Halljuk meg a kirekesztő szavakat! – Imádság a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján
Az imádságon jelen voltak a 2008–2009-es merényletek áldozatainak hozzátartozói Kislétáról és Tatárszentgyörgyről. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket a közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban. Jelenlétük, az emlékezéshez való hűségük tanúság az imádság vigasztaló erejéről. A hívek sorában ült Sólyom László volt köztársasági elnök is.
„Ne álljunk ellen a Szentléleknek!” – Ferenc pápa kedd reggeli homíliája
Ferenc pápa XVI. Benedekért ajánlotta fel kedd reggeli szentmiséjét, az emeritus pápa születésnapja alkalmából. A Szent Márta-házban bemutatott szertartáson a vatikáni Kormányzóság alkalmazottai voltak jelen. Homíliájában Ferenc pápa utalt az első olvasmányra, Szent István diakónus vértanú szavaira: „Ti keménynyakúak, mindig ellenálltok a Szentléleknek!”
Ferenc pápa segélyezési programja négy év alatt egymillió embernek nyújtott segítséget Ukrajnában
A pápa Ukrajnáért elnevezésű projekt 2016-ban indult el 15 millió euró befektetéssel, és lassan a végéhez közeledik. Egyik gyümölcse az ökumenikus jótékonysági együttműködés, amely tovább folytatódik. A vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa felhívást intézett a donbászi tűzszünet kapcsán, amelyről Eduard Kava, Lviv (Lemberg) segédpüspöke nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.
Medjugorje plébánosa Magyarországon
"A Béke Királynője, égi Édesanyánk már majdnem harminckét esztendeje fáradhatatlanul hív bennünket a Jézushoz vezető útra, a szentség útjára. Utolsó üzenetében is imádságra hív és azt mondja: „Drága gyermekeim imádságotok és böjtötök által Fiam el fogja űzni keresztjével a sötétséget… és erőt fog adni az új élethez.” Imatalálkozóink alkalmával Marinko Šakota atya, a Szűzanya hiteles apostola lesz segítségünkre, hogy megértsük és életté váltsuk Édesanyánk, Mária üzeneteit." Részletek a helyszínekről és programokról:
Már Európában is: háború a vízért
Súlyos vízhiány sújtja a Krím félszigetet, amelyet korábban, amíg Ukrajnához tartozott, túlnyomó részben észak felől, a Dnyeper folyóból láttak el vízzel. Az oroszok nem tudták ezt pótolni 2014 óta, amióta annektálták a területet...
Ferenc pápa az amerikai női rendek szervezetének felülvizsgálata mellett
Megerősítette Ferenc pápa a Vatikán azon értékelését az amerikai női rendek vezetését tömörítő konferenciával kapcsolatban, amely súlyos doktrinális problémákat kifogásol a konferencia működésében.
Egészségügy: hat megyében nincs közfinanszírozott fogászati ügyelet
Hat megyében nincsen 24 órás, közfinanszírozásból fenntartott fogászati ügyelet. Az érintett megyékben él az ország ötöde. Erről a Magyar Orvosi Kamara alelnöke számolt be. Nagy Ákos szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozási listáján nem szerepel tb-szerződött fogászati ügyelet az alábbi megyékben: Csongrád-Csanád, Somogy, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Veszprém.
Nick Vujicic Magyarországon
A kéz és láb nélkül született férfi 17 éves kora óta tart előadásokat a világ szinte valamennyi országában, mellyel célja, hogy küzdeni tudásra tanítsa az embereket, illetve megerősítse őket abban, hogy ne adják fel álmaikat.
A magyar csapat mindent vitt
Stella bíboros az új vatikáni instrukcióról: A plébániák ne szolgáltató hivatalok legyenek!
A plébániai közösség lelkipásztori megtérése az Egyház evangelizáló küldetésének szolgálatában címmel adta ki július 20-án a Klérus Kongregációja új instrukcióját, melyben többek között a plébániák megreformálásáról, a hivatások hiányáról és a világi hívek igehirdető tevékenységéről van szó. Beniamino Stella bíboros, a testület prefektusa nyilatkozott a dokumentum létrejötte kapcsán.
Az Alzheimer és a demencia gyógymódját találhatták meg
Visszafordítható az Alzheimer-kórral járó emlékezetromlás, ráadásul még a betegség előrehaladott állapotában is - állapították meg ausztrál kutatók, akik egereken teszteltek egy új kezelési eljárást - írja az MTI.

