismerték, hogy ha csak a vészhelyzetek kirobbanása után reagál a világ, akkor nagyon nehéz megakadályozni a nagy bajt.
Ferenc pápa: Bátran imádkozzunk, mert az Úr képes közbeavatkozni
Súlyos gazdasági nehézségeket okoz a koronavírus-járvány világszerte, ezért Ferenc pápa március 23-án, hétfőn reggel bemutatott szentmiséjét főként azokért a családokért ajánlotta, ahol a korlátozások miatt a szülők nem tudnak dolgozni menni. Homíliájában a Szentatya az imádság szerepét hangsúlyozta, melyet hittel, állhatatosan és bátran kell végezni.
