Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 735 vendég és 0 tag böngészi
Történetek az isteni gondviselésről - Forró drót a Mennyekből
A kolostorból, irodám ablakából éppen egy gyönyörű tuja sorra nyílt kilátás. Szerettem itt kifelé nézegetni, amikor szünetet tartottam a munkámban. Békés, megnyugtató volt minden házon belül és kívül egyaránt. A rendfőnök szokatlanul nagyvonalú, béketeremtő és mosolygós ember volt. Ő volt a főnököm.
Egy percnél tovább soha nem láttam őt gondterheltnek, vagy haragosnak. Sőt, nem is láttam őt soha haragosnak, helyette talán egyszer-kétszer szomorúnak. A jelmondata az volt: „Pray, hope, and wait!” „Imádkozz, remélj és várj!” Azt tanította nekem, hogy ez a módszer minden esetben működik. Egy idő után már azzal sem fárasztotta magát, hogy az egész mondatot kimondja, úgyhogy, ha látta rajtam, hogy gondban vagyok, csak annyit mondott ragyogó szemekkel: „Tudod! PHG” Mivel ő az USA-ból települt haza, vegyesen használta a magyar és az angol nyelvet.
Nekem a feladatom annyi volt, hogy az általa építtetett idősotthonnal kapcsolatos adminisztratív feladatokat, valamint a rendházban adódó titkári feladatokat elvégezzem. Tehát éppen a tuja sorra néztem a kávémmal a kezemben, amikor arra gondoltam, hogy nem annyira jó a heti munkabeosztásom. Pici kislányomat bölcsödébe hordtam azon a három napon, amikor itt dolgoztam. Hétfő, szerda, péntek. Először jó ötletnek tűnt, de nekem egyre jobban az az érzésem volt, hogy sokkal jobban érezném magam, ha letudhatnám a három napomat egymás után, és aztán lenne négy napom a kicsinyemmel. Az én gondolataim amúgy is állandóan a gyermekeim körül forogtak, hogy mit, hogyan lehetne szebben, jobban csinálni. Mivel főnököm megbízhatóan és mindig jóindulatú volt, tudtam, hogy nyugodtan megkérdezhetem tőle ezt a gondolatomat, nem lesz semmi baj belőle. Legfeljebb elmondja, hogy neki miért nem alkalmas az a változat, amit javaslok. Rendben! Megkérdezem.
Erre a végszónak mondható gondolatra jelent meg magas alakja az ajtóban. Szépen rám mosolygott és ezt kérdezte:
„Itt voltam a kápolnában, imádkoztam, és a következő gondolatom támadt: Nem lenne neked jobb a kislányod miatt, ha egymás utáni napokon dolgoznád le a három napot? Akkor négy napot megszakítás nélkül együtt lehetnél vele!”
Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink