Fontos állomásához érkezett Isten szolgája Bálint Sándor boldoggá avatásának

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 19. péntek

Március 17-én Kiss-Rigó László püspök megbízásából Németh Norbert, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római ágense a Bálint Sándor néprajztudós boldoggáavatási eljárására összeállított Positio huszonnégy példányát adta át a Szentek Ügyei Kongregációjának.

Elindult az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akció

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. december 06. szombat

A Katolikus Karitász december 7-én Nyíregyházán indítja el az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű országos szolidaritási akcióját. A program megnyitójára az első ízben megszervezett „Szent Miklós udvara” rendezvénysorozat keretében kerül sor - tájékoztat a Karitász sajtószolgálata.

József és Mária - egy igaz ember oltalma alatt

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 19. péntek

Már az Ószövetség idejéből olvashatunk olyan emberekről, akikkel álmok útján közölt ismereteket az Úr. Ilyen volt Dániel próféta és József, aki az egyiptomi fáraó álmait is megértette és egész nemzetségét megmentette az éhínségtől és a haláltól. Joel próféta pedig előre megprófétálta: "Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak.  Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban.” (Jo 3, 1-2)

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az egyházi ügyekről

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. december 05. péntek

Sok téma, a cigánypasztorációtól kezdve a Karitaszon át az állammal kapcsolatos konfliktusokig...

A lelkiismeretesség lenne a hosszú élet titka?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 18. csütörtök

A lelkiismeretesség az a tulajdonságunk, ami megmutatja, hogy mennyire vagyunk célorientáltak, kitartók és rendezettek. A magas értékkel rendelkezők tudatosak, érzelmeiket jól kordában tartják, és mindig szem előtt tartják a céljaikat. Előre terveznek, számolnak a határidőkkel. A hosszú élettartam pedig, úgy tűnik, a lelkiismeretességünkhöz kapcsolódik leginkább. Az embereket azonban nemcsak az elméletek érdeklik, természetes, hogy meg akarjuk tudni, miként kapcsolódik egymáshoz a jellemünk és az élettartamunk.

A Szűzanya 2014. december 2-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. december 03. szerda

"Drága gyermekek, jegyezzétek meg, mert mondom nektek, győzedelmeskedni fog a szeretet! Tudom, hogy közületek sokan elveszítik a reményt, mert szenvedést, fájdalmat, féltékenységet, irigységet látnak maguk körül … De én az édesanyátok vagyok. A Mennyországban vagyok, de itt vagyok veletek is. Fiam újra elküld, hogy segítsek nektek.

Ferenc pápa: A Lélek nélkül nincs öröm, sem szeretet, csak szomorúság és megszokás!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 18. csütörtök

Március 17-én a Szentatya a két héttel ezelőtti katekézisét fejezte be, mely az ima és a Szentháromság kapcsolatáról szólt. A Szentháromság személyei közül külön is kiemelte a Szentlelket, aki jelenvalóvá teszi Jézust a lelkünkben, és megtanít imádkozni bennünket. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Elhagyják a finnek a melegházasságot elfogadó egyházat

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. december 03. szerda

Több mint tízenháromezer finn lépett ki péntek óta az evangélikus egyházból az egyneműek közötti házassággal kapcsolatos állásfoglalások miatt az egyházból való kiválásokat nyilvántartó internetes oldal szerint.

Atombombájuk van az iszlám terroristáknak

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. december 03. szerda

Úgynevezett piszkos atombombát készített a kezébe került radioaktív anyag felhasználásával az Iszlám Állam - állítják a terrorszervezet egyes tagjai. A bejelentésnek lehet alapja.

A kimondható és a kimondhatatlan végtelen tágassága

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 17. szerda

Március 12-én, 79 éves korában elhunyt Wolfgang Bretschneider, az európai egyházzene kimagasló tekintélye, a kölni egyházmegye papja. Egyik nagyszerű előadásának részlete: "Az emberben több mindent lehet ünnepelni, mint bírálni. Ez a megállapítás ma provokatívnak tűnhet. Hát nem annak adja jelét az ember, döbbenetes erővel és nyersen, hogy micsoda szörnyűségekre képes, főként, ha kenetteljes és jámbor címkéket kap, amit tesz?

Bibliai szöveget tartalmazó tekercseket találtak egy barlangban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. március 17. szerda

Hatvan év után ismét bibliai szöveget tartalmazó tekercsek maradványaira és más jelentős régészeti leletekre bukkantak a Júdeai-sivatag barlangjaiban, a Holt-tenger közelében – jelentette a Jediót Ahronót hírportálja, az ynet nyomán az MTI.