EBESZ-jelentés: 1,6 millió ukrán gyermeket vetettek alá orosz katonai átnevelésnek

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. július 10. péntek

Ukrajna orosz megszállás alatti területein mintegy 1,6 millió ukrán gyermeket tesznek ki olyan szisztematikus ideológiai és katonai átnevelésnek, amely már emberiesség elleni bűntettnek minősíthető − állapították meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által megbízott független szakértők jelentésükben, amelyet csütörtökön mutattak be Bécsben − írja az MTI.

Szent István király személyiségrajza

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2012. augusztus 19. vasárnap

Ábrázolták már ércbe öntött, kőbe faragott szigorú és erőteljes alakként, de megfestették a koronát a Szűzanyának felajánló öregemberként is. Hol erőszakosnak ábrázolják, hol megalkuvónak – ahogy épp az írónak hasznosabb. Mi nem szeretnénk így eljárni. Nem akarjuk őt a saját korából kiragadva értelmezni, hanem épp azt szeretnénk megmutatni, hogy az akkori viszonyok és körülmények közül kimagasló, kivételes jellemű és kivételes életművet megvalósító ember volt Szent István király.

Várakozol – de mire?

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 02. hétfő

Egykor a kereszténység komoly valóság-átalakító erővel és programmal bírt. Mára mintha ezt teljesen átengedte volna a világnak és olyan erőknek, amelyek egyre sötétebb jövőt vízionálnak és/vagy egyre nagyobb ostobaságokkal etetik az embereket. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a tudományos-fantasztikus irodalom még tele volt lelkesedéssel és a csillagokba vetített pozitív jövőképpel. Ma a negatív utópiák, disztópiák uralkodnak. Nem mintha az utópiákat szeretnénk, de a krisztusi vízió által inspirált, jövőre irányuló cselekvést nagyon is hiányoljuk.

Történetek az isteni gondviselésről - Forró drót a Mennyekből

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2017. december 12. kedd

A kolostorból, irodám ablakából éppen egy gyönyörű tuja sorra nyílt kilátás. Szerettem itt kifelé nézegetni, amikor szünetet tartottam a munkámban.  Békés, megnyugtató volt minden házon belül és kívül egyaránt. A rendfőnök szokatlanul nagyvonalú, béketeremtő és mosolygós ember volt. Ő volt a főnököm.

Az élet azért megy tovább...

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2020. november 12. csütörtök

Ingyenes újság, programváltozások és a közösségi alkalmaink átszervezése, előadás-sorozat, egyebek...

Ez a mi politikánk

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. július 22. hétfő

Először egy jó példa Don Boscótól. Ő a 19. század második felében élt - de micsoda kor volt ez! Az olasz egység létrejöttének ideje, egy kifejezetten egyházellenes kor, amikor betiltották a szerzetes rendeket is. A pápát, valamint az egyházi államot az olasz egység ellenségének tekintették (részben jogosan). Don Boscónál is többször házkutatást tartottak, letartóztatták, minden módon vizsgálták őt és az Oratóriumot. Több ízben merénylők törtek az életére. Egyik letartóztatása után két miniszter hívatta kihallgatásra, hogy kifaggassák, végül is mi az ő politikája?

Igemagyarázat 2025/20: Egyszerű, életet adó igazság (Jn 15,1-8)

Kategória: videók
Megjelent: 2025. július 23. szerda


A 2025. július 23-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106

A Jézussal való találkozás öröme

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. május 15. péntek

"Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek." (Jn 16,20–23a)
A Jézussal való találkozásban felfakad a Szentlélek öröme, amely velünk marad az örök életre.
Drága Istenünk, kérünk újítsd meg életünk és add meg a veled való találkozás örömét, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Isteni Irgalmasság rózsafüzérének erejéről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. július 09. csütörtök

Szent Mária Faustina Kowalska, a szerény lengyel apáca és az Isteni Irgalmasság apostola, naplójában hűen rögzítette az Úr Jézus Krisztussal való számos mélyreható találkozását. Jézus kifejezetten arra utasította, hogy imádkozza el az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét, különösen a haldoklók ágya mellett.

Szisztematikus kultúra rombolás

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. június 17. szerda

A hétfő hajnali akcióban Oroszország szisztematikusan rombolta Ukrajna kulturális szempontból fontos épületeit. A Pecserszka Lavra kolostort Kijevben, egészen pontosan a kolostor közepén álló székesegyházat. (A Lavra közel ezer éves, az első barlangkolostort ezen a helyen 1051-ben alapították. Annyira különlegesek ezek a barlangkolostorok, hogy a Pecserszka Lavra az UNESCO Világörökség része.)

Szent István országáért - válaszok a kérdésekre

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2012. február 14. kedd

Imafelhívásunkra - amit a "Körkörös védelem - Isten harcba hív" című cikkben írtam le - sokan reagáltak egyetértően és küldtek válasz levelet (annak ellenére is, hogy a cikkben rosszul adtam meg a levélcímünket). Ezekben a levelekben több kérdést is feltettek, amire itt szeretnék sorban válaszolni.