Egy kicsi jó hír klímaügyben
A Nemzetközi Energiaügynökség ma egyértelműen alacsonyabb jövőbeli globális olaj-, földgáz- és szénfogyasztásra számít, mint 5, illetve 1 évvel ezelőtti saját éves jelentéseiben. Ezzel együtt további jelentős erőfeszítésekre van szükség az új energiatechnológiák elterjesztése érdekében, amelyeknek a mobiltelefonok és az internet szélvészgyors világhódítását kellene lemásolniuk.
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét
Idén január 21–28. között kerül sor az ökumenikus imahétre. Az imahét segédanyagát a karibi keresztény testvérek állították össze, amelynek központi igéje: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6).
Erdő Péter bíboros meghirdette a szinodális folyamat kezdetét
Hogyan tudjuk Krisztus örömhírét legjobban átadni annak a világnak, amelyben élünk? – erre a kérdésre keresi a szinodális folyamat során a világegyház a választ. Október 17-én Erdő Péter bíboros, prímás az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye számára a Szent István-bazilikában hirdette meg a 2023-as vatikáni püspöki szinódusban kicsúcsosodó folyamat kezdetét.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott pénteken
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott, a Szent Anna Piarista Templomban 2018. január 19. péntek, 17.00 órától. Részletek:
Transznemű sportolók - van esély a józan észre...
A texasi törvényhozás mindkét háza elfogadta, és Greg Abbott kormányzó elé került aláírásra az a törvényjavaslat szombaton, amely előírja, hogy az iskolai sportolók csakis születési nemüknek megfelelő sportágban állhatnak rajthoz – írja az MTI.
Enyhítenék a büntetését a süni megkínzójának
Néhány napja hírt adtunk arról, hogy a bíróság 3 év letöltendő büntetésre ítélt egy fiatalt, aki megkínzott egy sünit (az állatkórházban meghalt) - és ezt az ítéletet erősen túlzónak éreztük. Úgy tűnik, nem csak mi - a Hvg.hu azt írja, az ügyészség - azaz a vád képviselője! - sem ért egyet a "szokatlanul szigorú büntetésével, ezért a 3 éves letöltendő börtön helyett enyhébb ítéletért fellebbez". Talán győz a józan ész...
Ferenc pápa és egy elhagyott kislány panasza
A pápa az eredeti terv szerint a klímaváltozásról beszélt volna a fiataloknak az egyik egyházi fenntartású manilai egyetem területén, de miután egy szülei által elhagyott, 12 éves kislány panaszkodott neki a hozzá hasonló gyerekek sorsáról, a szemmel láthatóan meghatódott egyházfő inkább erre reagált, a tervezett előadás nagy részét elhagyta:
Országgyűlési választások az irgalmasság vasárnapján
A köztársasági elnök április 8-ra tűzte ki az országgyűlési választások időpontját. Ez a húsvét utáni első vasárnap, az irgalmasság vasárnapja. Ehhez kapcsolódóan Ferenc pápa tegnapi beszédéből:
1%-nyi esély
Ahogy idei beszámolónkból is kiderül (ami itt olvasható: http://szeretetfoldje.hu/index.php/beszamolok-tanusagtetelek/9688-beszamolo-a-szeretet-foldje-kozhasznu-alapitvany-2017-evi-munkajarol ) sokféle munát végzünk: cigánymisszió, gyógyító összejövetelek, missziós alkalmak, lelkigyakorlatok, sajtóapostolság, stb. (és most még építkezünk is a Szeretetláng kápolnánál). Mindez lehetetlen lenne a ti segítségetek nélkül!
Gyarmati Andrea: Hősi halott lesz a gyermekorvosainkból
Radikálisan megváltozott az élet a rendelőben. Orvosnak, betegnek egyaránt. Elillant az öröm, a helyét feszültség, türelmetlenség vette át. Aminek oka részben az egészségügyet különösen megterhelő világjárvány, de sokkal inkább buta intézkedések sora.
Szent Charbel legújabb csodája
A legújabb csoda Libanonban: egy olasz hölgy Ausztráliából hallott a libanoni Szent Charbel Makhloufról, és úgy döntött, hogy a libanoni barátjával és fiával szeretne elmenni, hogy meglátogassák szentélyét, mert rákos betegségben szenved.