Hogyan lettek a keresztények gender-hívőkké
Képzeljük magunk elé ezt az algériai sportolónőt, aki kislánynak született – női nemi szervekkel -, kislányként nőtt fel és sportolni kezdett. Kosárlabdázott, majd bokszolni kezdett - járt hazánkban is, pályafutása alatt eddig kilencszer (!) győzték le -, végül aztán kijutott az olimpiára… Ez egy szomorú történet bűnbak képzésről, média-manipulációról, a világos gondolkodás és megkülönböztetés hiányáról és arról, hogyan bukunk el mi, keresztények…
Kezdjük a nagy port felvert ügyet ott, ahol elkezdődött. Imane Helif algériai muzulmán lány ellenfele az olasz Angela Carini volt, aki a 46. másodpercben (!) feladta a küzdelmet. Földhöz vágta a fejvédőjét, sírva a földre rogyott és felkiáltott: „Ez igazságtalan!” – merthogy ő ilyen erős ütéseket még nem kapott. Nem fogott kezet az ellenfelével és később is azt nyilatkozta, hogy nem érzi magát hibásnak, ezzel szemben a csapata megvádolta Helifet, hogy nem is nő, hanem férfi.
Ez eddig sima sportszerűtlenség és bűnbakképzés: vesztettem ugyan, feladtam a meccset, de a másik a hibás, mert túl erősen üt! (Amatőr boksz, fejvédővel, puha kesztyűvel vívott küzdelem, ráadásul egy nem különösebben nagy ütőerővel rendelkező ellenféllel szemben – különben is, mire számított egy bokszmérkőzésen?)
A bűnbakképzést megfejelte a sikeres rágalmazás, ami hihetetlenül gyorsan „valósággá” vált a médiavilágban: ez a lány férfi! Beindult oda-vissza a gender őrület, és keresztény megmondóemberek sokasága is elérkezettnek látta az időt, hogy újra harcba szálljon az istentelen nyugat és a gender-lobbi ellen. Csakhogy van itt egy kis baj: Imane Helif ugyanis nő, annak született és annak is vallja magát. Mi pedig, akik azt valljuk, hogy Isten az embert férfinek és nőnek teremtette, egyszerre elkezdtük kétségbe vonni Imane nőiségét és pont úgy, ahogy a genderisták szokták, valamiféle nemlétező köztes állapotról beszélni. Mert ha nem nő, akkor mi? Férfi mégsem lehet női nemi szervekkel…)
Nos, talán mindannyian ismerünk – nekem osztálytársam is volt -, fiús kinézetű, viselkedésű lányokat (és persze lányos fiúkat), akik aztán később megházasodtak, gyerekük született és senki nem rugózott azon, hogy ők most fiúk vagy lányok. Nem voltak „nemnormálisok”, ámbár lehet, hogy az átlagtól eltértek. De mi az átlagos és normális? A szupersztár amerikai úszó, Phelps az átlagosnál hosszabb és hajlékonyabb végtagjaival (marfan szindróma) még normális, vagy utólag tőle is el kell venni az aranyérmeit?
Állítsuk gondolatban egymás mellé a férfi és női nehézatlétákat a magas és erős testalkatukkal és melléjük a kis cingár hosszútávfutókat, a karcsú magasugrókat és izmos sprintereket, a két méter feletti kosarasokat, széles vállú úszókat és egybeszabott súlyemelőket – most akkor ki itt az átlagos és normális?
Az világos, hogy a mai zűrzavaros helyzetben nagyon nehéz világos normákat szabni. Imane Helif nem indulhatott egy boksz-szervezet világbajnokságán az állítólagos magas tesztoszteron-szintje miatt – amit különben máig nem hoztak nyilvánosságra -, az olimpián viszont igen, pedig biztos, hogy ott is körültekintően döntöttek. (Személyes véleményem szerint sok kárt fog még okozni a biológiai sokszínűségünk ilyen „kiátlagolása”, de a sportolók majd nyilván tudomásul veszik ezt is. Sok tehetség fog még elkallódni, mert valamelyik biológiai értékük eltér az átlagostól. De hát mostanában már a kismamákat is azzal ijesztgetik, hogy a magzatuk valamelyik mutatója eltér az átlagostól, inkább vetessék el – aztán megszületnek az egészséges kisgyerekek…)
A kérdés az, hogy mi, keresztények miért és hogyan ülünk fel ilyen gyorsan ezeknek a médiahecceknek? Gondolkodás és türelmes vizsgálódás helyett rögtön tiltakozunk, aláírást gyűjtünk, felháborodunk a többi fotelforradalmárral együtt. De ha már így, akkor miért nem tesszük ugyanezt a nagyon is világos bűnökkel szemben, amik körbe vesznek minket: a lopással, korrupcióval, lejáratókampányokkal, hazugságokkal, csúnya beszéddel szemben? A fiatalokat megrontó tévéműsorokkal, korai szexualitással és pornográfiával szemben? Hol marad a mi hős tiltakozásunk, amikor buzgó keresztény papokat lehetetlenítenek el, kisegyházakat döntenek romba? Aláírást gyűjtünk, mert Lengyelországban engedélyezik bizonyos körülmények között az abortuszt, miközben nálunk sokkal megengedőbb a törvény – miért nem a mi házunk előtt söprünk először?
De térjünk vissza Imane Helifhez, és képzeljük magunkat az ő helyzetébe, hogy legalább egy kicsit együttérzőek lehessünk vele. Vele, aki Istennek adott hálát azért, mert erőt és kitartást ad neki ezekben a nehéz pillanatokban és az Ő segítségét kéri a további győzelmekhez. A muzulmánok Istenét kéri, aki őt nőnek és ilyen nőnek teremtette - bár kérhette volna a keresztényekét is, ha azok kiálltak volna mellette…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
