Aki egyszer alkoholistává vált...
"Már több korábbi cikkemben is írtam, és újra csak ismételni tudom magam: a klienseim jelentős része érkezik úgy, hogy bár sejti, ott legbelül érzi, sőt legalább saját magának már be is vallotta, hogy alkoholista, mégse szeretné teljesen letenni a piát, helyette szociális használó szeretne a továbbiakban lenni. Csak kicsit, csak alkalmanként. Csak nyáron a tengerparton egy sört. Csak meccsnézés közben egyet-egyet. Én belül mosolygok, hiszen ezt ismerem, magam is voltam ezzel így. Én is szerettem volna picit inni/drogozni. Csak éppen nem ment. - Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása:
Zarándoklat Máriagyüdre és Dejtére
Szeretetláng zarándoklat október 21-én Máriagyüdre, november 5-én pedig Dejtére:
Amit az apák taníthatnak a lányoknak
Egyre több apa áll rendelkezésre a mindennapi feladatokban, törődik a gyereke jóllétével és gondoskodik róla. Jennifer Lock Oman pszichológus munkája során sok olyan apával találkozott, akik érdeklődtek a lányaik céljai irányt, és mindent megtettek annak érdekében, hogy segítsenek elérni azokat.
Aranyvackor kiállítás - Anna képei is ott lesznek
Az Aranyvackor Gyerekirodalmi és Illusztrációs Pályázat ünnepélyes díjátadója és kiállításmegnyitója lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Károlyi utca 16., Budapest) 2017. október 19. csütörtök, 10:00-15:00 óráig. A kiállításon Vihart Anna grafikái is szerepelnek. Program:
Nagyon sok értéke van a magyaroknak! – Ferenc pápa teljes sajtótájékoztatója a visszaúton
Szeptember 15-én délután indult vissza a Szentatya Pozsonyból Rómába, négynapos 34. nemzetközi – budapesti és szlovákiai – apostoli útját lezárva. Szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Az érintett témák: a pápa lehetséges magyar útja, az Európai Unió szellemisége, függetlensége, a koronavírus elleni beoltottság, hogyan zajlott a találkozó a magyar állami vezetőkkel, a magyarok ökológiai tudatossága, családvédelmi törvények, áldozhatnak-e abortuszpárti politikusok, az abortusz gyilkosság, Isten stílusával kell pásztornak lenni, üzenet Bruck Edith-től, az Európai Parlament állásfoglalása az azonos neműek házasságáról.
Még lehet jelentkezni az érdi Szentlélek-szemináriumra!
Szeretettel várunk mindenkit! Helyszín: Teréz anya nővérei (Érd, Nyírfa utca 10.) Időpont: október 17-től 8 kedden át, 18:30-től 20:45-ig. Felelős pap: Ulrich Ágoston atya. Az előadásokat tartják: Sípos Gyula, Borlay Bandi, Nagy Zsolt, Kunszabó Zoltán, Bayer Klári, Hagen Norbert. Felépítés: rövid dicsőítés, tanítás, kiscsoportos beszélgetés, záró ima. Jöjj, és tapasztald meg Isten mélyebb szeretetét az életedben!
Ferenc pápa szeptemberi imaszándéka az ökológiailag fenntartható életmódért
Ferenc pápa szeptemberi imaszándéka: „Imádkozzunk, hogy mindannyian hozzunk bátor döntéseket, melyek egy mértékletesebb és környezetbarátabb élethez szükségesek, együtt örvendezve azokkal a fiatalokkal, akik már elkötelezték magukat a változás mellett.” Az erről szóló videoüzenetet szeptember 1-jén tették közzé:
A fatimai jelenések ünnepe október 13-án Budapesten – Információk a zarándokoknak
Egyházunk idén ünnepli a fatimai jelenések 100. évfordulóját. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia országos zarándoklatot hirdetett a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült soroksári Szent István király-plébániatemplomhoz. Részletek:
Országszerte gyűjtik az aláírásokat december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításához
A Magyar Szakszervezeti Szövetség, a MASZSZ aktivistái valamennyi megyeszékhelyen gyűjtik az aláírásokat a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez - közölte a MASZSZ pénteken.
Lehet, hogy Ferenc pápa Magyarországra látogat?
Szeptember 15-én délután indult vissza a Szentatya Pozsonyból Rómába, és szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki. – Matteo Bruni szentszéki szóvívő: Az első kérdést egy magyar újságíró teszi fel, Kuzmányi István úr a Magyar Kurírtól:
Hajnalcsillag volt, s áldott napfény – Böjte Csaba az eucharisztikus kongresszusról
Szeptember 12-én a Hősök terén bemutatott pápai szentmisével ért véget az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK), amit biztos, hogy soha nem fogunk elfelejteni. Szerény tudósítóként a hét nap során végig éreztem a Szentlélek áradását, az Eucharisztiában velünk lévő Krisztus szeretetének sugárzását. A NEK egyik hírnökével, Böjte Csaba ferences szerzetessel telefonon beszélgettünk.