Egy fiú és egy apa imája

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. április 23. csütörtök

Egy éjjel az apa meghallotta, hogy a fia imádkozik: Édes Istenem, add, hogy olyan ember legyek, amilyen  az apám!
Később az apa is imába kezdett: Jó Uram, add, hogy  olyan ember legyek, amilyennek a fiam lát engem!

A következő időszak programjaiból

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. április 30. szombat

Ma (szombaton) regionális katolikus karizmatikus találkozó, vasárnap Anyák napja (és az első vasárnapi szentségimádás egyházközségünkért), hétfőn hozzánk látogat John Sullivan, kedden kismamás Alfa, a szerdai élő adásban az imakérésekért fogunk imádkozni, következő szombaton Országos Szeretetláng Találkozó, és készülünk a következő kiállításra is...

Hogyan lettek a keresztények gender-hívőkké

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. augusztus 05. hétfő

Képzeljük magunk elé ezt az algériai sportolónőt, aki kislánynak született – női nemi szervekkel -, kislányként nőtt fel és sportolni kezdett. Kosárlabdázott, majd bokszolni kezdett - járt hazánkban is, pályafutása alatt eddig kilencszer (!) győzték le -, végül aztán kijutott az olimpiára… Ez egy szomorú történet bűnbak képzésről, média-manipulációról, a világos gondolkodás és megkülönböztetés hiányáról és arról, hogyan bukunk el mi, keresztények…

Élő adás a szobából 135.: Imaszolgálat személyes szándékokra

Kategória: videók
Megjelent: 2025. június 18. szerda


- imaszándékokat egész nap lehetett írni elérhetőségeinkre és hozzászólásként is...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Önzetlen szeretettel

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. november 03. hétfő

"Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat." (Lk 14,12–14)
Az Istenben bízó önzetlen szeretettel kincset gyűjtünk a mennyben...
Segíts Istenünk, hogy úgy tudjunk szeretni Téged és embertársainkat, ahogy Te szeretsz minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

A Szűzanya 2025. november 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. november 25. kedd

"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak benneteket, hogy kövessetek engem. Imádkozzatok azokért, akik nem imádkoznak, és nem vágynak arra a békére és örömre, amelyet csak a Magasságos adhat. Lelketek egyesüljön a várakozás örömében, és szívetek teljen meg békével. Meggyőződésetek lesz, kicsi gyermekek, hogy minden rendben lesz, és hogy Isten mindent megáld, mert a jó, amit tesztek, visszatér hozzátok, és szíveteket öröm borítja be, mert Istennel és Istenben vagytok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2025. november 25.

XIV. Leó pápa: Krisztus legyőzi az igazságra süketté tevő ideológiát

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 15. hétfő

December 14-én, advent harmadik vasárnapján a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. A mai evangéliumi szakaszról elmélkedve arra biztatott, hogy Jézus legyen a mi reménységünk, és lássuk meg Isten tetteit a világban. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Az engesztelés erejéről

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 28. hétfő

 

Az Oltáriszentségről, az engesztelés erejéről és a szentekről - Sipos Gyula előadása a 2013. évi Kiengesztelődési Találkozón, Vácott hangzott el.

 

 

Gyűlöletből barátság egy lehetetlen helyzetben - igaz történet

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2020. április 06. hétfő

Mennyi esélyt adnánk egy zsigerből gyűlölő, fegyverrel hadonászó Ku-Klux-Klan-vezérnek és egy szabadszájú, a jogaiért minden erejével harcoló afroamerikai nőnek a békés tárgyalásra a hetvenes évek szegregált Amerikájában? Miközben mindegyikük a pokolra kívánja a másikat, sőt: retteg attól, amit az ellensége jelképez számára. De egy városban élnek, közös problémákkal szembesülnek. Egy asztalhoz lehet ültetni őket úgy, hogy mindketten életben maradjanak? Képesek a szó legszebb értelmében emberként viselkedni, figyelembe venni a másik szempontjait? És ha igen, milyen áron?

Kilenced hazánkért és a választásokért - 9. nap

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2018. április 07. szombat

Mennyei Atyánk! Te látod, milyen nehéz helyzetbe kerültünk. Felbolydult az egész természet, az időjárási viszontagságok veszélybe sodorhatják a növényeket, állatokat, embereket, az idei termést és mindannyiunk megélhetését. Kérünk Téged most Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, hogy Szentlelked hatalmas erejével járd át a teremtett világot!

Áprilisi munkáinkból

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2022. április 20. szerda

Ingyenes újság, alkotónap és filmklub, könyv és kiállítás, regionális és országos találkozók, és ami még belefér: