Ez is tisztulás - letartóztatták a vatikáni vagyonkezelőség emberét

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 29. szombat

Az olasz rendőrség pénteken letartóztatta Nunzio Scarano salernói püspököt, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének (Apsa) tagját pénzmosás, korrupció, csalás vádjával. A dél-olaszországi Salerno ügyészségének letartóztatási parancsa szerint Scarano 20 millió eurót próbált Svájcból Olaszországba csempészni ismerősi számára.

Kétmillióan követelik a Pornhub betiltását

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 04. péntek

Fél évvel a közzététele után már több mint kétmillióan írták alá az amerikai igazságügyi minisztériumnak és különböző befolyásos politikusoknak címzett petíciót, amely a Traffickinghub nevű kampány része. „A Pornhub, amely a világ legnagyobb és legnépszerűbb pornóoldala, folyamatosan engedélyez, közzétesz és profitál olyan videókból, amelyek gyerekek megerőszakolását, szexkereskedelmet és a nem kölcsönös megegyezésen alapuló, nőket és kiskorúakat kihasználó tartalmakat mutatnak be. Azt akarjuk, hogy a Pornhubot állítsák le, vezetőiket pedig vonják felelősségre ezekért a bűncselekményekért” – fogalmaz a petíció.

Takarókkal óvják a Rhone-gleccsert

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 28. péntek
Svájci kutatók minden nyáron a végsőkig elmennek, hogy megvédjék az Alpok egyik legidősebb ismert gleccserét.

Elveszett ókori erődítményt találtak Izrael területén

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 04. péntek

Az időszámítás előtti 12. század igen mozgalmasan alakult a mai Izrael területén. A korszakban hoztak létre nem megerősített településeket az izraeliták a modern Izrael középső részén és Ciszjordánia területén húzódó Júdeai-hegységben. A filiszteusok ezzel egy időben nyugaton, a Földközi-tenger déli részén alapítottak olyan városokat, mint Askelón, Asdód vagy Gát.

Társkereső lelkigyakorlat az Isteni Szeretet Közösség házában

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 27. csütörtök

"Örömmel értesítelek benneteket, hogy a korábban meghirdetett Társkereső lelkigyakorlat első részét július 13-án, szombaton, fogjuk megtartani nők részére, létszámtól függetlenül." Részletek:

Szent István élete ihlette a Nibelung-éneket?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 04. péntek

Szent István és Gizella annyira meghatározó alakjai voltak koruknak, hogy még 200 év múltán is élénken éltek a krónikások emlékezetében, olyannyira, hogy amikor a Nibelung-éneket – amelyek több változata is létezik és amely tulajdonképpen egy Izlandtól a Duna-kanyarig ívelő fantasztikus regény – papírra vetette az ismeretlen passaui szerző, akkor az egyik főszereplőt, Attilát, a hunok királyát nem másról, mint Szent Istvánról mintázta. A Nibelung-ének Attilája ugyanis egy européer, megegyezésre törekvő, a kereszténységgel kacérkodó megfontolt uralkodó, feleségén, Krimhildén, pedig átsejlik Passaui Gizella, azaz Gizella királyné alakja.

A Szűzanya 2013. június 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 27. csütörtök

„Drága gyermekek! Örömteli szívvel szeretlek mindnyájatokat és arra hívlak benneteket, hogy közeledjetek Szeplőtelen Szívemhez, hogy még közelebb tudjalak vinni benneteket Fiamhoz, Jézushoz, és Ő békéjét és szeretetét adja nektek, amely mindnyájatok eledele.

Ferenc pápa: A járvány utáni időszak egyetlen járható útja a szolidaritás!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 03. csütörtök

Szeptember 2-án a Szentatya „a világ gyógyításáról” szóló katekézissorozatának 5. elmélkedését tartotta az Apostoli Palota Szent Damazusz-udvarán, 189 nap után immár ismét hívők személyes jelenlétében. Katekézisének a Szolidaritás és a hit erénye címet adta. A pápa katekézisének teljes fordítását közreadjuk.

Hűséges későn kezdők

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. szeptember 03. csütörtök

A legújabb agykutatási eredmények összefüggést mutattak ki a korán elkezdett szexuális élet és az elköteleződésre való képtelenség között.  Joe S. McIlhaney Jr. és Freda McKissic Bush mindketten szülész-nőgyógyász kutatóorvosok, könyvükben (Hooked, New Science on How Casual Sex Is Affecting Our Children - Fennakadva, Új tudományos eredmények arról, milyen hatással van az alkalmi szex a gyerekeinkre) arról számolnak be, hogy minél fiatalabb korban kezdi el valaki a szexuális életet az elköteleződés vágya nélkül, annál inkább csökken a képessége a későbbi elköteleződésre.

XIV. Országos Szeretetláng Találkozó

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 25. kedd

2013. június 29-én, szombaton 9-17 óráig Budapesten, a Kispesti Jézus Szíve templomban Részletek:

Díszvendég: Magyarország

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. június 24. hétfő
Célegyeneséhez érkezett az idei tíznapos washingtoni Smithsonian Folklife Festival (SFF) előkészítése, amelynek meghívott díszvendége Magyarország lesz. A június 26-30., illetve július 3-7. között megtartandó fesztiválon Magyar örökség - Az újjáéledés gyökerei címmel mutatkozik be a magyar zene, tánc, kézművesség, borászat és gasztronómia az amerikai főváros szívében.