A végső útra készül XVI. Benedek emeritus pápa
XVI. Benedek kilenc soros, kézzel írt levélben üzent az egészsége miatt aggódóknak, írja az MTI. A 90 éves nyugalmazott pápa a testi ereje fogyatkozására hivatkozva mondott le még 2013-ban, öt évvel később pedig újra erről írt olasz nyelvű levelében, amely a Corriere della Sera olasz napilapban jelent meg.
Hogy változik a járványtagadók élethelyzete?
A Cambridge Egyetem megvizsgálta, hogy a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletekben való hit befolyásolja-e a megbetegedés esélyét. Az is kiderült, hogy a járványtagadók, milyen társadalmi következményekkel nézhetnek szembe.
Ferenc pápa üzenete a missziók világnapjára
Az Egyház 1926 óta minden év októberében tartja a világmisszió napját. Idén október 24-én a magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak, és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják. A missziós világnapra Ferenc pápa Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk (ApCsel 4,20) című üzenetével fordult a hívekhez.
Röviden: Ferenc pápa felhívása - imanap a békéért
"Mivel azt látjuk, hogy a világ sok részén a konfliktushelyzet tragikusan elhúzódik, arra hívom az összes hívőt, hogy tartsunk külön egy ima- és böjti napot a békéért február 23-án, nagyböjt első hetének péntekjén. (...) Mint más hasonló alkalmakkor, a nem katolikus és nem keresztény testvéreket is hívom, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez úgy, ahogy legalkalmasabbnak tartják, a lényeg, hogy együtt cselekedjünk, mindnyájan!" (Magyar Kurir)
A tudomány igazolja Szodoma és Gomorra történetét
Egy levegőben felrobbanó meteor pusztíthatta el Szodomát és Gomorát, a két bibliai bűnös várost időszámításunk előtt 1650 körül. Legalábbis bizonyítékot találtak arra, hogy ezer hirosimai atombomba erejével tette a földdel egyenlővé egy tüzes légrobbanás a közeli ősi Tall el-Hammamnak nevezett települést a Jordán-völgy déli részén, a Holt-tengertől északkeletre.
Sámánból lett misszionárius boldoggá avatása - röviden
Elindították Black Elk, azaz Fekete Jávorszarvas (1863 – 1950) boldoggá avatási eljárását. A volt sziú sámán megtérése után megtagadta múltbéli vallását. Balck Elk élete nagy részében nemcsak megtért katolikus volt, hanem az Egyház hitoktatója és misszionáriusa is. „A Katolikus Egyház imádsága a legszebb szellemtánc” – írta később maga Fekete Jávorszarvas, majd hozzátette: „Talán jó sziú voltam, de most még jobb vagyok.” (magyar kurir nyomán)
Miért temették el a Péter és András apostol szülőfalujában emelt templomot
Rejtélyes okból a földbe temették az Apostolok templomának maradványait, miután 747-ben egy földrengés elpusztította a Péter és András apostol szülőfalujában emelt nagyszabású bizánci épületet – adta hírül a távirati iroda.
1% - köszönjük!
Ismét itt az adóbevallás ideje - és a lehetőség, hogy egy civil szervezetet is támogassunk adónk egy százalékával. Köszönjük mindazok segítségét, akik az elmúlt években megtiszteltek minket azzal, hogy ezt Alapítványunknak ajánlották fel. Bízunk benne, hogy a támogatást hasznosan használtuk fel. (2017. évi beszámoló itt: http://szeretetfoldje.hu/index.php/beszamolok-tanusagtetelek/9688-beszamolo-a-szeretet-foldje-kozhasznu-alapitvany-2017-evi-munkajarol ) Kérünk benneteket, segítsetek az idén is - jótevőinkért minden nap imádkozunk! Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13
A Szűzanya 2018. február 2- üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek, ti, akiket Fiam szeret, ti, akiket én mérhetetlen édesanyai szeretettel szeretek, ne engedjétek meg, hogy az önzés, az önimádat uralkodjék a világban. Ne engedjétek meg, hogy a szeretet és a jóság rejtve maradjon.
Újabb korábbi anglikán püspök katolizált
Michael Nazir-Alit, Rochester korábbi anglikán püspökét szeptember 29-én fogadta be a Katolikus Egyház, hamarosan a Szentszék engedélyével pappá szentelik.
Megint emelkedik a nyugdíjkorhatár, itt van minden információ
2022. január 1-én ismét jön a nyugdíjkorhatár emelés, így az már 65 év lesz az 1957-ben születetteknél. Mutatjuk, mikor és milyen feltételekkel lehet nyugdíjba vonulni, milyen kedvezményes nyugdíjkorhatárral számolhatunk, mi várható a jövőben...