Félezer felett a betöltetlen orvosi praxisok száma
Egyre inkább elöregszik a hazai orvostársadalom, pedig már most számos háziorvosi praxis kong az ürességtől – írja az Mfor az aktuális zárszámadási törvényjavaslat adatai alapján.
"Jónak lenni jó!"
Mintegy 178 millió forint gyűlt össze december 17., vasárnap estig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára. A szervezet a jótékonysági kampányban összegyűlt adományt a hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek és mozgássérült fiatalok segítésére, a gyerekesély programra, valamint mentőszolgálatának fejlesztésére fordítja.
Milyen a hiteles újdonság? – A II. vatikáni zsinat hatvanadik évfordulója felé
XXIII. János pápa 1962. október 11-én mondott beszédével kezdődött meg a II. vatikáni zsinat. A nagyszabású eseményt a meghirdetése óta napjainkig nem szűnő érdeklődés övezi, hatásáról és jelentőségéről folyamatosan viták zajlanak, s kerek évfordulói világszerte rendszeresen alkalmat adnak a számvetésre. Görföl Tibor írása:
Röviden: az egymilliomodik honosított külhoni magyar
Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén, írja az MTI. Az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, Lajkó Miklós 1981-ben született Topolyán. Gunarasban, egy kis vajdasági magyar faluban él családjával, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik.
Mikor a legjobb bevenni a vitaminokat?
A felszívódásuk hatékonysága múlhat az időzítésen:
Lélekzuhany és vendégei lemezbemutató koncert
December 17-én a Lélekzuhany Gospel Kórus bemutatja legújabb lemezét, a Kezdd el tenni a jót! a Tárogató úti Színházban
(volt IBS színpad). A kórus tagjai állami gondozásban élő gyerekek, akiket összeköt a zene szeretete. A kórus vezetője: Havasi Tibor
Az est sztárvendége: Oláh Gergő és a Nem Adom Fel! zenekar Meghívott művész: Cséry Zoltán
A gender-őrület újabb áldozata
Kaliforniában nemi megkülönböztetés nélkül kell árulniuk a nagyáruházaknak a gyerekeknek szánt termékek egy részét, például a játékokat és a higiéniás cikkeket szombat óta.
Lelkinap a budapesti Szeretetláng Kápolnában
Lelkinap a budapesti Szeretetláng Kápolnában Umhauser Ádám atyával 2017. december 16. (szombat); 10 - 16 óráig. Cím: 1065 Budapest, Székely Bertalan utca 25. (a Szeretetláng Kápolnába az utcáról a piros gombbal lehet bejutni). Program:
M. Dvorszky Eszter kiállítása
Alkotóközösségünk oszlopos tagjának, Mitrovicsné Dvorszky Eszternek a tűfestéssel készített textilképeiből nyílik kiállítás december 9-én, szombaton 16.15 órakor Törökbálinton a művelődési házban, amelyre mindenkit szeretettel várunk! A kiállítást megnyitja Vihart Anna és Sipos Gyula
Ferenc pápa: Legyünk evangéliumba szerelmes zarándokok, akik nyitottak a Szentlélek meglepetéseire!
Október 10-én délelőtt a Szentatya ünnepélyes misét mutatott be a püspöki szinódus tizenhatodik rendes közgyűlésének megnyitása alkalmából a Szent Péter-bazilikában. A szinódus témája: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel és küldetés”. Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
A Google a klímaváltozást tagadók ellen
A Youtube oltásellenesekkel kapcsolatos tiltásai után a klímaváltozást tagadók kerülnek feketelistára, ezúttal a Google-nél: a keresőóriás nem engedi, hogy hirdetésekből pénzt keressenek, ha ilyen témákat népszerűsítenek, és ilyen tartalmakat töltenek fel – írja az IFL Science.