Ez történik, ha folyton kritizálnak
Érdekes kutatást végzett el Pennsylvaniában a Lafayette College nevű egyetem kutatói csoportja: tartós párkapcsolatban élő 57 és 85 év közöttieket vizsgáltak, de a legérdekesebb adatot akkor kapták, amikor a vizsgálatot 5 év után megismételték. Az első kutatásban 1734 amerikait interjúvoltak meg, férfiakat és nőket egyaránt, az átlagéletkoruk 68 év volt. 90%-uk házasságban élt, de a többiek is együtt éltek valakivel intim kapcsolatban. Az egyik kérdés az volt a kérdőívben, hogy az illető hogy érzi, milyen gyakran kritizálja őt a házastársa/partnere. Három választási lehetőség volt: „szinte soha vagy soha”, „néha” és „gyakran”.
Washington kiáll az erdélyi magyar egyházakért
Az amerikai kongresszus húsz képviselője levélben kérte csütörtökön John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait.
Háborús feszültségek Európában északon és délen
Ha valaki nem találta volna elég forrónak a nyarat, annak elég a Balti- és a Földközi-tenger medencéjéből érkező hírekre figyelnie: északon és délen egyaránt jó pár ország között alakult ki katonai feszültség. Idegeskedik az USA és az EU is.
Egy jó hír - egyre kisebb az Antarktisz feletti ózonlyuk
A meteorológusok legújabb mérései szerint egyre kisebb az Antarktisz feletti ózonlyuk. Az ózonlyuk kezd bezárulni - mondta Gert König-Langlo, a német Neumayer III. Antarktisz-kutatóállomás vezetője szerdán Bremerhavenben. A szakértő szerint három éve észlelhetők a gyógyulási folyamat jelei. A javuló ózonértékek hátterében König-Langlo szerint a fluor-klór-szénhidrogén-gázok felhasználásának világszintű tilalma áll.
Mit lehet tenni, ha fullad a maszkban vagy irritálja a bőrét?
1. Mit lehet tenni ha úgy érzi, nem kap levegőt a maszkban?
A szakemberek szerint ha nem áll valamilyen betegség a háttérben, akkor csak pszichés okai lehetnek annak, ha valaki úgy érzi, nem kap levegőt. Ahhoz ugyanakkor, hogy az ember megszabaduljon ettől az érzéstől, egy sor dolgot tud tenni:
Evangelium Vitae-nap a Szent Péter téren a pápával
Ferenc pápa szentmisét mutat be június 16-án vasárnap délelőtt fél 11-kor a Szent Péter téren. Erre abból az alkalomból kerül sor, hogy a hit évében Evangelium Vitae napokat rendeznek az élet védelméért – tájékoztatott a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala.
„Az Úrtól kapott álmaimból táplálkozom” – Látogatóban Kótai Józsi evangelizáló zenésznél
Edelény Miskolctól 25 kilométerre északra, a Bódva völgyében fekvő kisváros. Külső területein földszintes, szerény kis családi házak sorakoznak. Ezek egyikében lakik Kótai József a feleségével és legkisebb gyermekükkel, a tizennyolc éves Esmeraldával. Nagyobbik lányuk, Alexandra Lakon él a férjével és három gyermekükkel. A fiuk, Józsi pedig Edelényben. Házasember ő is, egy kisfia van.
Ismét 40 órás szentségimádás
London: egyházi vezetőkkel együtt tüntettek az éhezés megszünéséért
Egész Nagy-Britanniából 45 ezren gyűltek össze Londonban, hogy felhívják a világ vezetőinek figyelmét: korunk legnagyobb botránya az éhezés.
Lelki erő: meghalt az éhségsztrájkoló ügyvédnő
Meghalt egy Törökországban bebörtönzött, éhségsztrájkoló emberi jogi ügyvédnő, aki drámai tiltakozásával azt akarta elérni, hogy tisztességes bírósági tárgyalást tartsanak mind az ő, mind 17 kollégája ügyében, írja az MTI. A 42 éves Ebru Timkit csütörtök éjjel hunyt el egy isztambuli kórházban 238 napnyi éhségsztrájk után. Júliusban került kórházba, halálakor már csak 30 kilogramm volt.
A belarusz püspökök tiltakoznak, amiért a rendfenntartó erők lezárták a minszki templom kapuit
„Megengedhetetlen és jogszerűtlen eljárás volt. A templom Isten szentélye, bárki szabadon látogathatja” – a minszk-mahiljovi egyházmegye általános vikáriusa, Jurij Kazabucki erőteljes szavakkal ítélte el a rendfenntartó erők augusztus 26-i akcióját.
